Köztársaság, 1993. április-május (2. évfolyam, 13-19. szám)
1993-04-30 / 17. szám
PÁRTIGAZGATÓ-VÉLEMÉNY Szeret a vesztes mellé állni? A KÖZTÁRSASÁG egyetlen kérdést tett fel az MDF nemrégiben kinevezett pártigazgatójának, dr. Rubovszky Andrásnak: Olyan helyzetben, amikor úton-útfélen azt beszélik, hogy a vezető kormánypárt elveszti a következő választásokat, miért vállalt ilyen magas tisztséget? Másképpen fogalmazva: Szeret a vesztes mellé állni? Nem a vesztes mellé, hanem egy nagy küzdelemben álló párt mellé álltam, amelynek két fronton kell küzdenie. Egyrészt rendeznie kell a belső helyzetét, de ez a politikusok dolga. Nekem mint pártigazgatónak nincs kompetenciám ebben állást foglalni. Persze, miután tisztséget vállaltam, nyilván azt akartam jelezni, hogy hiszek abban, ezek a belső viták letisztulnak, megoldódnak, és egységes pártként tudunk megjelenni a választók előtt. A másik fronton az a dolgunk, hogy megnyerjük magunknak a lakosságot, a választópolgárokat, világosan feltárjuk, honnan, milyen szituációból, milyen körülmények között, mit kell átalakítani az országban. Elsőrendű feladatomnak tekintem, hogy megszervezzek egy olyan apparátust, amelyik szakértő, egységes, jól menedzselt szervezetként talán még a politikai egységre is hatással lehet. Nézetem szerint a Fórumnak esélye van arra, hogy megnyerje a következő választásokat és kormányzati vezető erő maradjon. Ha meggondoljuk, milyen alapozó munka folyt az országban az elmúlt három évben, milyen politikai, jogi és gazdasági intézményrendszer épült ki nálunk, akkor vitán felül megállapítható, hogy mindez a jelenlegi koalíció érdeme. Egyébként sehol nem látom a többi pártnál, hogy lényegét tekintve másfajta programjuk vagy elképzelésük volna a politikai vagy gazdasági intézményrendszert illetően. Olyanokat hallunk tőlük, hogy a munkanélküliség elkerülhetetlen, csak ha mi intéznénk, akkor nem ekkora lenne, hanem kisebb. Ezt persze sehol sem bizonyították még be, és sehol sem lehet eldönteni azt felelősen, hogy a gazdasági átalakuláshoz, a piacösszeomlásokhoz, a szocialista nagyipar felszámolásához, az 1985 óta nyíltan hangoztatott 25 százalékos belső munkanélküliség felszabadításához összességében 750 ezer vagy csak 520 ezer munkanélküli az optimális. Vagy ott van a privatizáció. Senki nem vonja kétségbe, hogy privatizálni kell. Csakhogy azt már senki sem tudja pontosan, melyek azok az állami, ipari szektorok, amelyeket központi támogatással, épp a munkanélküliség és az átmeneti piaci nehézségek megoldása érdekében fenn kell tartani. Ismét jön a költői kérdés: hol van az optimum? Nemrégiben jártam Edelényben az ipari miniszterrel. Egy fórumon vettünk részt. Bányákat számolnak fel Borsodban, éppen ötöt. Felállnak a bányászok és mondják, hogy harminc éve dolgoznak a föld alatt, ötven éven felüliek, és ha bezárják a bányát, akkor tönkremennek. Kérik, gondoskodjunk arról, hogy az általuk kibányászott szénnek legyen vevője. Igen ám, de ugyanezen a fórumon, ugyanez a társaság benyújtja az ipari miniszternek a térség gázprogramjára vonatkozó javaslatot és kérik, hogy a tárca támogassa őket ebben is. Felmerül a kérdés, ha ők maguk nem akarják használni a saját szenüket, akkor ki használja. A bányászatot fenn lehet ott tartani kéthárom évig, de semmiképpen sem addig, amíg egy korosztály kikopik, és mindenki nyugdíjba megy. Nyilvánvalóan emberségesen, alternatívát kínálva kell megoldani ezt a kérdést is. További nagy, országos kérdés, hogy hol, milyen poszton, kik ülnek. Magyarán: a személyi kiválasztás. Párton belül és párton kívül óriási támadás éri az MDF-et amiatt, hogy túl sok embert hagyott meg a kommunista nómenklatúrából, átjátszotta a gazdasági hatalmat, most is a régi káderek vannak döntési pozícióban. Ebben lehet hogy sok igazság van, de ha most ezért elkezdjük utálni és utáltatni az MDF-et, a kormányt, és felháborodásunkban nem voksolunk majd a pártra vagy nem megyünk el szavazni, akkor ennek valószínűleg az lesz az eredménye, hogy ezek a nem kívánt emberek a kvázi gazdasági hatalmuk mellé a politikait is megszerzik. Másfelől viszont ismertek a vádak: pártérdekből embereket tettek ki innenonnan, és ez az adott helyen a szakmai színvonal rovására ment. Természetesen erre is, arra is fel lehet hozni több száz példát. Mert ez olyan játék, hogy X mesél egy történetet, de nem tud olyat mondani, amit nem überelhetek egy másik igaz történettel. Szerintem a dolgok normális mederbe tereléséhez kevés a négy év. Ha nem kapunk bizalmat a következő időszakra, akkor a munkánk gyümölcsét más aratja le. Ráadásul elkezdődik egy átrendeződés, visszarendeződés, amivel időt veszít majd az ország. Hiszek a nyugodt erőben, és tudom, hogy az elkövetkező egy évben sem az MDF, sem a kormány nem fogja felelőtlen ígérgetésekkel félrevezetni az embereket, már csak azért sem, mert azzal a hendikeppel indulunk, hogy nekünk mindennap, minden egyes kijelentésünk nyomon követhető a valós életben. ■ KÖZTÁRSASÁG 1993/17 dr. Rubovszky András: „Ha nem kapunk bizalmat, munkánk gyümölcsét más aratja le” 12