Kurír - reggeli kiadás, 1995. december (6. évfolyam, 328-356. szám)

1995-12-01 / 328. szám

1995. december 1. ■ Ki az úr a házban? Az önkormányzatok januártól nem könyö­rülnek, úgy felemelik a lakások havi bérleti díját, hogy na meg. Jobb volt hát, ha az em­ber röghöz, vagy valamelyik emelethez kö­tötte magát és megvette a bérleményt, amíg lehetett. És egészen tegnapig lehetett. A fő­város több mint négyszázezer önkormányzati lakásából e végső határidőig csaknem három­­százezertől sikerült megszabadulniuk a pol­gármesteri hivataloknak. Persze Budapestnek vannak frekventált és kevésbé keresettebb ré­szei is. A XII. kerületben például alig maradt olyan lakás, amelyben a bérlők ne éltek volna elővásárlási jogukkal, csak a kevésbé előkelő helyeken maradt kétezerötszáz ingatlan a ke­rület nyakán. A panelházak viszont hol kel­lettek, hol meg inkább mégsem. Kispesten például a 12 ezerből csak kétezer tulajdonjo­ga nem változott, a III. kerületben viszont a huszonötezer bérlakásból tizenhétezernek lett tulajdonosa volt bérlője. A VIII. kerületben volt a legtöbb önkor­mányzati lakás, ám sajnos maradt is. A 44 ezer­ből csak 26 ezer­ kelt el, pedig különlegesen jó feltételek mellett kaphatták meg őket a bennük lakók. A polgármesteri hivatal ad még esélyt a fontolgatásra 1996. december 31-ig. De más okuk is volt erre: tegnap, az utolsó lakásvásár­lási napon, amikor egyébként nem volt ügyfél­­fogadás, annyian lepték meg a hivatal elidege­nítési osztályát, hogy az utcán kígyózott az utolsó pillanatra halasztgatókból álló sor. Az állam új lakáshitel-támogatási kon­cepciót dolgoz ki lakástakarékpénztár né­ven, mely lakossági előtakarékosságra épül. Aki minimum négy éven keresztül fizeti havonta ugyanazt az összeget, annak az ál­lam az így összegyűjtött és három száza­lékkal kamatozó pénzét évi negyven száza­lékkal, maximum 36 ezer forinttal meg­toldja, feltéve, ha lakásátalakítás, korszerű­sítés, új vagy régi ingatlan vásárlása a cél. A felvett hitel kamata nem változtatható. A törvényjavaslat már megvan, ám januárig várni kell arra, hogy az Országgyűlés elé kerüljön. A Providencia Biztosító a Posta­bankkal egyetemben már tervezi, hogy be­kapcsolódik az akcióba. IC-s szerencse Ki az: tegnap délelőtt érkezett Sze­gedre a Napfény InterCity szuperexp­­resszel, a MÁV Rt. és a Paprika Rt. képviselői várták, s amikor megérke­zett, a nyakába borultak? Mivel nem akarjuk, hogy bárki álmatlanul forgo­lódjon, eláruljuk: a Tisza-parti város­ban köszöntötték a kétmilliomodik In­­terCity-utast. Márfai Csabáné vasút­­milliomos kisfiával utazott Budapetről Szegedre az IC-vel. Tíz ingyenjegyet kapott ajándékba a MÁV-tól, a Szege­di Paprik Rt. képviselőitől pedig egy óriási ajándékcsomagot. A bolt­­ egyébként azt is elmondta a Kurír tu­dósítójának, hogy a vasuta­sok nem mondtak neki előzőleg sem­mit, nem tudta, hogy mi várja Szege­den. S természetesen a vonat továbbra is a kedvenc utazási eszköze marad. ngrif Hatvannak sok a három Idén áprilisban, amikor a hatvani képviselő-testület a 3-as Számú Általános Iskola jövőjének megtárgyalását november­re halasztotta, sokan abban reménykedtek, hogy az önkor­mányzat csupán azért jelölt ki egy távoli időpontot, hogy ele­gánsan vissza tudjon vonulni. Nos, nem így történt. November 27-én egy iskolai szülői értekezleten a polgármester bejelen­tette, hogy integrációt kell végrehajtani, magyarul az intéz­mény tanulóinak a város másik két iskolájába kell átmenniük. Lett megint felzúdulás, főleg amikor - bár végig a pénztelen­ségre hivatkoztak — a hivatal gazdasági főembere többszöri rá­kérdezésre sem árulta el, mennyit sikerül így megspórolniuk. A képviselők tegnap dél­előtt ültek össze, hogy kimondják a végső szót, megvívják utolsó szócsatái­kat a táblákkal felvonuló pedagó­gusok és a szülők előtt. - Egyelőre szerintem még maguk , a döntéshozók sincsenek tisztában azzal, hogy mire sza­vaznak - legyintett lemondóan a folyosón várakozó Kovács Kál­mánná földrajz-testnevelés sza­kos tanár. - Egyikük nemrég azt mondta, hogy garantálják va­lamennyi pedagógus elhelyezé­sét, míg egy társa most azzal állt elő, hogy na bumm, hát majd lesz néhány munkanélküli. Egyébként, ha spórolni akarnak, talán a saját, pluszban kifizetett ruhapénzükkel meg a hollandiai utakkal kéne kezdeni... Szadainé Csákó Katalin szülő is hasonlóképp vélekedett. - Nemrég még azt mondták, hogy 34 millió forint az iskola költségvetése, aztán mi bebizo­nyítottuk, hogy csak 24 millió. Ráadásul van egy vállalkozó, aki 500 ezer forinttal támogatná egy alapítványi iskola létrehozását. Higgye el, még a legszegényebb szülők is beszállnának ezer fo­rinttal... Miközben bent a teremben har­madik órája folyt a vita, a szülők­ből áradt a keserűség. Kiderült, azért is tartanak a másik iskolától, mert ott Zsolnay-módszerrel ok­tatnak, s ez drágább tankönyveket is jelent. Döntés előtti percek. Szinyei András polgármester még el­mondta, hogy az a más körzetbe tartozó képviselő, aki a szavazás­kor hagyja magát befolyásolni a demonstrálóktól, saját választóit árulja el. Amúgy szerinte az ok­tatási módszer változása merő­ben szakmai kérdés, így ezt a pe­dagógusoknak kell rendezni. Ez­zel együtt megnyugtató határo­zatot vár, és szünetet rendel el. Illésné H. Mária, a pénzügyi osztály vezetője a Kurír kérdésé­re sem volt hajlandó elárulni. Fotó: TOROCZKAY CSABA mennyit nyernének az iskola lassú megszüntetésén. Mint mondta, ezt csak a döntés végre­hajtása során lesz diplomatikus kihirdetni. Amire esély is van, mivel a testület nemsokára 12 igennel, 3 ellenszavazattal és 2 tartózkodással az iskola „integ­rációja” mellett döntött. A szü­lői munkaközösség elnöke meg­jegyezte: a következő ütközet színhelye várhatóan az Alkot­mánybíróság lesz. (DIÁN) A háborúnak nincs vége V­áltóláz Tegnap reggel átkozódó pestiekkel volt tele a kisföldalatti Deák téri végállomása. Az élelmesebbek igyekeztek a 4-es busz And­­rássy úti megállójához, ám hiába, mert egy gyufaszálat nem le­hetett volna elejteni a túlzsúfolt járművön. A háborgó utasok so­kat emlegették a sok száz millió forintos felújítást, ami állítólag megoldotta a millenniumi tömegközlekedési eszköz gondjait. Rothelmer László a BKV fődiszpécsere tegnapi számunk­ban nyilatkozott, de az eset kapcsán ismét szót kapott.­­ A kisföldalatti váltója 8 óra 35 perckor hibásodott meg, de erről csak 13 perccel később kaptunk értesítést - nyilatkozta a Kurírnak. - A hiba elhárítása nem tartott tovább 3-4 percnél, de ez így együtt valóban jelentős kiesésnek számított. Villamospótló autóbuszokat a BKV mindig a legközelebbi buszjáratokról irányít át az érintett villamosvonalakra, mert erre külön buszparkot nem tarthat fönn a közlekedési válla­lat. Az észak-déli metró meghibásodása esetén például 140 buszra lenne szükség, ám 2-3-nál többet valószínűleg nem tudnának előteremteni. B. T. A KONYHA BOLTJA Egyenkonyhákban élünk, egyenbú­­torok között. És persze olyan igazi, míves, szép bútorokra vágyunk, ami­lyen a délinek meg a nagyinak volt. Mert nekünk már csak az elfóliázott, műanyag dekorlapos fajtából jutott, amelynek darabjait képtelenség egyénien elhelyezni a rendelkezé­sünkre álló térben, a falakon. A szép konyhák utáni vágyat ma már maximálisan átérzik a bútor­gyártó cégek is. A Konzum Kereske­delmi és Ipari Rt. bútorgyárat üze­meltet, ahol kiemelt helye van a konyhának. Olyannyira belejöttek a témába, hogy az idei bútorszakvásá­ron az Európai Minőségért pályázat III. díját nyerték el. Sokra persze nem mennénk az­zal, ha csak díjakat szednének össze Hidas Bútorék, és kapni nem lehet­ne az újdonságokat. Erről szó sincs,­hőt. A Hidas Bú­torgyár konyhamintaboltot nyitott Óbudán, közvetle­nül az amfiteátrum szomszédságában, a Nagyszombat utca 1-ben. Tízféle konyha között válogathatunk. Van itt hófe­hér, az ősz színeit felvillantó, rusztikus falapos, amolyan nosztalgiakonyha, vidám kék meg sárga előlapos, meg olyan fehér, mintha egy laboratóriumban dolgoznánk. Maga a gyártó forgalmazza bútorait, tehát nincs felár. Zanussi-Lehel, Whirpool, Ariston gépeket is kínálnak, helyben, év végéig díjtalanul házhoz szállítják az árut, és naponta 10-18 óra között, szombatonként 10-14 óráig várják a kedves vevőt, aki előzetesen érdeklődhet is a 168-4045-ös telefonszámon. (x) nyvír ITTHON 3 M­agyarra várva Végérvényesnek tűnik: Magyar Bálint örökli Fodor Gábor pozícióját a kultuszminisztérium élén. Ez a látszólag egyszerű csere - a koalíciós szerződés ér­telmében - akár az SZDSZ belügyeként is értékel­hető, de azért messze nem az.­­ Az ellenzék, amely kifelé az előrehozott választá­sokban reménykedik (befelé inkább tart ettől), azért nagyon jól tudja, nem reális az az elképzelés, misze­rint a szabad demokraták kirepülni szándékoznak a szocialistákkal kötött frigyből. Ez ellen szól Magyar Bálint aktivizált jelenléte is. Őt ugyanis úgy ismerik, mint a párt erős emberét, ha úgy tetszik, királycsiná­ló figuráját. Gyengébb kezű biztos nem lesz, mint Fodor volt. Ráadásul mit ígérhet az új miniszter? Több fizetést? Aligha. Megváltoztatott Nemzeti Alaptantervet? Kizárt. Kevesebb elbocsátást? Talán. De ha ez így is lesz, sok pedagógusnak kell munka után nézni. A stabilizációs kormányprogram, csak azért, mert új ember felügyeli a tárcát, még nem lesz enyhébb lefolyású. Na már most, mit szólhat mindehhez az egri asszonyokat megszégyenítő, küzdő kedvű Szöllősiné? A szakszervezeti vezető, aki kormánypártiként ellen­zéki, nehezen veszi tudomásul, hogy a Bokros-cso­mag egyben kormányprogram is, s ő egyelőre a szo­cialista frakcióból bírál. Aki ismeri az urakat, tudja: Magyarral nehezebb dolga lesz, mint Fodorral volt. És még az a jobbik eset, hogy Szöllősiné MSZP- képviselő, így legalább házon belül van és vala­mennyire kezelhetőek tettei, amelyek között akadnak jogosak is. Az MSZP-SZDSZ veszekedések idején pedig remekül ugratható a kisebbik koalíciós fél el­len. Más kérdés, hogy ha a pedagógusok sztrájkolni kezdenek, nem a szülők fordulnak-e elsőként elle­nük. Sok embernek nem lesz kedve a vakációt ahhoz igazítani, év közben szabadságot kivenni. Számolgat­ni, hány nappal kell tanévet hosszabbítani, ha pótolni akarják az elmaradott anyagokat. ___________________________ GRÉCZY ZSOLT _ Most a régi az új Félszáz műkereskedő részvételével kezdődött meg tegnap a II. antik enteriőr régiségkiállítás és -vásár a Néprajzi Múzeum­ban. Aki leperkálja a 300 forintos belépőt, a magyar műtárgy­piac teljes keresztmetszetét áttekintheti: festmények, szobrok, bútorok, ékszerek, könyvek, fegyverek, ruhák, játékok, érmek és érmék, egyszóval minden megtalálható, megcsodálható, megvásárolható. A híres brit Sotheby’s aukciósház is képvisel­teti magát a vásáron: 60 ezer font értékben hozott ékszereket és szakértők ingyen megállapítják a kedves érdeklődő ékszeré­nek valódiságát és értékét. A rendezvény vasárnapig tart nyit­va. Aki csak nézelődni megy el s nem vásárol, az is jól járhat: minden nap kisorsolnak egy-egy műtárgyat a látogatók között. KAPOSVÁR NEM AMERIKA Ahogy minden nappal közelebb kerülünk a hiva­talos bejelentéshez, Kaposvár és Taszár lesz az amerikai békefenntartók kiszolgáló bázisának helyszíne, úgy szaporodnak a kételyek a kaposvá­riakban, s most már egyre többen aggályaikat is megfogalmazzák: valóban csak előnyökkel jár-e­­az amerikai katonák jelenléte a somogyi megye­­székhelyen? Taszáron például nem fogadták kitörő lelke­sedéssel, hogy a sorkatonák egynémely körlet­ben kicsi a lakást kénytelenek játszani, hogy lesznek, akik hamarosan sátrakban fogyaszthat­ják el ebédjüket, s hogy többen már ma útnak indulnak Pápára, mert kell a hely az amerikaiak­nak. Sokan felteszik a kérdést: ha valóban Ka­posvár a kiszemelt helyszín, nem kellene-e meg­kérdezni az itt lakókat, vagy legalábbis a város közgyűlését, mit szól az ötlethez? Tegnap egyébként többen arra számítottak, Szentiványi Gábor, a Külügyminisztérium és Er­délyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium szóvivő­je végre konkrétumokkal áll elő a tervezett ma­gyarországi NATO-bázis ügyében, ehelyett a ka­posvári városházán megtartott sajtóbeszélgetésü­kön csak a külpolitikai helyzet áttekintésére vál­lalkoztak. Csupán a már eddig ismert tényeket közölték: két hete szakértői konzultációk folynak, amerikai tisztek több magyar városban, többek között Kaposváron is tájékozódnak. Mindketten leszögezték: a döntés a logisztikai bázis helyéről nem Magyarországon, hanem az Egyesült Álla­mokban születik meg, így ennek hivatalos beje­lentését is ott teszik meg. Elmondták: a Magya­rországon tartózkodó amerikai csapatok jogi stá­tusát, az ellátásukkal, mindennapi életükkel kap­csolatos kérdéseket az 1951-ben aláírt SOFA- egyezmény tartalmazza, ehhez egyébiránt a bé­kepartnerországok közül Magyarország elsőként csatlakozott. Bár a szerződés kidolgozott útmu­tatást ad a csapatok mozgásával, élelmezésével, egészségügyi ellátásával kapcsolatos minden kérdésről, a részletekről külön, helyi megállapo­dásnak kell rendezni. Kaposváron egyre erősödik az a vélemény, mi­szerint hiába készülnek majd a legprecízebb do­kumentációk, az amerikai katonák gyakorlatilag külön állam lesznek az államban, s a somogyi me­gyeszékhelyen is a másutt megszokott életvitel szerint élnek, aminek leginkább a vendéglő-, étte­rem- és bártulajdonosok, a szexiparban utazók és a diszkókat üzemeltetők örülhetnek. Jó néhány szülő furcsának találja, hogy fiaikat az amerikaiak érkezésének puszta hírére azonnal Pápára vezény­lik, s Taszár, illetve a Füredi II-es laktanya hova­tovább az ő kiszolgálásukra rendezkedik be, s minderről a kaposváriakat meg sem kérdezték. Sokan a prostitúciótól és a fellendülő kábítószer­kereskedelemtől tartva már irigykedve emlegetik Pécs nevét, ahol ugyan nem nyírnak éjszakai bá­rokat, nem készíttetnek angol nyelvű étlapokat és nem keresnek éppen ráérő száz angoltolmácsot, de legalább megszokott életüket élhetik az embe­rek, átvonuló hadoszlopok és szórakozni vágyó amerikai katonák nélkül. B. P. F. ­AranyDiszkont ÉKSZERÜZLET ÁRNYÉKSZER DISZKONTÁRON Ünnepi nyitva tartás: hétfő - péntek 10.00-18.00-ig csütörtök 19.00-ig szombat - vasárnap 10.00-17.00-ig 1053 Budapest, Kecskeméti u. 14. Tel: 118-0771, 118-2545

Next