Létünk, 1985 (15. évfolyam, 1-5. szám)

1985-03-01 / 2. szám

MARCEL DUCHAMP, A SAKKOZÓ ÉS EGY-KÉT EZZEL ÖSSZEFÜGGŐ DOLOG RALPH RUMNEY INTERJÚJA FRANCOIS LE LIONNAIS-VEL Érdeklődésemet a sakkozó Duchamp iránt az keltette föl, hogy a Le Lionnais-vel 1932-ben lejátszott sakkpartiját közölte a Weiner Schach Zeitung Tartakower elemzésével, illetve hogy erről már többször is cikkeztek, legutóbb pl. a F­lorité­ge des Echecs en France (Tristan Roux- Pay et 1974). Ezért beszélgetek most Francois de Lionnais-vel Du­­champ-ról. Ebben a munkában a játékhoz írt bevezető úgy mutatja be Le Lion­­nais-t mint a Dada megalapítóját, amely vádat Le Lionnan is felháboro­dottan elutasít, bár bevallja: „Tanúja voltam a Dada kezdetének. Ismertem Tzarát, Picabiát és Duchamp-ot különböző okokból. Mikor matematikát kezdtem tanulni a strassbourgi tudományegyetemen, a Dada már létezett valamelyest Berlinben és bizonyos mértékben Párizsban meg New Yorkban is. De Strassbourg csak egy vasúti megálló Párizs és Zürich között. Maxime Alexandre, Marcell Noll és én nagyon lelkes dadaisták voltunk. Én azonban nehezen alkalmazkodom, olyan anarchista vagyok, aki nem hajlandó csatlakozni az anarchista szervezethez, és miközben éreztem, hogy a Dada nekem való, mégsem akartam a dadaista szervezet része lenni. Akkor ismertem meg Duchamp-ot, amikor átjött az Egyesült Álla­mokból és csatlakozott az európai dadaizmushoz. Időnként találkoz­tunk. Számomra a Dada lelke Picabia, Tzara és Duchamp volt. Vala­hogy elszakadtam tőlük, amikor a szürrealizmus feltűnt. Nem is na­gyon akartam belekeveredni, mert úgy tűnt nekem, hogy a szürrealiz­mus embourgeoisement volt, elpolgárosodás és a Dada felépülése. Nos, annak idején megtudtam, hogy Marcel Duchamp sakkozik, így találkoztunk egy klubban , a Can­ssa Klubban, amely tízévenként más-más kávéházba költözött. Találkoztunk tehát, hogy sakkozzunk, hogy a sakkról beszéljünk, és aztán a szó nagyon gyorsan, ha nem is éppen a dadaizmusra, de elképzeléseinkre terelődött, például a La Ma­'

Next