Lányok, Asszonyok, 1976 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1976-05-01 / 5. szám
34 A természetbarát számára mindig nagy öröm, ha magára maradhat a természettel. Az elmúlt télen Türkménia délnyugati részén utazgattunk, jártunk a forró, száraz égöv alatt fekvő Kizil-Azrek oázisban. A Kaszpi-tenger melléke a legnagyobb olyan hely a Szovjetunióban, ahol tömegesen telelnek vízimadarak. Itt található a Krasznovodszki Természetvédelmi Terület, amelyet nemrég vettek fel a nemzetközi jelentőségű lápvidékek jegyzékébe. A mi utunk is arrafelé vezetett. Fotó: I. Konsztantyinov A motorcsónak ellódult a mólótól. Két kísérőnk — Anatolij, a motorcsónak vezetője és Navruz Rahmanov, a természetvédelmi terület laboránsa — az Oszusnoj sziget felé vette az irányt. Körös-körül a Kaszpi-tenger kék vize, messze a tengerben pedig, a látóhatáron, mintha fekete háló lebegne. — Az ott mind madár — mutatta széles mozdulattal Navruz. Kikötünk a kis szigeten. Alacsony homokbuckák, „sóálló” növények bokrai láthatók. A víz szélén fülesbaglyot pillantunk meg. Erősen figyel bennünket, aztán egyszerre hangtalanul széttárja puha szárnyait. Nyomában egy másik is fölrebben. Szinte a vizet súrolva szállnak el át a szomszédos szigetre. Nagyságukról, színükből ítélve kazahsztáni vendégek lehetnek. Ide, a Kaszpi-tenger déli partjaira telelni jönnek. Eszünkbe jut, hogy a kazahok e madarak tollával szokták díszíteni sapkájukat. Egykor azt tartották, hogy a bagolytoll talizmán, megvéd a szemmelveréstől. A múlt században Türkméniában télen is járta a bagolyvadászat, ma azonban már törvény védi ezt a madarat. Reggeli után Navruz közölte: — Szárcsára megyünk. Csónakunk egy keskeny folyosón hatolt be a madarakkal teli öbölbe. Utolér bennünket a Természetvédelem egyik motorcsónakja. Felajánlják: segítenek, hogy lencsevégre kaphassunk egy madárcsapatot. Javasolják, hogy mi haladjunk az egyik parton, ők a másikon. A motorcsónak nekirugaszkodik, akár egy zabolátlan csikó. Madarak ezrei kapnak szárnyra. Az eleven felhő felénk tart. Fekete felhők gyanánt, újabb és újabb hullámokban szállnak fel. Elég körülményesen emelkednek a magasba, tiszta víztükörre van szükségük hozzá, valóságos „repülőtérre”, amelyen nekifuthatnak. Vagy tíz métert futnak nagy szárnycsapkodással, útjukat a lábuk felverte víz áttetsző szökőkútjai jelzik. Visszatérünk szigetünkre. Bíborszínű fényzáporban bukik le a nap a parti nádas mögött, rózsaszínre vált az ég és a víz. Mellettünk Fülesbagoly A Delill-tó Rózsaflamingók Szárcsák csapata Rejtőzködő fütyülőréce Ahol a fülesbaglyok telelnek