Éva, 1977 (1-2. szám)

1977 / 1. szám

retükkel többször fordul elő szava­inkban, mint az „F”. Nosza, mindjárt megkér­tük a Nyelvtudományi In­tézetet — amelynek Szüts László, a műsorban szerep­lő kitűnő nyelvész tudo­mányos munkatársa — ál­lítsa össze számunkra ezt a sorrendet. A gépet tervező mérnökök és technikusok ezután úgy programozták be a betűelőállító automata memóriaegységét, hogy a betűket ezzel a gyakoriság­gal adja ki. Persze így is előfordul­nak furcsa esetek, amikor például egyetlen magán­hangzó sem akad a 10 betű között, de ilyenkor is ki­­rakhatók azért szavak — talán rövidebbek, mint egyébként — a táblán már ottlevő szavak magánhang­­zóinak felhasználásával. A játékszabályok többek között ezért is jutalmazzák 10 ponttal a tábláról vett betűket, ezzel is serkentve azokat, akik jó kombinációs készséggel rendelkeznek és ügyesen ismerik fel a tábla kínálta lehetőségeket. 1973. márciusában volt az első adás, ekkor hangzott fel először a Játék a betűk­kel szignálja, ekkor perdül­tek meg először a betűk és a számok. Még leírni is fur­csa, azóta minden héten, több mint három és fél éve folyik a televízióban ez a műsor, 100 adásban mér­hették össze erejüket, szó­alkotó fantáziájaikat a stú­dióban játékosaink. Megalakult a 300-asok klubja. Tagjai lehettek mindazok, akik a stúdióban 300 pontnál többet szerez­tek. Hosszú ideig dr. Szu­­nyogh László miskolci se­bész-adjunktus állt a klub élén, 377 pontját senkinek sem sikerült túlszárnyalni. A csúcstartók Egyszer aztán jött egy kiváló játékos, Drelicska Attila Pécsről és a gép hal­latlan bőkezűséggel ontván a könnyen felhasználható betűket, magas pontszá­mokkal is kecsegtette já­tékosunkat, aki a 7 szóval 402 pontot szerezve, min­den eddigi csúcsot túlszár­nyalt. De bizonyítva azt is, hogy ebben a játékban sen­ki sem legyőzhetetlen, az új csúcstartót egy hét múl­va egy újabb versenyző le­győzte és ő vette át a sta­fétabotot. Sokan arra specializálták magukat, hogy igen hosszú szavakat, valóságos szó­kí­gyókat találjanak ki. Ennek a „versenyszámnak” örökös bajnoka Ványai István bodrogszegi lelkész lett, aki több korábbi kísérletét is túlszárnyalva megalkotta a 18 betűből álló MUNKA­TELJESÍTMÉNYT. Otthon játszva, nem sür­getve az idő múlását jelző másodpercmutató könyör­telen haladásától, lényege­sen könnyebb szavakat ki­találni. Át is lehet rendez­getni, újabb betűt ragaszta­ni a szó végére, újabb le­hetséges összefüggéseket fe­dezve fel. Sőt, egyáltalán nem elhanyagolható szem­pont, akkor is hozzá lehet kezdeni a szavak kirakásá­hoz, amikor már vala­mennyi betűt ismerjük, az­az a hetedik forduló végén, mind a 70 betű ismereté­ben. Nyilvánvaló hogy ily mó­don sokkal magasabb pont­számokat lehet elérni, mint a stúdióban. Megalakult tehát a 400-asok klubja is azok számára, akik a játék után otthon törik a fejü­ket, és fejtörésük eredmé­nyét a Játék a betűkkel ábrába (amelyet a Rádió­újság is minden héten kö­zöl) elhelyezve, postán küldik el megoldásukat. Minden héten a legjobbat bemutatjuk a televízióban is, és a győztes játékosnak az Értelmező Kéziszótárt küldjük el jutalmul. Érdekes helyzetek A rendszeresen jelentke­ző adások néha regénybe illő helyzeteket teremtet­tek. Az egyik játék elején a táblánál álló verseny­zőnk (igen kedves idős hölgy) elmondta magáról, hogy régebben maga is sportolt. Kérdeztem, milyen sportot űzött? Mosolyogva válaszolta, ő volt a magyar női gyeplabda-csapat kapi­tánya, de ez már olyan ré­gen volt a háború előtt, hogy alig hiszi, valaki is emlékezik erre, vagy azok akikkel egy csapatban ját­szott, még élnének. Négyen is megkeresték régi játé­kostársai közül (valameny­nyien többszörös nagyma­mák!) és azóta rendszere­sen találkoznak. Egy ara­nyos szőke kislány, Szabó Ildikó (aki azóta, hogy ját­szott a stúdióban, gyakran eljön és megmutatja a bi­zonyítványát) nagyon okos szavakat rakott ki a táb­lájára, de lázas volt éppen az adás napján, és így nem ő győzött. Bizony nagyon el­ volt keseredve, még a szeme is megtelt könnyel, amikor bevallotta, hogy betegen sem akart kima­radni a játékból. Vissza is hívtuk egyik karácsonyi játékunkra, ahol annyira megtetszett egyik nézőnknek, aki története­sen festőművész volt, hogy nem ülne-e modellt neki. A portrét Japánban kiállítá­son bemutatták. Bevallom mindezekre nem gondoltam, amikor el­indítottam útjára a Játék a betűkkel-t. De most ennyi adás után visszagondolva, őszintén örülök neki, ne­kem nagyon sok örömet ho­zott, számos tapasztalattal lettem gazdagabb, és remé­lem a tv-nézők is kellemes perceket töltöttek el a já­tékot nézve, anyanyelvün­ket jobban megismerve, maguk is önfeledten játsz­va. Egri János

Next