LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 35. évfolyam (2009)
2009 / 4. szám - TANULMÁNY - HAJDÚ PÉTER: Herczeg Ferenc érdekessége
Herczeg Ferenc érdekessége azért nem lehet kiterjeszteni a fogalmat színművekre is, mert a szó etimológiai háttere kizárja, hogy elválasztható legyen az olvasástól. „Azt adott, annyit adott, és úgy adott, amennyit s ahogyan azt közönségének befogadni nem került erőfeszítésébe [...] Finoman csomagolt pikáns izgalmat az elején, könnyű rejtélyű bonyodalmat a közepén, csattanós vagy érzelmes feloldást [...] a végén."11 Németh G. Béla azonban viszonylag röviden intézte el Herczeg lektűrszerű írásait, amelyeket tulajdonképpen a pálya első két évtizedére tett,12 és hosszan azokról a szövegeiről értekezett, amelyek magasabb igényekkel íródtak. Végül pedig a történelmi regények, a Bizánc és az olyan novellák kiadását tekintette érdemesnek és hasznosnak, „amelyekben nem teremt lektűrös feloldást".13 Vagyis: bár a lektűr igényes és mesteri művelőjének tartja, az értékelés alapjának mégis azokat a műveit teszi meg, amelyek nem lektűrök. Vagy nem annyira lektűrök, hiszen a történelmi regények talán éppen azért látszanak utólag sikertelennek, mert célkitűzéseiket azzal a technikával nemigen lehetett elérni, és itt nemcsak Bartára utalok vissza, hanem hivatkozhatok a Herczeg történelmi regényeiről kritikát író Fráter Zoltánra is, aki éppen Németh G. Béla lektűrkoncepcióját parafrazeálva értékelte le azokat a regényeket, amelyeket ő kiadásra ajánlott.14 Mindez a szerző korszakai szempontjából egy nem éppen precíz, de nagyjából működőképes kettéválasztást jelent: a korai pályaszakasz lektűrje esetleg nemcsak a maga műfaján belül tekinthető jó teljesítménynek, hanem az irodalomtörténeti folyamat szempontjából is a következő korszakban kibontakozó fejlemények felé mutatott, míg a későbbi szakaszban Herczeg mint a rendszer reprezentatív szerzője ellenszenves politikai és irodalompolitikai szerepet töltött be, silányabb munkákat írt, amelyek akkor már erősen szemben álltak a kortárs irodalom legizgalmasabb irányaival.15 A két korszak 16 között azonban nagyon nehéz lenne pontos határvonalat húzni. Az 1917-es társasági dráma, a Kék róka, amelytől Bécsy Ta- 11 I. m. 185. 12 „...ha számba vesszük első két évtizedének novellatermését, mintegy kétharmadában, háromnegyedében e társasági drámának és tárcaelbeszélésnek szabványtematikáját látjuk nála viszont" (uo.). ism. 200. ..Herczeg lektűrszerző volt." „A népszerűség titka: az olvasói igények teljesítése könnyed, befogadói erőfeszítést nem igénylő módon." FRÁTER Zoltán: A képíró arcképe: Herczeg Ferencről. Kritika 3, 1984/5. 14. 15 Ezzel tulajdonképpen összeegyezethető Tarjányi Eszter koncepciója is (TARJÁNYI Eszter: Hullámok hátán: Herczeg Ferenc és az Adria, Műhely 25, 2002/4. 50-55.), aki azt állítja, a kanonizáció hullámvölgye életrajzi, ideologikus alapú ugyan, de fontos oka, hogy" ,,[a mai irodalomfelfogás] nem tudja értékelni a magyar prózatradíciónak azt a gyakran játékos és néha parodisztikus áthasonítását, a komolytalanságnak azt a frissességét, amely alapján művei ismét értékelhetőek". (50.) Itt még nem látszik, hogy feltételezhetnénk az olvashatóság és a kanonizáció szempontjából ellentétes korszakokat az életművön belül, de a következő oldalon azt olvassuk, hogy a 19. századi alakításmódok parodizálása a 20. századi irodalmi közegben elveszíti szatirikus erejét (51.), és ebből, gondolom, az következik, hogy a 19. századi Herczeg izgalmasan játékos szatirikus szövegeket írt, de ugyanaz az írásmód a 20. századi Herczegnél már nem működött. 16 Megjegyzendő, hogy Surányi (SURÁNYI Miklós: Herczeg Ferenc: Életrajz. Singer és Wolfner, Budapest, 1925. 47.) is két korszakot különböztetett meg Herczeg pályájában, amikor úgy találta, hogy 1900-ra lett kiforrott író.