Köznevelés, 2004 (60. évfolyam, 1-41. szám)
2004-12-03 / 39. szám
60. évfolyam 39. szám 2004. december 3. ■ Az iskolai hitoktatás történetéről 1949 őszén - ötvenöt éve - nagy változások történtek a magyar iskolaügyben. Az az esztendő az egész ország életében az átalakulások ideje volt, az 1945-től bevezetett félliberális, féldemokratikus elvek és működési rendek végleges felszámolása. Ekkor hirdették ki az új alkotmányt, amely előírta az állam és az egyház szétválasztását, ebből következően a kötelező vallásoktatás megszüntetését. A Horthy-korszakban kötelező tantárgy volt a hittan, az iskolásgyerek kötelezően járt templomba, az állami iskola diákja is. A haladó, demokratikus Európa akkorra már túljutott ezen az állapoton, hiszen az ellenkezett a lelkiismereti szabadsággal. De 1945 előtt nyíltan senki nem javasolt változást. 1939-ben a nyilas sajtó arról írt, hogy a „hungarista” hatalomátvétel után a kormány államosítani fogja az egyházi iskolákat, de a közlemény a felekezeti alapú kötelező vallási nevelés fenntartására is utalt. 1945-ben sem történt változás, maradt az a szabály, amely a polgári demokráciával is alig fért össze. 1947-ben felvetődött a fakultatív hitoktatás gondolata, de a nagy ellenállás miatt le kellett mondani a megvalósításáról; a kommunista párt a polgári oldalra mutogatott mint kezdeményezőre, hogy elterelje magáról a „vallásellenesség” gyanúját. (Annyiban igaza volt, hogy a választásnak ez a szabadsága a polgári eszmekörnek felel meg.) Mindszenty bíboros azzal érvelt, hogy a gyereknek joga van a vallásos neveléshez akkor is, ha azt nem kapja meg a szülőtől. Ezzel a logikával azonban azt is kijelenthetjük, hogy joga van a materialista neveléshez annak a tanulónak is, akinek vallásosak a szülei - az ötvenes években tulajdonképpen ezt erőltette a hatalom. Ravasz László református püspök közvetítő jellegű javaslattal próbálkozott, eredménytelenül. A helyzet maradt az iskolák államosítása után is, a kormány nem akarta túlfeszíteni a húrt, izgatni az államosítással amúgy is felizgatott vallásos szülőket. 1949 nyarán a párthatalom már elég erősnek érezte magát, hogy elkezdje kihúzni a talajt a hagyomány alól. Az új alkotmányra hivatkozott, meg arra az - elvileg helyes - érvre, hogy a feudális hagyatékkal terhelt országban a szocializmusnak kell bevezetnie a korábban elmaradt polgári reformokat. Megszüntette a hitoktatás kötelező jellegét, de általános jellegét egyelőre nem: az iskolások túlnyomó többsége jelentkezett hittanra, és járt is az 1949-50-es tanévben. (Egy magát ateistának valló maturandus tanítványom is „hittanos” lett, valószínűleg éppen a kommunista ifjúsági szervezetben vállalt tisztsége miatt nem akart a közvéleménnyel szembeszállni.) Egy év múlva aztán már elég erősnek érezte magát a hatalom a „nyomás” alkalmazására is. 1950-től kezdve az általános iskolákban is fogyatkozott a hittanra járók aránya, a gimnáziumokban minimálisra csökkent. A szakjellegű iskolákban formálisan is megszüntették a hitoktatást, amely így csak az „általánosan képző” intézményekben maradt meg úgy-ahogy. Az 1949-50-es tanévnek a Nyugatéhoz valamennyire hasonló demokratikus vallásoktatási rendje megszűnt. A szabad gondolat logikája szerint tévedés azt állítani, hogy 1950-ben megszűnt a vallás iskolai szerepe - nagyon is volt ilyen, csakhogy a következő évtizedekben a hivatalos vallást marxizmus-leninizmusnak hívták... Az ügy a következő nagy politikai fordulat idején került elő megint. Sokféle gondolat vetődött fel, még a kötelező hitoktatás visszaállításának kívánalma is. Az Európai Unió alapelvének alkalmazásával kellene pontot tenni a történet végére, ez pedig a szülő irányíthatja gyermekének világnézeti fejlődését, de nem írhatja elő, s nem rendelkezhet róla. Ebből következik az is, hogy jár-e az iskolás hittanra vagy sem. BÁN ERVIN ■ Ötven év a zene szolgálatában Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepli a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Ének-zenei Általános Iskola. Az 1954-ben megnyílt intézményben 1957-ben indult az ének-zenei képzés Kodály Zoltán útmutatása alapján, melynek lényege, hogy a gyerekek a népdalon, a szolmizáción keresztül zenét értő és szerető felnőttekké válnak. Akkoriban ez az iskolatípus egyedülálló volt a világon, ma csupán Magyarországon kétszáz ilyen iskola működik. Jelenleg három kórusa van az iskolának: kiskórus a 8-11 éveseknek, nagykórus a 11-14 éveseknek és a vegyes életkorú fiúkórus. Mind a három kórus megszerezte az arany minősítést. Külföldön, itthon egyaránt ismerik őket, hiszen számos nemzetközi és hazai versenyt megnyertek, sok rádió- és lemezfelvételt készítettek velük. Ötvenedik évfordulója alkalmából az iskola november 13-án ünnepi hangversenyt adott a Dunaferr Sportcsarnokban. N. G. ■ Harmincéves a lengyel nyelv oktatása Október közepén szlavisztikai napok keretében - rangos hazai és külföldi előadók részvételével - emlékezett meg a Debreceni Egyetem Szláv Intézete a lengyel nyelv egyetemi szintű oktatásának újraindításáról, a lengyel tanszékcsoport harmincéves, illetve önálló tanszékké válásának húszéves évfordulójáról. Jóval szerényebb keretek között tette meg ugyanezt a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, ahol szintén harminc évvel ezelőtt kezdődött meg a lengyel nyelv tanítása fakultatív tantárgyként. Ez az egyidejű kezdés valószínűleg kölcsönösen jótékony hatást fejtett ki, hiszen az egyetem bővítette a választható tantárgyak körét, a gimnázium pedig az utánpótlás bázisának megteremtésében vállalt szerepet. Egyébként a Csokonai Gimnázium színes és érdekes nyelvi palettát kínál diákjainak, mert nyolc idegen nyelv közül választhatnak: négy világnyelven kívül (angol, német, francia, orosz), valamint a klasszikus latin nyelv mellett három úgynevezett „kis” nyelvet (olasz, lengyel, finn) tanulhatnak érdeklődésüknek megfelelően. Napjainkban az idegen nyelvek ismerete különösen felértékelődött, uniós csatlakozásunkkal az európai országok zöme sok fiatal számára jelenthet izgalmas kalandot, kalandozást vagy egzisztenciát. Mire számíthatnak azok, akik elvégzik az egyetemet, diplomát szereznek lengyel nyelvből és irodalomból? Milyenek a kilátások, találnak-e munkahelyet maguknak? Nem kell különösebben kommentálni azt a tényt, hogy bármilyen szakon végez ma valaki egyetemet vagy főiskolát, a diplomás túlképzés miatt igen nehéz elhelyezkednie, de ha egyszakos, szinte kilátástalan a helyzete. A nagy konkurencia miatt csak a jó