Kurír - reggeli kiadás, 1990. november (1. évfolyam, 105-130. szám)
1990-11-14 / 116. szám
10 A KÖPENICKI SÁTÁN (3.) Az évszázad kéjgyilkosság-sorozata ...És Bruno Lüdke gyilkol tovább. Árnyéka megint ott kísért valahol, valamelyik városban vagy faluban, valamelyik országúton vagy erdőben. Az évszázad kéjgyilkosság-sorozatára még évekig nem derülhet fény, mert a náci Németország goebbelsi és rosenbergi ideológiája másként diktál: a Harmadik Birodalomban nem fordulhatnak elő felderítetlen gyilkossági ügyek. Ám a rendőrség ijesztő mérleggel zárja az 1941-es esztendőt. Februárban végeztek Reinhard és Luise Pettel. A házaspár ellen elkövetett bűntettet öngyilkosságnak állította be a rendőrség. Ez volt a Bűnügyi Rendőrség Birodalmi Hivatalának első szándékos, eltussoló hazugsága. Rövid két hónappal később meghalt Käthe Mundt, akinek a férjét gyanúsították a tett elkövetésével. Május 5-én meggyilkolták Paul Umannt és feleséét, Gertrud Umannt. Szeptemer 14-én Karl Kühne vendéglős és felesége, Auguste éppen hogy csak megmenekültek a biztos halál elől. De ez még messze nem minden! A diliflepnijére oly’ büszke és immár nemzőképtelenné tett köpenicki Bruno még kétszer sújtott le ebben az évben. Két középkorú, teltkarcsú nőt gyilkolt, majd erőszakolt meg, hogy aztán kifoszthassa őket. A legutolsóFotó: PATAKI GÁBOR 1941-es gyilkosságot a birodalmi bűnüldöző szervek ismét „átírták”, hogy ne kelljen ujjat húzniuk a Birodalmi Biztonsági Főhivatallal. Egy januári gyilkossági kísérlet után - a rendőrségnek ekkor immár viszonylag pontos személyleírás állt a rendelkezésére - Bruno 1942. szeptember 30-án újra „munkába lép”. Charlottenburg, Bleibtreustrasse 40.: az áldozatot Anna Soltysnak hívják. Lembergből való és harmincegy éves. Megfojtották a lakásán, majd megerőszakolták. A rádióra többszörösen összecsomózott hosszabbítózsinórjával ölték meg. Bruno 1942 októberéig egy szövetkezetnél dolgozik kihordóként. Érzi, hogy szorul a hurok körülötte. Most már nincsen ideje a gyilkoláshoz. Legalábbis nem az olyan tettekhez, amilyeneket eddig elkövetett, valahol Nagy-Németországban, ahová stoppal elkeveredett. Helyben kénytelen gyilkolni, ott, ahol van, Berlinben. Még kétszer gyilkol, kétszer menti meg a felfoghatatlan véletlen. Mivel az áldozatok között számos utcalány és léha életű nőszemély akadt, több álruhás nyomozónő is elvegyült egy időre a környezetükben. És akkor eljön a pillanat: 1943. január 17-én éjjel fél tizenkettőkor a berlini rendőrségen riadót fújnak. Egy kétes hírű panzióban a Kurfürstendarm közelében egy nő segítségért kiáltozik. Az egyik női ügynök jelntése után a rohamosztag percek alatt a helyszínre ér. Ellenőrzik a panzió emeleteit, majd a padlást. A személyleírás: alacsony és zömök férfi. Átvizsgálják a padlást, eredménytelenül. Csak a tetőn lehet. Azután a keresett személy visszahúzódik a padlásra, ahol Schmitz felügyelő készter lábon lövi a gyanúsítottat. Még az 1943. január 17-éről 18-ára virradó éjjel értesül a főváros valamennyi rendőrőrse arról, hogy többévi idegőrlő nyomozás után elfogták a berlini gyilkost. A bordélynegyedekből bevonják a kihelyezett női nyomozókat. A gyors kórházi ellátás után rögvest kihallgatás alá vetett gyanúsítottat Fritz Erbenbachnak hívják. Schmitz felügyelő ekkor még nem is sejti, hogy az igazi berlini nőgyilkos nem sokkal két hét múlva ismét gyilkol, áldozata, Frieda Rösner ötvenkét éves asszony, Lüdke anyjának távoli rokona. A Köpenick környéki erdőben ráveti magát a vele távoli rokonságban álló asszonyságra, aki megfenyegeti, elmondja Bruno ízléstelen tettét édesanyjának. Rösner asszony ezzel mondta ki saját halálos ítéletét. Bruno megfojtja, majd megerőszakolja. Frieda Rösner holttestét két órával később találják meg. Kiszáll a gyilkossági csoport, és élén a berlini rendőrség egyik legtehetségesebb nyomozója, Franz felügyelő, aki bűnügyben olyan megoldást tesz majd le a Birodalmi Hivatal asztalára, amely először harsány nevetést, de aztán dermesztő iszonyatot fog kiváltani. Franz felügyelőnek van ugyanis egy egészen sajátos receptje a köpenicki erdő 56-os körzetében történt gyilkosság felderítésére: az alaposság. Nem sokáig időzik a helyszínen. Inkább az ügyiratok iránt érdeklődik. Az egyik doszszién ez áll: Bruno Lüdke. Franz, az aktakukac felügyelő először félrerakja. Négy nappal később meghalt Bruno Lüdke édesanyja. Soha nem sikerült tisztázni, hogy mi okozta a halálát. Lehet, hogy a halál volt hozzá oly izgalmas, és megkímélte attól, hogy megtudja fia rémtetteit. Temetésekor több tanú valami különösre lett figyelmes. Bruno az anyja sírjára letett koszorúkból kihúzott néhány szál virágot, és egy másik friss sírhoz ment velük. Frieda Rösnert, az erdőbeli gyilkosság áldozatát ugyanezen a napon temették el. A gyilkos még attól sem riadt vissza, hogy virággal díszítse áldozata sírját. KIS ZOLTÁN (Folytatjuk.) JifB? Apf&Maantaé, fel: /1689/3 1990. november 14. Kori... de mire? Rekviem a korcsolyázásért... Megnyílt a Budapesti Műjégpálya a minap, és laza hetven forintot kérnek a belépőért. Ez aztán a piaci ár! Nem hinném, hogy a liberalizálás hívei erre gondoltak. A városligeti jégpálya árai egyébként is, úgymond, meghökkentően dinamikusan fejlődtek az elmúlt néhány év során. Minden évben meggyőzőbbnél meggyőzőbb érveléssel álltak elő az illetékesek, az idén az ifjú direktornő azt magyarázta a tévében, hogy a belépő csak 56 forint, hiszen a 10 alkalomra szóló bérlet 560-ba kerül, márpedig tízszer mindenki kimegy egy szezonban. Sőt, ha hétköznap délelőtt menne, még olcsóbban megteheti, „mindössze” 40 forint az egy alkalomra és egy főre eső költség. Egy öttagú család (mondjuk az enyém) igazán semmitmondó összegért, kettőszáz forintért csúszkálhat valamelyik hétköznap délelőtt. (Ha sem feleségem, sem én nem dolgoznék, valamint ha zsengéim nem mennének iskolába, merthogy első az egészség.) Különben pedig marad ötünkre, egyetlen alkalommal a háromszázötven forint... Persze ha okosak lennénk, egyszeri beruházással megváltanánk az öt bérletet, 2800 azaz kettőezernyolcszáz forintért. Ezen a ponton nézett rám szendén a feleségem, s mondá: „Nem vagy te normális!” Szerintem meg ezek az árak nem normálisak. És még mondja valaki, hogy a sítáborok drágák... Ha nem lenne autóm, drukkolnék a kemény, havas télért, mert akkor felugorhatnánk az iskola udvarára egy kicsit korizni. De mivel autóm van, amely munkaeszköz s emellett nagyvárosi létformába születtem, némileg tudathasadássalküszködöm. Mert ha kemény a tél, vastag a hó, a közlekedés bénul meg, no meg az élet is egy kicsikét. Most akkor melyiket szeressem? Jégpályaavatóra ez a rovat a cipővel egybeöntött korcsolyák tesztelésével kívánt előállni, most ezek után némi zavarral küszködik. Ezek a korcsolyák páratlan sikert arattak nálunk, merthogy újdonságértékükhöz képest viszonylag olcsón, 1800-2000 forint közötti áron kaphatók már egy-két év óta, szovjet importból. Mostanában már 2500 forint körüli áron találkozhattunk velük a sportszerboltok kirakatában. Végül is nem sokkal drágábbak, mint a hagyományos hokikorcsolyák. Legalábbis a szovjetek. (Mert az imitt-amott kapható, más nacionáléjúak áráról jobb nem beszélni. Akkor valóban fizetni kell a divatosságért is.) De az alapkérdés: jobbak-e, mint a hagyományos hokikozik? A német TEST lap szerint a szakavatott válasz: inem („jein”), avagy nemigen. Vannak „prók” és vannak „kontrák”, mint mindig. Az egybeöntött cipők - amint a sícipőknél is - segíthetnek a gyakorlatlanoknak, jól tartják a lábat, megtámasztják a lábizmokat, a bokát - lassúbb az el- és kifáradás. Az egybeöntött cipők két részből állnak, a merev külső rész van egybeöntve a korcsolyával, s azon belül van egy viszonylag puha, meleg belső cipő, egyfajta papucs. A szakemberek legfőbb kifogása, hogy a belső gymhal őrs mozgásos helyváltoztatásnál elmozdulat, csúszkálhat. Ha rossz a korcsolyacipő statikája és rosszak a felfekvési helyek, ez a belső csúszkálás igen-igen zavaró. Ez főleg a versenysportokra és a sportolókra vonatkozik. Az ő számukra az egybeöntött cipők nem igazán előnyösek, nem véletlen, hogy akár gyorskorcsolyaversenyen, akár hokimecscsen csak elvétve látni a profik lábán ilyen korcsolyákat. Az egybeöntött korcsolyacipők — hogy a belső cipő is beleférjen - eleve szélesebbek, mint a hagyományos koricipők. Ez főleg a testsúlyáthelyezéses gyors helyváltoztatásnál hátrány - nagyon erős oldalra dőlésnél a cipő széle talajt, jeget fog, a korcsolya pedig elemelkedik a jégről... Valószínűleg ez a legerősebb érv abban, hogy a versenyzők körében miért nem terjedtek el az egybeöntött korcsolyacipők és nem jártak be olyan diadalutat, mint az idősebb testvérek, ahonnan eredeztethetők, az egybeöntött sícipők. Nem jelenti ez azonban azt, hogy a magunkfajta jégen „lötyögök” számára ne lenne igen jó az egybeöntött korcsolyacipő. Mára egyértelművé vált, hogy a fő terület az amatőrsport. Ahol viszont a már említett előnyök a hátrányok elé tolakodnak (főleg, mert megtámasztják az erőkifejtéshez, terheléshez nem szokott lábizmokat). És még valami: gyakorlatilag elnyűhetetlenek. Más kérdés - és ezt már nem a német tesztlap, hanem mi, illetve a honi szakemberek mondják, hogy túlságosan kemény, rideg a szovjet korcsolya pengéje, az élezésnél szinte hamarabb kopik el a csiszolókorong, mintsem hogy kialakulna az optimális „vályú”. Szóval ezek a szovjet cipők nem lettek túlságosan népszerűek az élőzőmesterek körében... Összefoglalva mondandónkat, azt nem nagyon lehet tudni, hogy mi lesz, ha már nemcsak a korcsolyapálya árát, hanem a szovjet importot is liberalizálják (január 1-jétől). De hogy ma még 2500 forintért is kedvező vételnek látszik az amatőrök számára, ez kétségtelen. És utána már csak a belépőjegyre kell gyűjteni... Néhány szót a vásárláshoz, ismét a TEST tudományára hivatkozva: alaposan fel, illetve ki kell próbálni a kiszemelt cipót. Hiába tetszik jó vételnek, ha nem lesz kényelmes, őszintén szólva kissé félve adható csak közre az a német alaposságú tanács, miszerint mintegy 10 percig a lábunkon kellene viselni, mert csak ennyi idő után derül ki valójában, hogy hol szorít a cipő. Egy másik tanács, immár a használathoz. Igaz, hogy egybeöntött, igaz, hogy műanyag, de azért a korcsolyaél csak hajlamos a rozsdásodásra. Használat után tehát ezt is szárazra kell törölni. Alaposan. SZŰCS ISTVÁN Nincs jelentősége annak, hogy csatos vagy fűzős a cipő. Persze a csatos a divatosabb (a szovjet cipő fűzős). E záródás csupán a külső cipőt rögzíti, ettől még a belső ide-oda csúszkálhat. Ezért fontos felpróbálni. Az egybeöntött korcsolyából kiemelhető a belső papucs (balra). A hagyományos hokikomba a láb „belefekszik", illetőleg egyenletesen körbefogja a helyesen kialakított cipő - ez az a pont, ahol (különösen a versenysportban) az egybeöntött cipő sohasem veheti fel a versenyt.