Művészeti Lexikon 2. L-Z (Budapest, 1935)
L - Láda (Truhe, cassone) - Ladányiné Joszits Mária - Ladik Mária
Láda verebély stb.). Sokat foglalkozott a kőkonzerválás problémájával; e kérdést tárgyalja A természetes építőkövek elmállása és gyors pusztulásának megakadályozása c. műve is (Budapest, 1930). LÁDA (Trude, cassone), többé kevésbbé díszesen kiképzett szekrénybútor, melynek leemelhető vagy sarkokon járó, felfelé nyíló teteje van. Fehérneműek, ruhák és értéktárgyak megőrzésére szolgál. Sokáig az egyetlen ilyen rendeltetésű bútor, mert még a római köztársaság idejében sincsen szekrénynek semmi nyoma. A görög és római L. fából készül, csak kivételesen vasból. Egyszerű négyszögletes alkotmány, alacsony lábakkal. A fa faragva van vagy furnírozva, néha festve. Gyakoriak az erősítő fémveretek, de ezek helyett rajz után bevert szegeket is alkalmaznak. A középkorban a L. a főbútor. Gyakran csak durván összeácsolt deszkákból áll, melyeket a nehéz spirális formájú, román vasveretek, vagy a már könnyebb, áttört és színesen alábélelt gótikus veretek tartanak össze. A román L.-nak a vasvereten kívül más dísze nincs, a csúcsíves művészet már gazdagabban képzi ki a L.-t, a korai daraboknál a falak még egy deszkából készülnek, de már a veret helyt ad a faragásnak, melyet a kulcslyuk körül, vagy két-három, vékony sávban alkalmaznak. Később az egész felületet elborítja a mérműves vagy lombdísz, egyszerűbb daraboknál a drapériát utánzó redős díszítés. És már megjelennek a csúcsíves fülkékben a domborművek is. A késő Lótika már a keretes konstrukciót alalmazza s így kénytelen a lapokat mezőkre osztani, de a keretet nem képzi ki, mint támasztóelemet, hanem simán hagyja, vagy továbbfutó díszszel látja el. Miután a L.-t szokás volt nászajándékul felajánlani (kelengyeláda), gyakran az új házasok kettős címere díszíti azokat. Az olasz renaissance úgy formában, mint díszben új kezdeményezést jelent. A felépítés és a dísz tektonikus egységre foglalódnak, vagy keretes konstrukciót használnak betétekkel, vagy sima falakat, sokszor architektonikusan kiképzett oldalakat. A XV. sz.-ban igen gyakori a L.-kon a festett dísz, a legjobb mesterek festik a gazdagabb darabokat. A Velencében kedvelt stukkó-díszt L.-kon is szeretettel alkalmazzák, ezeken gyakran az egész felület domború díszű és aranyozva van. Felső-Olaszországban gyakori az intarzia- és mozaikdíszítés. A XVI. sz. a faragást alkalmazza szeretettel, az egy darabból készült előlapot jól elosztott, jól mérlegelt és nagyszerűen rajzolt díszítményekkel borítja el, a keretes daraboknál a függőleges kereteknek hermákkal és oszlopokkal támasztó szerepet ad, a vízszinteseket nyugodt frízekkel díszíti, a táblákon groteszkeket és címereket alkalmaz. A XVI. sz. közepéig a L. egyenesvonalú, egyszerű formákat mutat, a sarkok nincsenek hangsúlyozva, de ekkor az antik szarkofág mintájára alakítják. A lábakat állatfejek vagy karmok alkotják, ezeken nyugszik a nehézkes, kidagadó talapzat, s csak ebből emelkedik a sarkokon oszlopokkal vagy állatalakokkal támasztott szekrény, melynek falai gazdag, nehéz faragással díszítettek és nem ritkán hajlítottak. A kiugró fedél felfelé keskenyedik és hornyolt vagy gyűrűs tagozású. A renaissance L.-nak csak legritkább esetben vannak veretei, még kulcslyukpajzst sem alkalmaz. Az északi népek az olasz formákat csak mérsékelten alkalmazzák, a festett dísz ugyan nem ritka, de nem művészi kivitelű, csak mesterségszerű; mozaik, stukkó-dísz és teljesen aranyozott darabok nem fordulnak elő. Németország a felépítésben kedveli az architektonikus formákat és díszül intarziát alkalmaz, Franciaország a sima formákat és a faragott díszt. Az olasz szarkofág-L.-k nem találnak utánzásra, legfeljebb Franciaországban a XVII. sz.-ban kisebb, asztalokra helyezendő díszládákat készítenek így. A régi, veretes díszítési mód helyenkint egész a XVIII. sz.-ig gyakorlatban van. A L. az északi országokban már a XVI. sz. végén tünedezni kezd és helyét sokkal korábban, mint Olaszországban, a szekrény foglalja el. — Irodalom: Schubring, Cassoni (2. Aufl. Leipzig, 1923). Payrné. LADÁNYIKÉ JOSZITS Mária, festő, * Budapest, 1877 máj. 9. 1908. Dőry Bélától tanult festeni. 1913-tól virágcsendéleteket állít ki a Nemzeti Szalonban. LADIK Mária, festő, • Budapest 1890 márc. 3. Az állami női festőiskolában Deák Ébner Lajostól tanult. 1926 óta kiállítója a Műcsarnoknak. LAER (ejtsd: lár, Laar), Pieter de, hollandi festő (Haarlem, 1582—1642), a középkori láda. 4 Laer