Kurír - esti kiadás, 1990. október (1. évfolyam, 65-86. szám)
1990-10-02 / 66. szám
11 Kukásnak készült krupié lett Kossuth-díjas alligátor - a japánok értik Azt állítják róla, hogy szakmájában ma Magyarországon ő az egyik legjobb. Az ilyen emberekre mondják azt, hogy hivatástudatuk van. Hogy apró gyerekkoruk óta erre készültek. Hogy mást el se tudtak volna képzelni. Egyszóval: Soóky László, a Schilling Casino Kft. alkalmazottja, született krupié. - Ugye, mindig erre vágyott? - Amióta az eszemet tudom, kukás szerettem volna lenni. Úgy látszik, ez nálunk családi vonás, a kisebbik fiam is erre a pályára készül. Reggelenként együtt lessük az ablakból a kukásautorcat. Tudja, a nosztalgia. - Kukás? Van benne fantázia. De azt hiszem, a krupiésághoz is kell bizonyos fokú őrültség... - Az is, de leginkább véletlen. Előtte rengeteg helyen dolgoztam, többek között a Duna Toursnál, a Tescónál, de voltam cseh és orosz tolmács egy KGST- részlegnél is. Tanult szakmám egyébként: szakács. Egyszer egy barátom mondta, hogy nyílik nálunk valahol egy kaszinó. Próbáljuk meg - mondtam magamnak -, beadtam a jelentkezési lapomat, és felvettek. Hétszázból hatvanat, köztük engem. Aztán jött egy féléves tanfolyam, aminek a végén kimentünk mindannyian Ausztriába... - Szerencsét próbálni? - Dolgozni. Én Feldenbe kerültem, az ottani kaszinóba. Mondtam magamban: na, ez nyugis hely, alig lesz vendég - késő ősz volt, vagy inkább kora tél -, aztán egy nap alatt totálisan kikészültem. Első este beültettek az asztalhoz, a gereblye úgy járt a kezemben, mint a ventilátor, ömlött rólam a víz, azt sem tudtam, hogy hívnak. Aztán belejöttem. Hazajöttünk, megnyitottuk a kaszinót a Hiltonban, ahol fél évig dolgoztam. Gondoltam, itt az ideje, hogy világot lássak, elszerződtem egy amerikai hajóra, az S. S. Norwayre. Ez abban időben a világ második legnagyobb óceánjárója volt. Miamiból indultunk, és a Bahamákat hajóztuk körbe. - Milyen élete volt a dúsgazdag emberek között egy magyar krupiénak? - Meglepő, de Amerikában nem a gazdagok kiváltsága a kaszinó és a sétahajózás. Az utazóközönség nagy része a középosztályból került ki. A kéthetes útra ötszáztól kétezer dollárig lehetett befizetni, ami ott nem vészesen nagy összeg. Egyébként nagyon jól éreztem magam. Reneteget tanultam. Amerikában pélául ismeretlen a francia rulett. Az amerikaiak elsősorban a kockát, a black jacket és az amerikai rulettet kedvelik. És borzasztóan hangosak. Ez jó is, mert különben egy szót sem értettem volna abból, amit mondtak. Amíg ki nem mentem, azt hittem, tudok angolul. Ott, a hajón jöttem rá ennek az ellenkezőjére. De nagyon rendesek voltak, ha valamit nem értettem, elmondták lassabban, tagoltan. Az asztalnál viszont erre nem volt idő. Ott a pillanatok is számítottak. Állítom: az asztal a legjobb nyelviskola. - Ön is játszott? Egyáltalán, játszhat egy krupié a saját kaszinójában? - Nem. Ez szigorúan tilos. Amikor partra szálltunk valahol, természetesen mentem én is és játszottam. Ott értettem meg igazán a vendégek lelkiállapotát játék közben. Aki nagy pénzeket kockáztat, az rettenetes stresszben van. Legfeljebb nem mutatja. Vannak olyanok, például az oroszok, akik hatalmas szenvedéllyel, egész testükkel-lelkükkel játszanak. Az amerikaiak inkább fogadni szeretnek. Hárman-négyen játszanak, a többiek fogadásokat kötnek rájuk. Az osztrákok hűvösek, megfontoltak. Dehogy! Amíg élek, nem felejtem el: éppen Bécsben dolgoztam, amikor zárás előtt pár perccel odajön az asztalhoz egy elegáns úr (osztrák volt), és bedörmögi a hátam mögött, hogy százötvenezer, pörgetésre tette fel az egész összeget, telepakolta az asztalt. Csak arra a szerencsétlen kilencesre nem tett, amit sikerült kipörgetnem... Nem lehettem túl szimpatikus neki abban a percben. - Nem csodálom. - Pedig mi mindent megteszünk a kedves vendégért. - Például? - Szinte bármilyen nyelven képesek vagyunk vezetni a játékot. Ha kell, arabul vagy japánul, angolul vagy franciául, olaszul vagy spanyolul. Saját szórakozásunkra persze kitalálunk mindenfélét: ha egy japán borravalót ad, azt illik megköszönni. Arigato kosugi - mondják ők. Kossuth-sííjas alligátor - mondjuk mi. És tudja, mi a legszebb? Ugyanúgy bólogatnak rá, mint az eredetire. - Nem is gondoltam volna, hogy ilyen vicces fiúk a krupiék. Olyan tiszteletet parancsolóan állnak az asztal mögött. Kell egy kis humor, mert ez rendkívül kemény, feszes, koncentrálást igénylő munka. Persze nem mindenki engedheti meg magának, hogy ilyen - viszonylag - bizalmas kapcsolat alakuljon ki közte és a vendégek között. Ehhez idő kell. Ha egy fiatal, kezdő próbálkozna ilyesmivel, szedhetné a sátorfáját. Visszatérve a „vicces fiúkhoz*’ már nem csak fiúk állnak az asztaloknál. Sok a női krupié is. Bámulatos, mire képesek a nők. Fizikai állóképességük jobb a férfiakénál, talán kicsit kevésbé bírják az idegfeszültséget. Életem legnagyobb összegét is egy nőnek vesztettem el, Nassauban, a Playboy Casinóban. Egyszerűen nem bírtam koncentrálni. - Az idegfeszültség miatt. - Úgy is lehet mondani. - Apropó, nők. Mit szól hozzá a felesége, hogy ön nem egészen olyan életet él,mint a többi férfi, hogy néha nem tölti otthon az éjszakát. .., a hétvégét..., a hetet?, - Szegény, lassan szokja. És nehezen. A gyerekek jobban viselik. A kisebbiktől például, ha megkérdezik az oviban, mi az apja, azt mondja, nem tudja, sosem látja. Egyszer én mentem érte. Az óvónő gyanakvóan nézett hol rám, hol a fiamra: ez tényleg az apád? A srác végigmért, aztán lemondóan sóhajtott: ez van. Na, gyerünk! KÖVESDI PÉTER A krupiék vicces fiúk Fotó: RÓZSAVÖLGYI GYÖNGYI 1990. október 2. MAJD LESZ VALAMI... Felállt és kezet nyújtott. Borostás volt és rosszul öltözött. Egy volt a sok közül, aki az utcára került. Munkanélküli. - Érettségim van - kezdte - és két szakmám. Lakatos vagyok. Nálunk otthon nincs munkalehetőség. Februárban hívtak egy szövetkezetbe, kaptam az alkalmon. Nem akarok nevet mondani, de azt mondták hármunknak, hogy mi csak a megrendeléseket elégítsük ki, és lesz valaki, aki majd az anyagi ügyeket és a beszerzést szervezi. Nála volt a pecsét is. Nagyon örültünk és rögtön dolgozni kezdtünk, fizetést nem kaptunk. A magyarázat: sokba kerültek a megrendelt anyagok, így ment ez tovább is, de amikor már odajutottunk, hogy az ügyvezetőnkkel nem volt hajlandó senki tárgyalni, gyanút fogtunk. Mire azonban léphettünk volna, megszüntették a szövetkezetet és újra munkanélküliek lettünk. Magas volt a fizetésem, azért megállapítottak napi 210 forint segélyt. Március óta ezt sem kaptam meg, azóta a szüleimmel élek és ők tartanak el. Harmincöt éves vagyok, és gyerekem van. - Alkalmi munkát csak lehetne vállalni, vidéken elég jó napszámot fizetnek, vagy mégsem? - Mindenki tudja, hagy munkanélküli vagyok, alig akarnak fizetni. Alig mások 800 forintokat kapnak, nekem 3-400-at adnak. Elegem volt ebből, múlt héten bementem a tanácsra és lemondtam a segélyt. Szeretnék elhelyezkedni. Vettem egy halom újságot, gondoltam, Sákás közül én is találok egyet. De gondolja el :a kezével idegesen gyűri az újságokat, a vonat oda-vissza 340 forint, a buszjegyek, az újság... Miből? Nem is ez lenne a baj, hanem hogy mindenhonnan elküldenek, mire odaérünk, minden állás betelt. Hallgatok. Hitetlen vagyok? Nem, dehogy, mégis úgy gondolom, hogy lehetne munkát találni. Másnap korán útra indulunk, egy halom friss hirdetéssel. Én még lelkes vagyok, bízom benne, hogy találunk állást. Laci, akivel ekkorra már véd- és dacszövetséget kötöttünk, még rosszabbul nézett ki. Az éjszakát az utcán töltötte, a pályaudvar várótermét hajnal fél négykor nyitják ki. Ahhoz, hogy oda bemehess, kell egy jegyet váltani, de érdemes lenne szétnézni, hogy hány olyan ember „alszik” ott, aki nem akar hazautazni, hanem abban bízik, hogy majd holnap talál munkát. A rendőrök is csak beszélnek, nem hiszik, hogy valóban dolgozni szeretnénk, és nem könyöradományból élni. Sajnos, egyre inkább éled bennem a gyanú, hogy ilyen mosdatlanul mindenhonnan elküldenek bennünket. De a napi, meg nem kapott kétszáztíz forint segélyből nem lehet szobát bérelni. Nyakunkba vesszük a várost. Az én emberemnek igaza volt, minden állás betelt, mindenhonnan elküldték. Az én lelkesedésem is kezdett alábbhagyni. Haza akar menni. De már annyi pénze sincs, hogy a vonatjegyet kifizesse. - Nem baj, majd bliccelek, ha elkapnak, majd lesz valami. Harmincöt éves. Gyerektartást kellene fizetnie. Élni szeretne, dolgozni és megbecsülést találni. Nem pedig csövezni. - KREM - Kerekesek keservei Az elmúlt pénteken az SZDSZ választási sajtótájékoztatót tartott, ezen többek között Péterffy Ágoston pártja budapesti közlekedéspolitikájából adott áttekintést. A koncepcióban kiemelt helyen szerepel a kerékpáros-forgalom fellendítése, a környezetbarát közlekedés védelme és támogatása. A kerékpáros-forgalom támogatásának jogosságáról bárki könnyen meggyőződhet, ha néhány kilométeres kerekezésre vállalkozik a fővárosban... Amíg a vidéki városokban és falvakban mindennapos látvány a kerékpáros, addig Budapesten alig-alig találkozni vele. Ennek oka, hogy jóformán egyetlen pest-budai útvonalon sem lehet manapság már biztonságosan kerekezni. Ezért is szorultak ki a vaskerekesek a városokból, de legfőképpen a budapesti közutakról... A fővárosban mindössze csak 10 kilométeres kerékpárút van. Országosan sem kedvezőbb a helyzet, hazánkban a kerékpárút-hálózat összesen 360 kilométer hosszú. No persze tervek azok születtek, sőt, határozatok is, csak éppenséggel a megvalósításuk késett mind a mai napig... Hiszen a közúti közlekedésről szóló 2013/1985. (VLlI.)MTsz. minisztertanácsi határozat megerősítette a kerékpárutak építésének szükségességét. Ezzel összhangban született a határozat, hogy a VH. ötéves terv időszakára országosan 500 kilométeres kerékpárút-hálózatot kell létrehozni. A keskeny aszfaltsávból a főváros is részesülhetett volna néhány kilométeres szakaszon. Talán az önkormányzati választások hozhatnak némi enyhülést a kerékpárosok gondjaira. Igaz, nem éppen olcsó létesítmény a kerékpárút, egyetlen kilométere több mint egymillió forintba kerül. Jóval kevesebb kiadással járna a kerékpársávok létesítése vagy csupán a kijelölése. A kerékpárutak kialakításában a legfontosabb szempont a balesetek megelőzése. Országosan évente körülbelül háromezer kerékpárost ér baleset, ebből 250- 300 halálos kimenetelű. A főváros kerékpárút-hálózatának mielőbbi bővítését - különösen a szívszorító gyermektragédiák - sürgetően indokolják! A nálunk sokkal fejlettebb országokban, így például Angliában is, a „zöldek” igen előkelő helyen kezelik programjukban a kerékpározás népszerűsítését. Hollandiában például még a közlekedési miniszter is használja. Vajon mi történne idehaza, ha a pestiek megpillantanák az illetékes tárca élén állót a Belvárosban kerekezni? Ilyen látványba, nemigen lesz részünk, mert nálunk a gépkocsi sokszor társadalmi hovatartozást is jelent. A fejlett nyugati társadalmakban már felismerték, hogy a kerékpározás megoldást hozhat a nagyvárosi zsúfoltságra és a levegőszennyezettség csökkentésére! Végül még egy elgondolkodtató adat: 1988-ban a lakosság négymillió kerékpárral rendelkezett! Ez azóta csak növekedett. .. Ellentétben az igen rövid kerékpárút-hálózattal. A BMX kerékpárok után már itt vannak a Schwinn-Csepel amerikai-magyar kft. legkorszerűbb gépei, a szivárvány minden színében pompázó, valóságos gépcsodák. A borsos árak ellenére is van kereslet az új gépek iránt... Könnyen meglehet, hogy rövidesen minden második magyarra jut egy vasparipa. BOZÓ EMIL A kerékpárutak kialakításában a legfontosabb szempont a balesetek megelőzése. Országosan évente körülbelül háromezer kerékpárost ér baleset, ebből 250-300 halálos kimenetelű. Böngésző a Nyugatinál Fotó: SZALAY ZOLTÁN A Hősök terén elférnek Fotó: RÓZSAVÖLGYI GYÖNGYI