Lányok Lapja, 1893. január-április (19. évfolyam, 1-18. szám)
1893-03-19 / 12. szám
A márc. 15-iki ünnepségek. A budapesti egyetemi ifjúság tapintatos és ügyes rendezése mellett, a márc. 15-ki nemzeti ünnepség nagyon szépen sikerült. Két részből állott. Délelőtt ünnepi nagygyűlés volt a vigadó épület dísztermében, mely alkalommal Eötvös Károly országgyűlési képviselő tartotta az ünnepi szónoklatot. Délután volt az utcai ünnepély az egyetem téren, hol az ifjúság által választott szónokok mondottak beszédeket s tartottak szavazatokat. Innét a Petőfi szoborhoz vonultak, s letették az ifjúság koszorúját a szabadságdalnok szobortalapzatára. A házak fel voltak lobogózva, s beláthatlan népáradat tolongott mindenfelé, de a rend egy percre sem zavartatott meg. Az ünnepély nagyon szépen sikerült. A szabadságünnep folytatása. Márc. 15-ének vasárnap, márc. 19 én folytatása lesz. Országgyűlési képviselők rendeznek nagy népünnepélyt a múzeum mögötti lovardaépületben, és mint 1848-ban, most is 12 pontból álló kívánságot terjesztenek elő, melyek a nemzet mostani kívánságát tartalmazzák. Minden pontot más-más szónok fog előadni és ismertetni. A királyi pár Svájcban. Két hetet töltöttek királyi felségeik a genfi tó partján, a bájos fekvésű Territet városkában, honnan naponkint kirándulásokat tettek a közeli szép partokra. Erzsébet királyné közelebb Korfu-szigetre megy, s áprilban tér vissza Bécsbe. Szegedi hölgyek Jókai-ünnepélye. A szegedi nők mozgalmat indítottak meg a végből, hogy ők is méltóan ünnepeljenek Jókai ötven éves írói jubileuma alkalmából. E tárgyban az első értekezlet múlt kedden volt, s elhatározták, hogy a szegedi nők fényes Jókai- i ünnepet fognak rendezni. A továbbiak intézésére kisebb női bizottságot választottak. 58 év óta működő tanár. A rozsnyói ev. főgymnásium igazgatója, Kramarcsik Károly, az idén töltötte be tanárkodásának 58-ik évét. Ily végtelen hosszú idő óta folyvást tanít, jelenleg is hetenként 17 órán ad elő. Az érdemes tanférfiú most 80 éves, s az Isten különös kegyelméből, állandó jó egészségnek örvend. A német császár Rómában. Közelebb Rómába utazik Vilmos német császár, az olasz királyi pár ezüst-menyegzőjére. Ez alkalommal meglátogatja a pápát is, kinek jubileumára rendkívül értékes ajándékot küldött, mit a pápa nagy örömmel fogadott, mert jólesett neki a megemlékezés a protestáns uralkodó részéről. Kossuth szobra Amerikában. Az Amerikában élő nagyszámú magyarság elhatározta, hogy New-York város egyik terén, felállítják Kossuth szobrát. A költségeket 100,000 dollárra számítják, s ez összeget Amerikában szándékoznak összegyűjteni. A tanítók árvaháza. Az országos tanítói árvaházba annyian jelentkeznek felvételért, hogy alap hiányában nem képesek mindenkit felvenni. Közelebb gr. Csáky Albin vall. és közoktatási miniszter 2000 forint segélyt utalványozott az emberbaráti intézetnek. Tanfelügyelők nagygyűlése. A nyáron érdekes összejövetel lesz Budapesten. Az egész országból egybegyülnek úgy a királyi tanfelügyelők, mint az egyházi tanfelügyelők, s valószínűleg több napon át tartó gyülésezések alatt, a nevelés és tanításügyi országos kérdéseket vitatják meg. Országgyűlési Értesítők kő- és könyvnyomdája részvtárs. Budapest, IV., Gránátos-utcza 1. szám.