Schöpflin Aladár (szerk.): Színművészeti Lexikon 2. Favariné - Komjáti Ferenc (Budapest, 1929)

G - Gaal József - Gaal Karolina - Gaal László - Gaál László - Gaál Mihály

Gaal J­ózsef dámságok« c. könyve 1928-ban jelent meg. »13«, »V. Xavér«, c. vígjátékát, »Szalma­láng«, »Kunok kapitánya« c. operettjét a kiskunhalasi Városi Színház adta elő. Gaal József, (dalnoki), író, a M. Tud. Akadémia levelező- és a Kisfaludy Tár­saság rendes tagja, sz. 1811. dec. 12-én, Nagykárolyban, megh. 1866. febr. 28-án, Pesten. Családja a székelyföldről, Dálnokról származott s írói pályája elején többször használta is a Dálnoki-előnevet. Atyja, József, klasszikus műveltségű ember volt. Latin remekírókon lelkesülve s magyar példáktól buzdítva ifjabb éveiben maga is írt verseket. Anyja, Marsovszky Jozefa, szelíd lelkű s mély érzelmű nő volt. G. Szinfaluban, Nagykárolyban, Szatmárt­arta iskoláit, majd Budán folytatta. 1826- ban Pesten jogot végzett, miközben lecke­­í­rással és másolással tartotta fenn magát. A szabadságharc alatt mint hírlapíró mű­ködött, jó szolgálatokat téve a kormány­nak. Egy ideig szerkesztette a »Március ti­zenötödike« c. napilapot. Munkái: »A ki­rály Ludason«, tört. vj. 5 felv. 1836-­ ban az Akadémián dicséretet nyert. (Meg­jelent a »Magyar történeti színművek« III. kötetében. Kézirata a Nemzeti Színház könyvtárában.) »Szerelem és champagnes«, vj. 5 felv. Színre került 1838. május 16. (Megjelent a báró Eötvös József által szer­kesztett »Árvízkönyv«-ben, 1839. III. kö­tetében. Kézirata a Nemzeti Színház könyvtárában.) »A peleskei nótárius«, né­pies bohózat 3 szakaszban, 4 felv. 1838. okt. 8. Nemzeti Színházban. (Megjelent a Nagy Ignác »Színműtárá«-ban, 1839. I. kötet, II. füzetben, kétszer; a 3-ik kiadása Pfeiffer Ferdinánd »A Nemzeti Színház könyvtára« c. vállalatában, 63-ik füzet; 1874-ben; 4-ik, kritikailag átnézett kiadása Gyulai Pál »Olcsó könyvtár»-á­­ban, 123-ik füzet, 1881. (L., még »Peleskei nótárius« címszót.) Egyéb műve: Mátyás király Boroszlóban«, dr. 5 felv. 1837. (Nem került színre.) »Szvatopluk«, szomo­rú­­. 5 felv. 1839. febr. 20. »Az ecsedi tün­dér«, vj. 5 felv. 1839. aug. 17. (Ekkor másodszor adták, rövidítve.) »Tatárfutás«, boh. u. e. év dec. 3. »Pazar fösvények«, vj. 1841. »Két Julia«, vj. 3 felv. 1841. »Jaj, nekem!« (Irta 1842-ben, de nem ke­rült színre.) »A fösvény kétszer fizet«, vj. 1 felv. 1848-ban írta, de nem került színre. Utolsó darabja (3 fordításon kívül): »Vén sas«, boh. 4 felv. Bem. 1843. okt. 20. 1911. dec. 12. születése 100-ik évfordulóját a Nemzeti Színház a »Peleskei nótárius«-­ sal ülte meg.­­ Gaal Karolina, írónő, sz. 1825. szept. 29-én, Tisza-Inokán (Hevesm.). Már 16 éves korában foglalkozott az irodalommal. Színművei: »Nő kerestetik«, vj. 3 felv. Bem. 1863. jún. 30., a budai Népszín­házban. »Napamasszony«, vj. 3 felv. Bem. 1863. Nagykőrösön. Gaal László, színész, sz. 1860-ban, Drávafokon (Somogym.). Színész lett 1883. okt. 1-én, Jakab Lajosnál. Gaál László, színész, sz. 1903. ápr. 24-én, Budapesten. Színipályára lépett 1927. szept. 1-én. Gaál Mihály, (rákosfalvi). Úttörő szí­nész, sz. 1791. febr. 28-án, Ákosfalván, Er­délyben, megh. 1866. ápr. 27-én, Pesten. Iskoláit a marosvásárhelyi kollégiumban járta. 1814-ben lett színésszé. Első állo­mása Nagykároly volt, Balogh­ Istvánnál. Hogy szereplőszínész lehessen, kebelbarát­jával, Nagy Mózessel (kivel együtt járta a marosvásárhelyi kollégiumot), előbb kor­­tinahúzó volt, majd súgóvá lépett elő, az­után mécsesgyűjtó lett, amely tiszteletben állásnak külön becéző­ nevet adott, elnevezve azt »bablonká«-nak. Ennél a társulatnál működött azon időben Szerdahelyi József, Horváth, Farkas, Vásárhelyi, Győrffy, Ki­lény­i Dávid, Baky Gábor, Szász József, Nagy Pál, Gyulai Samu, Ujfalussy, stb. Ő volt az a mértföldcsizmás gyalogló, aki egy könyvért az egész országon átgya­logolt. Ugyanis Veszprémben Ángyán nevű paptól Herder: »Ideen zur Philosophie der Geschichte der Mensehenheit« c. könyvet kölcsön kapta. Egyik pályatársa szemére hányta, hogy a kölcsönkönyvet rajta köve­telik és hogy azt miért nem adta vissza a papnak. Erre Gaál gyalog elindult Ákos­­falváról Veszprémbe, megmutatta a szóra­kozott papnak a sürgetett könyvet, azt mondva: »Ott van a harmadik soron, a hetedik könyv.« A kérdéses könyv ugyan­is teljes épségben ott volt a helyén. A 83 Gaál Mihály .»

Next