Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928)

H - Horváth Kató - Horváth Pál - Hubai János - Hugenották - Hugo, Victor Marie

Hugo 283 Franciaországban, a mindenkori hadihelyzet szerint. Irodalmi hajlandóságai korán jelent­keztek. Rengeteget olvasott és 14 éves korá­ban már színdarabo­kat írt. 15 éves, mi­kor akadémiai dicsé­retet nyer és egy év múlva a toulousi vi­­lágünnepélyen tüntet­ték ki royalista ódái­ért. XVIII. Lajostól egy ódájáért 500 fran­kot, később pedig 1000, majd­­'1000 frank rendszeres évjáradé­kot kapott. X. Károly a becsületrend lovag­jává tette, 20 és fél­éves korában meg­nősül és elveszi gye­rekkori barátnőjét. Mint legitimista gyű­lölte Napóleont és dühvel írt a forrada­lom bűneiről, de később híve lett a korzikai vi­lághódítónak. Első komolyértékű munkája, A halálraítélt utolsó napja 1828-ban jelent meg. Ebben napló formájában egy elítélt ad számot testi és lelki gyötrelmeiről. A mű tendenciája a halálbüntetés ellen irányul és vádirat a tár­sadalom kegyetlensége ellen. Cromwell című könyvdrámájának előszava bibliája lett a har­cos, lelkes seregnek, akikkel a valósággal iste­nített Hugo megvívta csatáit a romantikus dráma sikeréért. Első színdarabja első és utolsó előadásán híveit megverték. Marion de Lorme című darabját, XIII. Lajos kigúnyolása miatt, betiltották. Hernani című drámájából (1800) is sokat törölt a cenzúra. Ez a darab, amely már a társadalomról való véleményét is magába foglalta, óriási tiltakozás a fönnálló rend ellen és mint ilyen, kifejezője volt kora hangulatá­nak. A klasszikus drámák után ennek a darab­nak verselése, nyelve és stílusbeli merészségei megrémítették a filisztereket és az Hugóért lelkesedő ifjúság 40 előadást verekedett át a sikerért. A király mulat című színművének előadása két év múlva ismét nagy botrányt okozott. Ruy Bias, a lakájból lett miniszter­­elnök, aki a spanyol grandok társaságában dühöngi el demokratikus fájdalmait, elbuká­sában a népet, a jövendőt jelenti. A Notre- Dame de Paris című munkája volt az első nagy regénysikere, bár nem a legjobb, csak legismertebb munkája. Quasimodo, a szörnye­teg harangozó ideális, önfeláldozó szerelme, a testi és lelki rútság fölmagasztalása egy érze­lem hatása alatt. Ebben már támadja a régi királyokat. Az izgalmas helyzetek halmozása, a képlátó fantázia, a képet láttató stílus, a párbeszédek drámai menete, a drasztikusságig növekvő realizmus, a gigászi fantazmagóriák azonban már Hugo sajátos értékeit mutatják. Az 1830-iki forradalom után lényegben király­ságot, névleg köztársaságot követel, a papság ellen fordul és helyesel Saint Simonnak. Az újságok gúnyolódására 1832-ben lemond a Bourbonoktól kapott évjáradékról. 1840-ben, mikor Napóleont Párisban eltemették, ódát is ír hozzá. Fényes anyagi helyzetbe jut, 1837-től fölveszi a vicomte címet, harcot indít akadé­miai tagságáért és sok bukás után 1841-ben bejut a halhatatlanok közé. Versei a politikai ingadozások sorozatában is mindig megtalál­ják a szabadság eszméjének témáját. Ő az első francia költő, aki az egyéni érzések egész ská­láján játszott. Céltudatos politikai tevékeny­ség után Franciaország pairje lett. Többször tartott beszédet nagy eszméjéről, az Európai Egyesült Államokról, amelyről azt tartotta, hogyha az egész világ civilizált lesz, betelje­sülhet, hogy hazánk legyen a világ és nemze­tünk az emberiség. Ez volt első megtestesülése a világbéke eszméjének. Az 1848-as forradalom után határozott republikánus lett és a társa­dalmat minden ízében rossznak tartja. Nyílt harcot hirdet a klerikalizmus és reakció ellen. Mint képviselő többször tart beszédet a demo­kráciáért. A világ minden elnyomott népének védelmezője, sokszor megemlékezik Magyaror­szágról is. Támadja az egyház iskolapolitiká­­ját, küzd a tanítás szabadságáért, a halálbün­tetés eltörléséért, az általános választójogért, a sajtószabadságért. Megjósolta az államcsínyt. A köztársaságot a leglogikusabb, a legtökéle­tesebb kormányformának tartja, amely mond­hatni, természetes joga az embernek. A csá­szárság kikiáltása után plakátokon kel ki az alkotmánysértés ellen. Kiadja Kis Napóleon című röpiratát, amelyben az utcai harcokban lemészárolt 600 emberért gyilkossággal vá­dolja a császárt. Munkásruhában Brüsszelbe menekül, a következő évben hivatalosan is száműzik. Itt megismerkedik a munkásmoz­galommal, megtelik szociális eszmékkel és a magányos száműzött harcot indít a császár ellen. A belga hatóságok kellemetlenkedésére az angol Jersey-szigetre, majd 1855-ben a nor­­mand Guernesey-szigetre költözik. Az elsőn megírja Korbácsütések címen újabb vádjait a császár ellen. Amikor Saint Hélier-be érkezik, szocialista beszédet mond és a vörös zászló hí­vének vallja magát. Támadja IX. Piust, mert világi uralmának 3 éve 644 kivégzésbe került. A demokráciát tartja annak, amely a holna­pot fogja jelenteni. 1855-ben, amikor Bonaparte a krimi háború után Londonban járt, tiltakozó plakátot írt ezzel a fölírással: Mi szociálde­mokraták. III. Napóleon amnesztiáját nyilat­kozatban utasítja vissza: Mikor a szabadság visszatér, én is visszatérek. Száműzetése évei­ben nem volt a világon igaznak vélt ügy, amely mellett ne emelte volna föl a szavát. Szedán után, mint 68 éves ember, aki 19 évet, töltött száműzetésben, hazatér és proklamációt intéz a németekhez, amelyben azt magyarázza, hogy Franciaország ártatlan a háborúért, ame­lyet az eltörölt császárság a nép ellenére indí­tott meg és jöjjenek a németek mint barátok és a franciák testvéreiket tisztelik bennük. Ezer balsiker után tovább hitt a szavakba öntött eszmék sikerében. 1871-ben a seinei ke­rület 214.169 szavazattal küldte a németgyűlö­lettel telt assemblée-be és ott is a német nem­zettel való testvériességről mert beszélni. Ami­kor látta, hogy a gyűlölködés nem szűnik, le­mondott és újból Brüsszelbe ment. Amikor a belga kormány kijelentette, hogy a kommü­­nárdokat nem politikai menekülteknek, hanem közönséges gonosztevőknek tekinti, nagy nyi­latkozat- és plakátháborút indít, mire a belga kormány kijelenti, hogy minden esetet külön­­külön fognak elbírálni. Közben a túlzó reak­ciósok tüntetést rendeznek szállása előtt. Végre másodszor is elűzik Belgiumból, mire Luxem­burgba megy. Híveit bebörtönzik és a válasz­tásokon kétszer is megbukik. Fiait, akik elmé­letileg képzettebb szocialisták voltak, a fran­cia munkásság nagy tüntetések között temeti el. 1876-ban bejut a szenátusba és tovább küzd ideáljaiért, különösen a kommiinárdok amnesz­tiájáért. 80 éves korában levett kalappal szem­ Victor Hugo Hugo

Next