Asszonyok, 1970 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1970 / 8. szám
Vankóné Dudás Júlia mi munkám eddig elkészült, azt mind a magam kedvtelésére, saját gyönyörűségemre csináltam. Úgy loptam hozzá az időt, éjszakáimból, pihenőóráimból, hiszen egyszerű parasztemberek voltunk, itt, ebben a kis községben kellett megélnünk a régebbi időben, napszámos munkából. Kedvtelésre másként nem jutott idő, így kezdődik egy galgamácsai asszony, Vankóné Dudás Júlia önvallomása életéről. Különös asszony, különös életút. Évtizedeken át élt ismeretlenül, anélkül, hogy felfedezték volna rendkívüli tehetségét, legfeljebb a néprajz ismerői, múzeumok munkatársai tartották számon. S most egycsapásra országhatárainkon túl is híressé vált. Új szállodát terveztek a Balaton partján, s a tervezők egy merész gondolattal úgy határoztak, hogy a korszerű igények szerint készült hotel belső díszítését egy parasztasszonyra bízzák: Vankóné Dudás Júliára. Szakmai berkekben úgy ítélték meg: elhamarkodott, naiv elképzelés ez. Hiszen a szálloda minden kényelemmel ellátva, a modern építészetnek megfelelően készül, hát hogyan lehet ebbe a környezetbe, hangulatba beilleszteni egy parasztasszony festményeit, aki a festőművészet alapelemeit sem tanulta soha, csak úgy, a saját emlékei alapján rajzolgat, festi meg a népélet eseményeit, népi játékokat, az egyszerű ember életének sorsfordulóit, aratást, szüretet, fonókat, a születés és elmúlás képeit. Ő maga sem akarta vállalni a munkát. Soha ilyennel nem próbálkozott. De végülis engedett a rábeszélésnek. S most a szálloda kül- és belföldi vendégei nem a betonból, üvegből, fából formált épületet csodálják mindenekelőtt, hanem egy parasztasszony költészetét. Az ötven négyzetméternyi pannót, a Galga-menti népélet, népszokások, népi játékok meseszerű, színes csokrát. A négy évszakra osztott ünnepek, játékok kedves, üde képsorát, a majálist, a húsvéti locsolkodást, a lakodalmat. Hogyan volt képes egy egyszerű, „tanulatlan” asszony ilyen bámulatra méltó teljesítményre? — Gyermekkorom óta ezt csinálom — mondja Vankóné. — Az én kiskoromban nem úgy volt, mint most, hogy a gyermeknek ölébe hordanak mindent. Játékot, szórakozást nekem, magamnak kellett megkeresni, s eközben rátaláltam a szépségre. Egy csodálatos világra. A régi ruhák mintáira, virág- és növénymotívumokra, a vonalak költészetére. Ezeket formálom újra és újra, kiapadhatatlanul. Nemcsak a díszítőművészet érdekelte, hanem a népzene, a népművészet minden ága és a nép életének hétköznapjai egyaránt. Mint egy tudós kutató, összegyűjtötte falujának viselettörténetét, a népi díszítőművészet történetét tanulmányozta — ez volt az ő „szabadegyeteme”. Ahogy mindezt elmondja, Gorkij jut az eszembe. Zentai Ferenc : Ez a kompozíció kitűnően beleilleszkedik a modern környezetbe Fotó: ifj. Soproni Béla 16 DUDÁS JÚLIA KEDVTELÉSE