Kurír - reggeli kiadás, 1996. október (7. évfolyam, 268-297. szám)
1996-10-15 / 282. szám
10 KULTÚRA * ■■■■■■■■n-i* i A it mi ■■ 1 1 CT •ik i (hl » II Iki »I 1 I '111 ■■ !■ Ili MNI. IBI JP l ■■■! Hi <■! «Ulk' ■ 9 i«n» hí A Tízóraiban tegnap olyan szellemtelen viccet tálalt fel indításként, csemege gyanánt a férfi műsorvezető, hogy rögtön elszomorodhatott a nézősereg jelentékeny hányada. Ebből is látszik, nem mindegy, min kell, pontosabban, min kellene röhögni. Pedig az egyik hosszasan tárgyalt téma éppen a nevetés volt: megszólalt e témában pszichológus, szociológus, de még bőrgyógyász is. Utóbbi különösen nagy zavarban lehetett, hisz az említett riporter részéről továbbra is erőltetett (a humortalanságban nem ismert tréfát), nem túl sikeres viccelődés még azt az érdekességet is elnyomta mondandójában, amit egy ilyen témáról e szakterület tudója - aki higgadt és kulturált válaszaival sok korábbi adásban kitűnt, s most sem tehetett a kissé méltatlan helyzetről - egyáltalán elmondhat. Ráncaink - mert főként ezt forszírozták a neki szánt kérdések - nemigen simultak ki (eléggé bosszantó volt a csak néhány minutumra szánő tévéférfiúi viháncolás), és a többi interjúalany is eléggé vergődött a sematikus érdeklődés okán. Végül se okosabbak, se vidámabbak nem nagyon lettünk - vigalmat, figyelemre méltó tartalmat jószerével csak filmrészletek adtak, melyeken Kabos Gyulát, illetve Latabár Kálmánt is láthattuk -, s egyebek mellett olyan közhelyszerű megállapításokkal lehettünk csupán tapasztaltabbak (az egyébként szintén jobb sorsra érdemes szociológus szavai által), mint hogy a nehéz társadalmi helyzetekben hathatósabban virul a humor. Ebből kiindulva - teszem hozzá - drukkoljunk, hogy mind kevesebb vicc legyen az életben, aminek különben sokak esetében fele sem tréfa. I. GY. ■■■ITTHON ÉS OTTHON - Attól a pillanattól kezdve, hogy a filmre eszméltem, figyeltem apámat, és tudtam, hogy egy szép napon el fogom mesélni az ő történetét - mondja Stephen arról a felmenőjéről, aki benne volt az 56-os eseményekben, de igazából csak névtelen statiszta volt a sok hős és ellenhős között. - Összehívtuk a barátokat, de még így is legalább három évet vett el az életünkből ez az alig több mint egyórás film. Számomra logikus választásnak tűnt, hogy épp a családomat vigyem filmre, és ebben ők is támogattak. - Én arra neveltem a gyerekeimet, hogy szeressék, amit csinálnak, és e téren szófogadóak voltak - teszi hozzá Béla, aki a hallgatóság miatt nem magyarul fejezi ki magát, holott a filmből kiderül: még szép tájszólását is megőrizte az Újvilágban. - És ez történt akkor is, amikor először hazajöttünk, tíz évvel ezelőtt, szenvedélyesen kezdték keresni gyökereinket. - Nekem az volt a lényeg, hogy egy abszolút személyes filmet készítsek, még akkor is, ha történelmi eseményekről van szó, olyant, amit akár iskolában is lehetne tanítani - mondja Stephen -, ezért is hagytam benne a filmben az összes eredeti hangot, a magyar beszédet, mert ez hozzátartozik apámhoz, és nem lenne a film hiteles, ha nem szólalna meg benne magyarul. És szeretném nagyon hangsúlyozni: mi nem képviselünk senkit és semmit nem tartozunk párthoz, mozgalomhoz, csak egy teljesen szubjektív képet szerettünk volna alkotni, ahogyan akkor egy egyszerű ember látta 56-ot. Távol vagyunk azoktól, aki előszobáznak a Fehér Házban, lobbyznak, hogy sok pénzt gyűjtsenek össze egy ügyért. Engem sokkal inkább érdekelt az az ember, aki Ameri- Manapság szinte kötelező hazajönni azoknak, akik az elmúlt évtizedekben valami okból elmentek. És le is tesznek valamit az asztalra. Mint például Stephen Bognár, aki 33 évvel ezelőtt Amerikában született, és már magyarul sem tud, viszont filmet készített apjáról, Bognár Béláról, aki 1956-ban hagyta el hazáját, és a mai napig erős magyar akcentussal beszél angolul. Kettejükkel találkozhattunk a Sundance Fesztiválon, ahol bemutatták a fiú filmjét Személyes tárgyak címmel. Fában kertészkedik és paprikát termeszt, szereti a jó házi kolbászt és az igazi bort. - Én pontosan ilyen vagyok - feleli Béla bácsi, a fiam tökéletesen eltalált. És erre rájöttek azok az emigránsok is, akik írtak nekem a film amerikai bemutatója után. Nemcsak a magyarok, hanem románok, észtek és a többiek, akik megfordulnak a házamban, kertemben. Hogy egy jelentéktelen élet is lehet boldog. A filmtől sokan sztorit vártak, végül is úgy érzem, „művészfilm” lett. - Az amerikai független film képviseletében vannak itt. Nekem mégis a budapesti „iskola" jut eszembe, a 70-es években kialakult dokumentumstílus. - Kétségtelen, hogy sokat segített nekem Mihályit László - mondja Stephen -, de Amerikában elég nehéz hozzájutni a magyar filmekhez. És ez nagy kár. Ráadásul nekem az is nehézséget okozott, hogy 1963-ban születtem, tehát a legkisebb személyesélményem sincsen 56-ról. - Hogyan tálalják az amerikai történészek a magyar 56-ot? - Ötvenhat nem is szerepel a tananyagban. Ne higgye azt senki, hogy ott kint olyan világtörténelmi eseménynek tekintik, mint nálunk. Amikor végigkutattam a korabeli amerikai híradókat, ott valóban találtam felvételeket, de leginkább olyan képeket, ahol fiatal srácok fegyverrel rohangálnak. Azok a képek, amelyek bekerültek a filmbe, mind a washingtoni archívumból kerültek elő. Annak is a pincéjéből. - A következő filmterve mi lesz? - Borzasztóan nehéz egyetlen filmet is elkészíteni. Ez az alapítvány jó az induláshoz, de a továbbiakhoz nem ad semmilyen garanciát. Majd megpróbálok kitalálni egy újabb jó sztorit. GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ Stephen Bognár az apjáról készített filmet Fotó: HEGEDŰS ÁKOS VIDEOVIZIO Akadnak könyvek a polcon, melyeket gyakran leemelünk. (Egy híres ember mondta: ha egy könyvet nem olvasol el többször, egyszer sem volt érdemes.) S bár némely mű fordulatai visszaköszönnek, élvezettel olvassuk hatodszorra is, mondatait idézgetjük, szerzői-művet boncolgatunk, az élet értelmét ráncigáljuk elő a sorok közül. Ilyen Joseph Heller amerikai szerző II. világháborús abszurdja, A 22-es csapdája. A regényt 1971-ben vitte filmre Mike Nichols amerikai rendező. Úgy adódott, előbb láttam a filmet - a nyolcvanas évek elején -, s nagyon tetszett. Most megjelent videón, megnéztem még egyszer. Nem tetszett annyira. Képtelenség, hogy egy filmes megfeleljen az olvasó elvárásainak. Pláne, ha célul az alapanyag pontos adaptálását tűzi. Heller sziporkázó verbális humorát képi gégékké transzformálni istenkísértő vállalkozás. Nichols pedig megtesz minden lehetőt, hogy hű maradjon a neves alkotó szelleméhez és betűihez. A filmben a könyv kulcsjelenetei sorban követik egymást. Csak nem durrannak akkorát, végtére egy-egy felvezetésükre Hellernek oldalhegyei voltak, Nichols másfél órája meg arra elég, hogy a csúcspontokat egymásra hajigálja. A történetnek nincs íve és súlya sem. Ráadásul mindenestül kihagyta kedvenc Dunbar hadnagyomat. Ez legyen a legnagyobb bajom, teszem hozzá tüstént. Mindettől függetlenül egészségeset kacaghatunk kilencven percen át a seregnyi sztár - Allan Arkin, Anthony Perkins, Orson Welles és a többiek - által elővezetett ökörködésen, csak az eredeti mű borzongató drámaisága vész el félúton. Vagyis: A 22-es csapdájának filmváltozata kudarc. Mindazonáltal szórakoztató. G. A. Eddig és ne tovább. Avagy, ahogyan manapság szokták mondani előkelőbb körökben: benne va plus, tehát további tétre nincs lehetőség. A tegnapi nappal lezárult a Kurír-CD közönségszavazása, a sorsolás ma lesz, közjegyző előtt. Ekkor derül ki, a 42 ajánlott csillogó ezüstkorong közül melyik az a nyolc, amely leginkább elnyerte a zenekedvelő közönségünk tetszését, és kik azok a szerencsés nyertesek, akik nemcsak a muzsikát élvezhetik október végétől, hanem még értékes ajándékokkal is gazdagabbak lehetnek. Igensok voks érkezett játékunkra a szerkesztőségbe, és kívánjuk - önöknek és magunknak egyaránt - hogy a majd folyamatosan megjelenő, ezúttal nem üvegkeretbe, hanem kemény, kerek fémdobozba zárt lemezeknek is ugyanolyan sikere legyen, mint a nyári, Nagy Tenorok albumnak. A sorsolás eredményét holnapi számunkban olvashatják. Karinthy Színház: X. 17. 19.00 Adáshiba Kolibri Színház: X. 18. 10.00 A rút Kiskacsa Kolibri Fészek: X. 17. 10.30 Az előszobaszekrény boszorkánya Komédium: X. 16. 19.00 Shakespeare-összes rövidítve (SÖR) Lézerszínház: X. 13. 14.30 Kozmikus katasztrófák: X. 16. 13.00 A Földtől a csillagokig. X. 17. 19 .00 Kalandozás a naprendszerben Madách Színház: X. 16. 19.00 Csak semmi szex, angolok vagyunk. X. 17. 19.00 Isten pénze Madách Kamara: X. 16. 19.00 Mese habbal Magyar Állami Operaház: X. 15. 19.30 A Budapesti Filharmóniai Társaság hangversenye: X. 16. 19.00 Manon Lescaut Merlin Színház: X. 15. 20.00 Koldusopera (német nyelvű előadás) Mikroszkóp Színpad: X. 16. 19.30 Mindenki mindenkivel Mu Színház: X. 15. 20.00 Egérfogó Festi Színház: X. 16. 19.00 Ez az igazi Radnóti Színház: X. 15. 19.00 Szerelem: X. 17. 19.00 Hajmeresztő Stúdió „K”: X. 16. 19.30 Egy ember titkai/Vekerdy Tamás az emberfaragásról. X. 17. 19.30 Orencsó Kollektíva és egynapos vendégtárlata Új Színház: X. 15. 19.00 Gyilkosság villásreggelivel. X. 17. 19.00 Patika Vidám Színpad: X. 16. 19.00 Apa csak egy van? Vígszínház: X. 15. 19.00 Össztánc. X. 16. 19.00 Mágnás Miska I % 1996. október 15. Improviziók Tavaly a trombitás Art Farmer, korábban az azóta elhunyt Don Cherry - Neneh Cherry édesapja - szerepelt külföldi sztárként a nagykanizsai dzsesszfesztiválon. Idén, az elmúlt hétvégi Alpok-Adria Royal Sped Nemzetközi Dzsesszfesztiválra a Magyar Rádió és a Hevesi Sándor Művelődési Központ természetesen megint szerződtetett világsztárt, a jamaicai születésű Monty Alexandert. Negyedszázados hagyományként persze hazai kiválóságok is előadták repertoárjuk legjobbjait. A kétnapos nagykanizsai dzsessztalálkozó második estéjét a Babos Gyula (gitár), Pege Aladár (bőgő), Tomsits Rudolf (szárnykürt) és Kőszegi Imre (dob) alkotta Leaders vezette be. Igazi örömzenének lehetett tanúja a közönség, s hogy a műfaj hazai legjobbjait összehozó csapatra itthon és külföldön is sokan kíváncsiak, arról Babos Gyula beszélt lapunknak. - Nagyon sok koncertlehetőségünk van és fájdalom, de számos felkérésről le kell mondanunk. Ritka, hogy három hónappal előre foglaltak az időpontok, hiszen az egyéni munka mellett nehéz közös alkalmakat találni. - Mennyire fogy a Leaders első lemeze? - Nem állunk olyan rosszul, persze nagyobb reklámmal és jobb terjesztéssel a dupláját is el lehetne adni. Mindjárt kétéves a formációnk, a Take Four című CD-nek éppen most készül a folytatása. Karácsony előtt vél-hetően megjelenik, a címe Take More lesz. Babosék vidám és könnyed játéka után lépett a kanizsai közönség elé a fesztivál legnagyobb sztárja, a jamaicai születésű Monty Alexander és triója. Az aznap hajnalban Né-metországból érkezett zongorista - akit elő- s szőr és kizárólag a kanizsai dzsesszfesztiválon hallhattak a magyar dzsesszrajongók - szíve sen adott interjút a Kurírnak. Beszélt jamaikai indulásáról, hogy már kisgyermekként mennyire életeleme lett a muzsika. Egyszer az iskolából is elszökött, hogy Louis Armst-rongot láthassa. Imádta Nat King Cole-t, a negyvenes évek filmzenéit - később például Clint Eastwood Charlie Parkerről szóló Bird című filmjéhez ő szerezte a zenét -, s mikor 17 évesen szüleivel az Egyesült Államokba emigrált, már zongoristaként keresett munkát. Miamiban néhány hónap múltán felfigyelt rá Frank Sinatra, akivel először Las Vegasban játszott együtt, majd New Yorkba költözött. Alig 18 esztendősen példaképei, Nat King Cole, Oscar Peterson, Errol Garner, Count Basie, Cole Porter világába csöppent. Egyéni játékstílusa, a zongora szeretete itt tette őt világhírűvé. A rhythm and blues, a calypso, a jamaicai népdalok és persze a reggae nagyon nagy hatással voltak rám. Nem a bebop stílust, inkább a zenekari zongorajátékot kedvelem, megpróbálok szinte szimfóniákat játszani a hangszeremen. Nálam együtt van a karibi zene, az afrikai szinkópás ritmusok, a klasszikus swing. A boldog zenéket szeretem. Jamaicai vagyok, természetesen imádom a reggaet, valaha Bob Marleyval is játszottam. Dizzie Gillespie, Slade Hampton, Milt Jackson, Ray Brown vagy a zseniális zeneszerző-producer, Quincy Jones partnere is volt, de vannak magyar kedvencei is, mint például Szabó Gábor vagy Pege Aladár, akivel sok év után Nagykanizsán találkozott újra. Monty Alexander magyarországi kitérője egy rövid németországi turné után következett, a napokban már Svájcban és Franciaországban folytatja az európai körutat két zenésztársával. Szombaton is velük, a holland Hans Braber dobossal, valamint a 15 évesen már Duke Ellington zenekarában játszott bőgőssel, az amerikai Hassan J. J. Wigginsszel adott kilencvenperces varázslatos koncertet. Alexander főleg saját kompozícióit, többnyire swinget adott elő, de népdalátiratok és még reggae is helyet kapott a programban. LENDVAI BÉLA | Az idei világsztár, Monty Alexander A