LITERATURA - A MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének folyóirata, 2020 (46. évfolyam, 1-4. szám)
2020 / 4. szám
500 SZABÓ-REZNER ESZTER ral nyújtották be engedélyezésre a darabot, először a Nemzeti 1964/65-ös évadtervébe, majd a Pécsi Nemzeti Színház 1977/78-as, illetve pécsi és a szolnoki színház 1978/79-es évadtervéből lehet róla értesülni, de sosem került műsorra. A korábbiakhoz hasonlóan explicit tiltás ekkor sem volt, de egyik színreviteli tervet sem engedélyezték. A hiányt végül a Nemzeti Színház 1986-os bemutatója törte meg, ezt azonban számos, az előadás értelmezését irányító cikk előzte meg. És bár Sík Ferenc egyértelműen a Gábor Miklós által alakított Shylockot helyezte előtérbe, a részletesen kidolgozott karakter magányossá vált a többi, súlytalan szereplő között, ráadásul a konfliktus redukálásával apologetikussá váló előadásból következően a karakter éppen sokrétegűségét veszítette el. Ezután több színház is műsorra tűzte, ezzel a holokausztot is beemelve a mindennapi diskurzusba, mindamellett, idézi Imre Gyáni Gábort, ennek hivatalos magyar emlékezetpolitikai befogadása máig nem történt meg (206). Emlékezetpolitikai manipulációról is ír Mikola Gyöngyi Nabokov első drámáját, a kéziratban maradt Morn úr tragédiáját ismertető, illetve azt Nyikolaj Nyikolajevics Jevreinov A boldogság komédiája című drámájával párbeszédbe hozó tanulmányában. A kettejük színházelméleti gondolkodására is kitérő elemzés Jevreinov színházkoncepciójával (az illúzióról és a színjáték jótékony hatásáról vallott nézetei, illetve a színház új identitások megalkotásában játszott szerepe által) magyarázza azt, hogy megrendezte a Téli Palota ostromát a Palota téren, azaz „színpadra írta át a történelmet, a valóságot valami nagyszabásúbbá, teátrálisabbá alakította át” (137), ezzel pedig nemcsak a bolsevik politikai identitás alaptörténetét hozta létre, hanem a szovjet blokk lakóinak történelmi tudatát határozta meg, évtizedekre (138). A másik, szintén az egész köteten átívelő, több tanulmányban megjelenő - és az emlékezetpolitikától nem elválasztható - téma a műsorpolitika és az ezt alakító szándékok és elvek. Kurdi Mária az 1922-es ír politikai függetlenség visszanyerésével nemzeti - és állami támogatású - színházzá váló dublini Abbey Színház mellett - sőt, a konzervatív kultúrpolitika ellenében - 1929-ben megalakuló Gate Színház műsorpolitikájának közel 90 évét kíséri végig és mutat rá arra, hogy az intézmény, amely megismertette az ír közönséggel Beckettet, Arthur Millert és Brechtet, hogyan őrizte meg kísérletező műsorpolitikáját és maradt mára is egyszerre nemzetközi és ír. Ezzel szemben Heltai Gyöngyi és Jákfalvy Magdolna a magánszínházak ellehetetlenítéséről és az államosításról írnak a magyar elnyomó rezsimek műsorpolitikájára fókuszáló tanulmányaikban. Heltai két időszakot vizsgál: a szakmai szervezetként, de erős politikai támogatással és a színházi érdekvédelmi szervezetek ellenében létrehozott Színházművészeti és Filmművészeti Kamara működését 1939 és 1944 között, majd a színházak államosítása utáni időszakot 1950 és 1953 között. A tét: körüljárni azokat a kontextusokat, amelyekben „az állam, illetve az állampárt a javak, eszközök, státusok újraelosztásával kívánta átalakítani a színház működését” (141). A két tárgyalt időszak ideológiája különbözött ugyan, de indokaik és céljaik között számos párhuzamot találunk. A Kamara a kereskedelmi színházak működésmódjának átformálásán túl elitváltásra is törekedett a fővárosi színházi