Asszonyok, 1966 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1966-05-01 / 5. szám
gyermekek boldog életéért, a népek békéjéért és nemzeti függetlenségéért. 4. Mihail Solohov volt az a neves szovjet író, aki 1965-ben Magyarországon járt. Solohov Lenin- és Nobeldíjas író, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja. Kiemelkedő alkotásai: A „Csendes Don”, a „Feltört ugar”, „A hazáért harcoltak”, az „Emberi sors” és a „Doni elbeszélések”. 5. Az 1965-ös év nagy színházi eseménye volt a Magyar Állami Operaház balett-együttesének moszkvai vendégszereplése. Az együttes a Kreml Kongresszusi Palotájában Aszafjev „Párizs lángjai” című balettjét, a Moszkvai Nagyszínházban pedig Bartók Béla „Fából faragott királyfi”-ját és „Csodálatos mandarin”-ját, Maros Rudolf „Bányászballada”, és Farkas Ferenc „Furfangos diákok” című balettjét, a Chopin zenéjéből összeállított „Chopiniáná”-t és Csajkovszkij „Hattyúk tava” című balettjének II. felvonását mutatta be. A magyar művészek nagy sikert arattak az igényes szovjet közönség előtt. 6. A gellérthegyi Szabadság-szobor szovjet katonaalakjának megalkotásánál Kisfaludi-Strobl Zsigmond szobrászművésznek egy Vaszilij Golovcov nevű szovjet gárdista állt modellt. Az eset közvetlenül a háború után történt, s Golovcov nem is gondolta, hogy a szobor idővel a megbonthatatlan magyar —szovjet barátság szimbólumává válik. S most lássuk, kik küldték be a legjobb megfejtéseket, és hosszas,gondos mérlegelés után kiknek ítélték oda a díjakat? Az első díjat — egy fényképezőgépet — Papp Mihályné (Szeged, Rózsa F. út 56.) nyerte. A két második díj — két karóra — nyertesei: Kádár Julianna, Budapest, IV., Szentmihályi út st/b. és Jezovicki Vincéné, Eger, Lenin út 2. A három harmadik díj — egy-egy borostyántárgy — nyertesei: Rátkai Béla, Budapest, XX. Leiningen u. 5., Nyári Anna, Sukoró (Fejér m.) és Benke Margit, Székesfehérvár (Jáky József Ipari Technikum), kis piros könyvecske mellett, amely adott esetben az életnél is becsesebb. És fölvillant bennem a merész gondolat: hátha ő a mi diákköri ,,zsűrink" eszményi asszonya? Még jó félórányi időm van, s a fiatal nő csak tíz lépésnyire jutott tőlem. Utána sietek. Megy végig a Vörös téren, minden sietség nélkül, tempós léptekkel. Egyszerű, természetes frizurája nem rejti el formás nyakát, amely lágyan ível át a vállba, a ruganyos karokba. Derekának szabályos vonala csodálatot ébreszt bennem a természet iránt. Lába előtt galambfaj rebben föl. A fiatal nő nézi, merre szállnak. A madarak lomhán leírnak egy félkört, de nem ereszkednek vissza, följebb repülnek, a múzeum tornyai felé veszik útjukat, ott játszanak egy sort, majd beleolvadnak a tiszta moszkvai égboltba. Már nem is látni őket, de a nő csak áll, néz a magasba, feszülten figyelő, komoly arca kirajzolódik a Kreml falának hátteréből. Igen, nemcsak galambok lebegnek a mi bolygónk egén! A fiatalasszony most megrázza fejét, mintha kellemetlen káprázatot szeretne eloszlatni, s arca hirtelen — mint napfény a felhők mögött— fölragyog, lágy, anyás mosoly csillogó szemén és gyöngéd, telt ajkán, két lépésnyire tele édesanyjával megy egy csöpp lány, kurta vérpiros ruhácska és fehér kis kalap van rajta. Mulatságosan totyog, valamit csivitel édesanyjának, mind a ketten nevetnek. Tágra nyitott nagy szeme bizalommal néz édesanyja meleg, gyöngéd és okos szemébe. A fiatal nő szeretettel pillant a kislányra, és valami tiszta derű ömlik el arcán. A két asszony tekintete találkozik, összemosolyognak. Aztán egyszerre néznek megint a kislányra, s újból elmosolyodnak. Véletlenül találkozott két anya, s mind a ketten magukkal vitték a szótlan anyai boldogság melegét. Mit számít az, hogy a kézitáskás nő orosz, a kislány édesanyja pedig indiai szárit visel?! Megértik-e vajon egymást ilyen gyorsan és mélyen az édesapák is? A fiatalasszony nekitámaszkodik a Vesztőhely köveinek és a Vaszilij Blazsennij székesegyház kupoláit nézi. Arcán zavartság váltakozik a csodálkozással, az értelem fénye eltakarja a feláborodottság árnyékát. Hol olyan ékesszóló még Oroszország története, mint a Vörös térnek e pontján? Fanatizmus és kegyetlenség, de szomszédságában : munkaszeretet és tehetség. Dühöngő, csuhás pópák súlyos feszülettel a halálraítélt arca előtt, de mellette: a népi míves tehetségek kiolthatatlan képzelőereje. Embertömeg hajadon főtt a vesztőhely körül, de mellette: ugyanazok az orosz emberek, akiknek a hálás haza emlékművet állított, mert megmentették Oroszországot a betolakodóktól, babonák és a jövőbe vetett hit, rabszolgamunka és hőstett. Kis árok a vesztőhelyen, hogy belecsorogjon a vér, és a székesegyház csavart kupolái. Ima zsongása és a toronyóra ütése: a fiatalasszony Oroszországa ez, meg az enyém. A toronyóra háromnegyedet üt. A fiatalasszony szapora léptekkel megindul a Szverdlov tér felé. Egyszercsak megtorpan egy utcai könyvárus pultja előtt, divatlapot vesz a kezébe, beleolvas. Megpillantok a pulton egy könyvet a variációs statisztikáról, pénzt szedek elő. De az elárusítónő fogja a könyvet, a már kiválasztott könyvekhez teszi, s legfelülre a divatlapot, mosolyog közben, és átveszi a pénzt a fiatalasszonytól. A pénzt nyújtó kéz magára vonja a figyelmemet. Egyenesre nyírt, rövid körmök, a keze fején kék erecskék fénylenek, pókhálószerű kis redők vannak az ízületeknél: ez a kéz ért a mosáshoz, a főzéshez, a lakás padlójához is. Amikor befordul a sarkon, észreveszem, hogy utunk egy irányba visz: ő is a Dzerzsinszkij tér felé megy. Bal kezében a könyvek, jobbjában a kézitáska, két ujján lógatja, a nagy- meg a mutatóujja között levelet sodorgat. Honnét került hozzá? Nem vettem észre, hol szakította. Bizonyára a Szverdlov tér parkjában. Vagy tán csak nem ugrált a bulvárokon a magas fák ágai felé? De miért ne tette volna? Nem tudom, nem vettem észre . . . Egy fiatal nő megy Moszkvában. Karcsú, szép, magabiztos, tele jókedvvel és .. . egy kis huncutsággal; szereti a munkát meg a könyvet, jól öltözködik és tud viselkedni. Zöld falevél röpdös karcsú ujjai között, a világos kézitáska előtt, amelyben ott a kis kődarab. A Vörös tér felől idehallatszik a toronyóra ütése. Megszaporázom lépteimet, és belekarolok a feleségembe: — Mit gondolsz, van dinozaurusz a jakut tóban? Utószó a „Negyven perc”-hez: Kedves Szerkesztőségi Itt küldöm Önöknek a ,,Negyven perc’’-et. Elnézést kérek, hogy kézzel írtam, de nincs módom a legépelésére. Írásom szavahihetőségéről csak ennyit: nagy öröm, ha hozzátartozónkat másodszor is megismerjük és felfedezzük (ha ez a fölfedezés pozitív). Én Moszkvában, a Vörös téren találkoztam ezzel az érzéssel. Tisztelettel: V. KILSZKIJ mérnök Irkutszk megye Uda-2 állomás Indusztrialnaja ulica 5. sz. 2. ajtó Magyarországi jegyzetek A CSODÁLATOS MARGITSZIGET puha zöld gyepszőnyege mentén sétálok, gyönyörködöm a kolostor romjaiban, amely egy magyar király lányának régmúlt dicsőségét hirdeti. Kissé távolabb csobognak a földből feltörő forrásvizek csillogó sugarai, a csendes medencében tükröződik a kék ég. Engem mindig lenyűgöz az évszázados tölgyek, gesztenyefák nagysága és szépsége. De honnan került ide, a régmúlt titkainak néma őrizői közé a nyírfácska?! Karcsún és lombosan ragyogott a déli napfényben. Látszik, hogy megtetszett a bodros fácskának a talaj és a kedvező éghajlat. . . A rózsaszín lótuszvirággal borított tó mellett sok ember álldogál, és érdeklődéssel nézi a halrajok fürge cikázását. — Nézd csak, Lajos, az meg aranyhal! Ezt oroszul mondták. Megfordultam. Fiatal, csinos, zöldruhás nő hajolt a víztükör fölé. Szőke haja éppúgy csillogott, mint nagy fekete szeme. És hirtelen önkéntelenül a nyírfácska jutott az eszembe. — Maga orosz? A nő bólintott és mosolygott. Néhány perc múlva már úgy éreztük magunkat, mintha régi barátok lennénk. Nyina Jankovicseva bemutatta a férjét, Lajost, aki jól beszél oroszul, és kiderült, hogy szellemes társalgó. Lajos, akinek az apja kovács volt, tizenkét éves kora óta dolgozik. Már az új Magyarországon végezte el kitűnően a középiskolát, és felsőfokú repülőgéptervező képesítést szerzett. Később pedig találkozott Nymával, a fiatal orvosnővel . . . Együtt jártuk be Budapestet. Új barátaim gyors egymásután mutogatják az emlékműveket, a gyönyörű szobrokat, a híres hidakat. . . MÉG IDŐSZÁMÍTÁSUNK ELŐTT telepedtek le a jelenlegi Óbuda helyén a kelta törzsek, ők nevezték el ,,Akink”-nek, ami ,,bő víz"-et jelent. Ez nemcsak a Dunára vonatkozik — Európa második legnagyobb folyójára —, hanem a számtalan meleg- és hidegvizű gyógyforrásra is. A fővárosban több mint százhuszonhárom van . . . Habár a magyar olvasók nálamnál jobban tudják mindezt. Nagyon hálás voltam Nyina Jankovicsevának, aki elmondta nekem, hogyan használják fel ezeket a természeti kincseket a betegek gyógyítására. Nyina, aki az Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet orvosa, végigkísért az óriási, szép intézet nagyszámú osztályain. Megtudtam, hogy a jelenlegi kórházépületeket részben az egykori török fürdők helyén építették. Bevallom, nekem nagyon tetszett ott minden. Többek között a magyar orvostudomány hírességeinek — Semmelweis és mások — szobrai, amelyeket a hallban helyeztek el. Ez a maga nemében Európában egyedül álló komplex intézmény a betegek sokoldalú ellátását és gyógyítását szolgálja. Amint megtudtam, sokan közülük nemcsak meggyógyulnak itt, de a kitűnő víz hatására hosszú évekig úgy érzik magukat, mintha megfiatalodtak volna. Elmondta még Jankovicseva doktornő, hogy létrehoztak egy speciális intézetet a gyermekparalízis bénultjainak rehabilitációjára. A gyermekeket gyógyfürdőben kezelik, és erre a célra a legújabb módszereket használják fel. Azt is megtudtam, de ezt már a főorvostól, hogy Nyina Jankovicseva kitűnő orvos, aki megismerteti kollégáit hazája orvostudományának eredményeivel. Egyébként, hogy milyen tiszteletnek örvend itt, jól mutatja ez a tény: Nyina Jankovicseva egy munkásőr ezred tagja. A magyarokkal egyenlő alapon bízták meg ezzel a megtisztelő feladattal. És Nyina is nagyon büszke arra, hogy neki, a szovjet állampolgárnak, fontossá váltak a baráti, szocialista Magyarország sikerei. Képletesen szólva, az orosz nyírfácska jól érzi magát a meleg magyar nap alatt. L. BOGDANOVICS az orvostudományok kandidátusa 23