LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata, 2020 (46. évfolyam, 1-4. szám)

2020 / 4. szám

500 SZABÓ-REZNER ESZTER­ ral nyújtották be engedélyezésre a darabot, először a Nemzeti 1964/65-ös évad­tervébe, majd a Pécsi Nemzeti Színház 1977/78-as, illetve pécsi és a szolnoki szín­ház 1978/79-es évadtervéből lehet róla értesülni, de sosem került műsorra. A korábbiakhoz hasonlóan explicit tiltás ekkor sem volt, de egyik színreviteli ter­vet sem engedélyezték. A hiányt végül a Nemzeti Színház 1986-os bemutatója tör­te meg, ezt azonban számos, az előadás értelmezését irányító cikk előzte meg. És bár Sík Ferenc egyértelműen a Gábor Miklós által alakított Shylockot helyezte elő­térbe, a részletesen kidolgozott karakter magányossá vált a többi, súlytalan szerep­lő között, ráadásul a konfliktus redukálásával apologetikussá váló előadásból kö­vetkezően a karakter éppen sokrétegűségét veszítette el. Ezután több színház is műsorra tűzte, ezzel a holokausztot is beemelve a mindennapi diskurzusba, mind­amellett, idézi Imre Gyáni Gábort, ennek hivatalos magyar emlékezetpolitikai be­fogadása máig nem történt meg (206). Emlékezetpolitikai manipulációról is ír Mikola Gyöngyi Nabokov első drámáját, a kéziratban maradt Morn úr tragédiáját ismertető, illetve azt Nyikolaj Nyikolaje­­vics Jevreinov A boldogság komédiája című drámájával párbeszédbe hozó tanulmá­nyában. A kettejük színházelméleti gondolkodására is kitérő elemzés Jevreinov színházkoncepciójával (az illúzióról és a színjáték jótékony hatásáról vallott nézetei, illetve a színház új identitások megalkotásában játszott szerepe által) magyarázza azt, hogy megrendezte a Téli Palota ostromát a Palota téren, azaz „színpadra írta át a történelmet, a valóságot valami nagyszabásúbbá, teátrálisabbá alakította át” (137), ezzel pedig nemcsak a bolsevik politikai identitás alaptörténetét hozta létre, hanem a szovjet blokk lakóinak történelmi tudatát határozta meg, évtizedekre (138). A másik, szintén az egész köteten átívelő, több tanulmányban megjelenő - és az emlékezetpolitikától nem elválasztható - téma a műsorpolitika és az ezt alakító szándékok és elvek. Kurdi Mária az 1922-es ír politikai függetlenség visszanyerésé­vel nemzeti - és állami támogatású - színházzá váló dublini Abbey Színház mellett - sőt, a konzervatív kultúrpolitika ellenében - 1929-ben megalakuló Gate Színház műsorpolitikájának közel 90 évét kíséri végig és mutat rá arra, hogy az intézmény, amely megismertette az ír közönséggel Beckettet, Arthur Millert és Brechtet, ho­gyan őrizte meg kísérletező műsorpolitikáját és maradt mára is egyszerre nemzet­közi és ír. Ezzel szemben Heltai Gyöngyi és Jákfalvy Magdolna a magánszínházak ellehetetlenítéséről és az államosításról írnak a magyar elnyomó rezsimek műsor­politikájára fókuszáló tanulmányaikban. Heltai két időszakot vizsgál: a szakmai szervezetként, de erős politikai támogatással és a színházi érdekvédelmi szervezetek ellenében létrehozott Színházművészeti és Filmművészeti Kamara működését 1939 és 1944 között, majd a színházak államosítása utáni időszakot 1950 és 1953 között. A tét: körüljárni azokat a kontextusokat, amelyekben „az állam, illetve az állampárt a javak, eszközök, státusok újraelosztásával kívánta átalakítani a színház működé­sét” (141). A két tárgyalt időszak ideológiája különbözött ugyan, de indokaik és céljaik között számos párhuzamot találunk. A Kamara a kereskedelmi színházak működésmódjának átformálásán túl elitváltásra is törekedett a fővárosi színházi

Next