LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 28. évfolyam (2002)
2002 / 2. szám - MŰHELY - KESERŰ JÓZSEF: Az olvasás kihívása
Keserű József a történettudomány újabb eredményei sugallják) a „múlt valósága" a befogadó számára csak közvetve adott. De, még ha nem így volna, sem lenne kötelezhető a történelmi regény a totális valósághűségre. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az olvasónak az ilyen regény olvasását befolyásoló elvárása, hogy a szövegnek a múltra (a történelemre) vonatkozó kijelentéseit összevesse az esemény hitelességéről alkotott elképzeléseivel. Egyszerűbben szólva: az olvasó elvárja, hogy a regény megfeleljen a történelmi valóságnak. Előfordulhat azonban, hogy a szöveg nem teljesíti ezt az elvárást. Darvasi László regényében, A könnymutatványosok legendájában Buda 1686-os ostroma után szar potyog az égből. Ez azért még a „múlt valóságának" megismerhetőségével kapcsolatos szkepszist félretéve sem gondolható valóságosan megtörtént eseménynek. Darvasi regényébe viszont belefér, nem lóg ki a regény fikcionált világából. Ha e véleménynek általános érvényt szeretnék tulajdonítani, azt kellene mondanom, hogy mindez érvényes Arnost Lustig regényére is. Ez azonban, mint látni fogjuk, nem így van. Lustig regénye is egy valóságosan megtörtént történelmi eseményt tematizál, mégis tartania kell magát a történelmi igazsághoz, ha nem akar a hiteltelenség rágalmával szembesülni. A történelmi igazság nála szükségszerűen átlép a fikció világába, és sajátos (poétikai) igazságot (helyesebben hitelességet) kölcsönöz a regénynek. Egy holocaustról szóló regény nem tartalmazhat olyan múltra vonatkozó kijelentéseket, amelyek nem felelnek meg a „múlt valóságának" - az ilyen szövegek esetében az olvasó hitelesség-elvárása cenzúraként működik. E ponton újra - és ezúttal megkerülhetetlenül - szembetalálkozunk a „múlt valóságának" kérdésével. Ahhoz, hogy megítélhető legyen a fikcionális kommunikációban betöltött szerepe, először a történeti beszámolókban elfoglalt (bizonytalan) helyzete szorul tisztázásra. Csak így válik beláthatóvá, hogy a „múlt valósága" egy regény és egy történeti beszámoló esetében különbözőképpen értendő. A történész elsődleges feladata igaz állítások megfogalmazása a múltról. Mivel azonban „tárgyát" nem szemlélheti közvetlen módon, felvetődik a kérdés: milyen esetekben, minősül igaznak egy múltról szóló kijelentés? Hayden White a történetírás három alapvető formája közül (annales, krónika, igaz történelem) az első kettőt azért minősíti tökéletlennek, mert nem képesek az események narratív megjelenítésére. Szerinte egy történeti beszámoló esetében az igaz kijelentés alapja a narratív forma. Míg az annales és a krónika csupán az események kronologikus sorrendjét „idézi fel", addig a narratív beszámolóban a múltra vonatkozó állítás állítások sorozataként jelenik meg, ami létrehoz egyfajta narratív igazságot. Ez a narratív igazság pedig képes olyan időbeli struktúrát ölteni, amely egyértelműen kifejezi, hogy a tárgyalt esemény múltbeli, így megváltoztathatatlan. Egy narratív konstrukció szükségképpen rendelkezik kezdettel és befejezéssel, tehát állításait koherens módon tudja feltüntetni. 7 H. WHITE: „A narrativitás értéke a valóság megjelenítésében." In uó: A történelem terhe. 109.