Kurír - reggeli kiadás, 1992. október (3. évfolyam, 270-299. szám)
1992-10-16 / 285. szám
1992. október 16. RÁTONYI-BÉRLET Vándorfi László, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója szomorú bejelentéssel kezdte minapi sajtókonferenciáját. Rátonyi Róbertet, a néhány nappal ezelőtt elhunyt kiváló művészt, aki az elmúlt években társulatának tagja volt, a színház saját halottjának tekintik, és az igazgató mondja majd el sírja felett a búcsúbeszédet. Emléksarkot rendeznek be a színház épületében a pályafutásával kapcsolatos dokumentumokból és egyik bérletsorozatuk is az ő nevét viseli majd a jövőben. A Tartuffe-ben - Rátonyi halála miatt - Orgon szerepét Benczédi Sándor alakítja majd a november 6-i premieren. Hogy ki rendezi majd helyette az idei műsortervben szereplő Csárdáskirálynőt, az még nem dőlt el. Az viszont igen, hogy Bóni grófot - amely Rátonyi egyik legemlékezetesebb alakítása volt - Vándorfi László kelti életre. A veszprémiek kedvenc színházában, ahol a négyszázharminc személyes nézőtéren minden este majdnem ötszázan zsúfolódnak a pótszékeken, és a 65 ezer lakosú városban 18 617 bérlettulajdonos van, jó néhány érdekesnek ígérkező bemutató, sőt ősbemutató is látható az új évadban. Petőfi Sándor születésének 170. évfordulója alkalmából színre hozzák a költő Tigris és hiéna című tragédiáját, bemutatják a színház drámapályázatának egyik nyertes művét, Jeles András A nap már lement című misztériumjátékát, a Merlin Színházzal közös produkcióban. Kabaréestet állítanak össze Rejtő Jenő írásaiból, és színre viszik Asztalos István és Kovács Attila, a Börtönmusical szerzőinek új művét, A négylovas köpönyeg című zenés mesejátékot. A közönség elé kerül Sütő András Vigyorgó búbánat című darabja, Bohumil Hrabal Bambini di Praga című komédiája és Harold Pinter egyik főműve, A gondnok. A Honvéd együttessel közös produkció lesz Fazekas Mihály Ludas Matyija, Novák Péter zenéjével, Novák Ferenc rendezésében. A Latinovits Zoltán Játékszín ez évi újdonságai: Pirandello: Egy, senki, százezer és Dino Buzzati: Otthon egyedül című egyfelvonásos művei. A Táncszínház is premierrel készül: Volt egyszer. .. és megint... címmel. Több új taggal is bővült a veszprémi társulat: ide szerződött Trokán Péter, Szakács Eszter, Kóti Helga, Bakai László és Ilyés Róbert. G.T. Jocó, a szorongásos Talán megbocsátja nekem Székhelyi József színművész, hogy ilyen címet adtam a könyvismertetőnek. Azért is remélem, mert a Szófotó című, most megjelent művében ő maga minősíti Jocónak és majrésnak önmagát. Ez a két szó különben a lírai vallomás kulcsa. A gyerekkor ízei, hangjai, helyszínei és személyei határozzák meg az érzelmeit és az élményeit. Ami, ugye, természetes. Megtudhatjuk, hogy 1957-ben szülei is ki akartak vándorolni Izraelbe. Apja, a közgazdász, titokban lábápolást tanult, az anyja pedig megpróbált németül és angolul gyorsírni. Az utolsó pillanatban meggondolták, feladták... Azóta tudja a Jocó, hogy számukra a világon itt a legjobb a levegő. Az itt pontos neve: Pest. Persze aludni, pihenni, elmélkedni, szórakozni jobban lehet mondjuk Budán vagy Sidneyben, esetleg New Yorkban. Viszont élni, dolgozni csak Pesten érdemes, már ha az ember Pestet szokta meg. A díszlet, a környezet olyan, amilyen: gang és szitok, kanális és színes olajtócsa, díszes kirakat és körúti koldus. Honnan jön és hová megy a szorongás? Volt negyvenötös és volt hatvanegyes feljelentő, volt imádó és imádott nagynéniké, volt sóvárgássá satnyult vágy és langyossá hűlt forróság. Most van fehér szmokingja a Székhelyi Jószefnek, amit még sohasem mert felvenni. Van parlaienti szűzbeszéde, amelyet csak színházban mondhat el. És más is van. „Tán attól van a fásulás, hogy elfáradt a Társulat? / Amott villán kmagyar, / azt ordítja: a magyar. / Ez keresztény - az zsidó, és csak fogy a libidó. ” Üzenetet is leüld a fiának meg az olvasónak. Ennek lényege az, hogy kovászos uborka sehol sem volt, van és lesz olyan finom, mint Pesten, a gangon, a másodikon. Lehet, már csak az emlékezetben él a csodás íz, de még azért is enjemes... KIBEDI VARGA SÁNDOR Fotó: WELLEDITS ÉVA Egy csaj Pesten A magyar Beaubourg-palotában, Fő utcában tegnap ünnepélyes keretek közt nyitották meg Kati Volcsánszky képkiállítását. Amikor meghívót kaptam erre a koktélra, még azt gondoltam, hogy ez a Kati fantasztikus életművész, aki ingázik országokon át, aki különböző műfajokban próbálja ki mast, és sosem hittem volna, úgy bármi köze lenne a fotóművészethez. Most sem hiszem. Nem azért, mert színházi fotói nem ütnék meg legalább az átlagfotó színvonalát, nem azért, mert technikailag kidolgozatlanok lennének, nem azért, mert ne lennének nagyon jók, hanem csak azért, mert a fene se gondolta volna Katiról, hogy erre is képes. Nem tud ugyanis fényképezni. Nem tudja azt, hogy mi az, hogy fotóapparát. Hogy kell egy filmet előhívni. Ő egy kívülálló, mint általában. Csak odamegy és elkattintja. Roszszabb esetben ebből egy sötét kép kerekedik. Jobbik esetben és hál’ istennek ez Volcsánszky művészetére jellemző, olyan színtónusokat, olyan fényeket, olyan megvilágításokat tud lefényképezni, amelyek beleillenek az esztétikum kategóriájába. Nem véletlenül jár Párizsban a legjobb színházakba, csak úgy fotózni, nem véletlenül jár Budapesten a Katona Józsefbe. Lefényképezni azt a misztériumot, ami a színpadon van, ami a színpadról kisugárzik, ami a színpadról kihallatszik, ám kívülről megfoghatatlan. Kati rendkívüli színházi fotós. Úgy fényképezi le az előadásokat, hogy nem kliséket tár elénk, hanem a tárgy és szereplők színes lenyomatait, a művészi katarzis pillanatfelvételeit. Ezek drága képek, legalábbis abban az értelemben, hogy tudósítanak erről a kultúráról, amelyről Kati Volcsánszky nem szívesen beszél. Mellesleg nehezen tudom eldönteni, hogy a kollégám által készített fotó jobb-e, mint ő maga. Vagyis értem: V. K. csak azért fotózik, hogy hazajöhessen bemutatni kiállítását. Mint most a Francia Intézetben. De hát azért jön. Fotó: PATAKY ZSOLT 11 Júlia nem bánja Jól kezdődött Szűcs Márta operaházi évadja. Verdi A lombardok című operájának felújításán énekelte nagy sikerrel az operairodalom egyik legnehezebb szopránszerepét, Giseldát. Talán már el is felejtette azt a tüskét, amely miatt premierje elmaradt a múlt évadból. Voltaképpen miért? - Le kellett mondanom a májusi beállásról, mert nem kaptam meg a megbeszélt próbaszámot és lehetőséget zenekarral együtt színpadi próbára. Bizonyára több kollégám előtt nem vagyok ezért népszerű, de magára valamit is adó művész nem vállalhat mély vízbe ugrást, hacsak nem elődást kell megmentenie. Minőségi munkára törekszem, s nem megalkudni a helyzetekkel. Nem szabad a körülmények kiszolgáltatottjaivá válnunk. A színház vezetői belátták, hogy igazam van, és végül is megfelelő próbák után léphettem a közönség elé. Örülök, hogy így történt, most nyugodt szívvel készülhettem az Operaház barcelonai vendégjátékára, éppen e szereppel. Lehet, esetem másoknak is tanulságul szolgál; jó lenne, ha végre rend, nyugalom és szervezettség lenne a színházban, hogy ne lógjunk a levegőben. - Ön is aláírta azt a levelet, amely a színházban tapasztalható hibákat, gondokat összegezte. Miért? - Éppen az előbb említettek miatt. Az aggodalom, az ügy szeretete, a színház művészi munkája iránti elkötelezettség íratta a sorokat. S ha már demokrácia van, a félelem nem szabhat gátat a szabad véleménynyilvánításnak. Szomorú lenne, ha az Operaház is politikai színezetű csatározások színhelyévé válna. Most mintha megmozdult volna valami... A jó szándék persze önmagában kevés. - Az új évadban már nemcsak előadásszámra, hanem meghatározott szerepekre szerződtek. Feladatai között újdonság a Bánk bán Melindája. - Ez egyik álmom, de lehet, ezzel csak a következő szezonban mutatkozhatom be. Még tavasszal kaptam Svájcból szerződésajánlatot egy különös szerepre. Erzsébet királynő leszek Donizetti Roberto Devreaux című operájában. Kértem, engedjenek ki két hónapra jövő tavasszal. A színház vezető művészei igencsak rosszul fizetettek, egy ilyen vendégszereplés lendíthetne anyagi helyzetemen. A feladat nagyon vonz, itthon is számos ősbemutatót énekeltem. Az utóbbi másfél évben úgy éreztem, nincs lehetőségem kimozdulásra, az impresszáriós irodák között nem létezik egészséges konkurenciaharc, és ha valaki nem tartozik sehová, annak lehetősége sincs. Most megadatott, s nem szívesen mondanék le róla. - Itthon novemberre tervezik Bellini Capuletek és Montague-k című operájának koncertszerű előadását az Operában. Rómeót Hamari Júlia, ön pedig Júliát énekli majd külföldi énekes kollégákkal. - Ez egy csodálatos mű. Néhány éve a rádióban már készült belőle egy részfelvétel kettőnkkel, s örülök, hogy sok-sok nehézség leküzdése után most egészében meghallgathatja a közönség. (MATAI) 1% * Ugyanazok a hazugságok Wim Vandekeybus nevét és társulatának, az Ultima Veznek produkcióját, a Mindig ugyanazok a hazugságokat se fogja egyhamar elfelejteni a Petőfi Csarnokot mindkét estén dugig megtöltő nézősereg. Fizikai színháznak mondják a műfajt, amit művelnek, mégis sokkal több, gyöngédebb, kevésbé drasztikus, mint ami a műfaj természetéből adódik. A Mindig ugyanazok a hazugságoknak kedves mondanivalója is van. A darabban egy habókos aggastyán, Carlo élettörténete és álmai elevenednek meg. Ahogy énekében hangfelvételről elmondja, az élet során sok mindenben része volt, mégsem keményedett meg a szíve, tud örülni egy szál virágnak is. A történet a félelmet is kifejezi a férfi-nő kapcsolatról: a férfi a kiszolgáltatottabb, esendőbb, a társra rászorultabb, a nő harcos, szuverén, kemény, robbanékonyságából, önállóságából nem engedő. Az erő a nő oldalán, az elesettség a férfién. Ezt a véleményt elképesztő leleménnyel, ötletességgel, szabadsággal jeleníti meg a nyolc táncos. Az Ultima Vez tagjai is mindent tudnak már, amit technikailag egyáltalán lehetséges, „másra” nincs gondjuk, mint gégét gegre, ötletet ötletre halmozni. Itt is puffannak, gurulnak, összecsattannak testek egymással, a színpad deszkájával, függnek a plafonról lecsüngő székén, belegabalyodnak, fibehuppannak hálóba, földre dobják egymást, miután nekifutásból belevetették magukat a másik karjába. Egy ponton több száz tojás a főszereplők ágya, mint a fakir tüskeheverőjén, úgy fekszenek rajta. Egy sem tönk el. A vén Carlóra emlékezés a kemény eszközök bevetése ellenére lírai maradt. (REVI)