Literaturai Lapok, 1836 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1836-01-01 / 1. szám
is:’ Szám. Péntek , Januárius len 1936. LITERATÚRAI LAPOK Harag és párt nélkül. LITERATÚRAI BOTRÁNKOZÁsoK ’S BOTRÁnKOZTATÁSOK. Szokása a/, emberek’ nagyobb részének megbotránkozni mindenben , valami előtte él és szokatlan, ’S az emberi gyarlóság kiterjeszti ezt, az emberi külső ’s belső életnem’ csaknem minden tüneményeire. Szó, köntös, mozdulat, életmód külsőben; gondolkozás, ítélet, vélemény, talentom belsűben, egy’iránt tárgyai бокак előtt botránkozásnak. Sőt a’ kevésbbé mivelt embereknél, úgy látszik, még az erkölcsi dolgok ’s tettek is leginkább csak újság ’s szokatlanság’ tekintetéből okoznak botránkozást. De el széles mezőről, mellynek különbféle tárgyaival köteteket lehetne betölteni, szőkébbre térek , ’s a’ botránkozásoknak csak egy különös ágokat veszem most figyelem alá , melly maga is elég bő tárgyat nyújt; értem: a’ literatúrai botránkozásokat. Való, hogy mint ez előtt a’ botránkozók’ serege, úgy most egy idő óta a’ botránkoztatóké kezd inkább divatozni. De minthogy ez a’ két ész fogat viszonyos, szükség a’ dolgot mindkét oldalról felvennünk, hogy osztán magunk részéről elítélhessük, ha vagyon a' botránkozóknak van-e helyes okok a’ botránkozásra, és mikor van?-és viszont: a’botránkoztatók adnak-e méltó okot a’ botránkozásra és mikor adnak? — Jól tudom, hogy a’ nézőpont’ különbözése szerint,mint ez minden viszonyos megfogatok körül megeshetik) , ugyanazon személy néha botránkozónak is, botránkoztatónak is mondathatik, mint ezt tapasztalok azokban, kik a’ nyelvbeli újításokban megbotránkozván , másokat is botránkoztattak holmi gondolattal, Uj szellemmel és egyéb pasquilekkel; ahoz képest midőn e’ kettős megfogatot, külön akarom itt felvenni, szükségesnek ítélem értelmemet mind a’ kettő iránt világosan kijelenteni. E’ szerint a’ botránkozókon, fenebbi magyarázatomhoz képest, itt azokat értem, kik mind azt, valami nekik új és szokatlan , vagy a’ mi az ő megszokott nézeteikkel és gondolkozásmódjokkal nem jegyez, haszontalannak és károsnak ítélik, és annak, mint illyennek , magokat ellene szegezik. — Hogy ilyének, mind a’ mellett, hogy már ma ritkábban hallatják magokat. Hazánkban mind e’mai napig sokan találtatnak, azt, úgy vélem , nem szükség bizonyítanom. Azonban ez egy pontban, hogy az illyenek a’ literaturának többnyire csak a’ külseje körül akadoznak, az újítás’ baráti körzől is sokan hasonló hibát követnek el. Ezek ugyanis, mintha még ezután kellene a’ Magyar nyelvet a’ semmiségből létre hozni, nem annyira azt kérdik: mit irt valaki, ’s mennyire vitte elébb vele tudományos vagy erkölcsi haladásunkat? — hanem: miképen irt? Révayt követi-e? Verseghyt-e? a’ Debreczeni grammatikát-e, vagy az uj iskolát? — és sokaktól ezen kérdések szerint döntetik el valakinek egész literátori érdeme. Hogy ezek a’ magok helyén és illendő határig, helyes és szükséges kérdések, azt minden józan Literátor megismeri, mert a’ tudományokkal együtt a’ nyelvnek is kétségkívül elébb kell mennie ; de hogy a’ grammatika mindennemű előmenetelnek kútfeje és sinórmértéke legyen, ez hamis állítás; mert igy, valamint másnak, úgy nekem is csak azt lehetne igazán jó írónak tartanom, ki velem egyz grammatikát követ , a’ mi nyilvánvaló igaztalanság és félszegség volna. A’ bővebb tapasztalás meggyőzhet kitkit a’ felöl, hogy a’ grammatika magában véve, koránt sem biz olly tökéllyel, hogy minden íróink, még klassikusaink is, egyenlő nyelvel élhetnének, és egymástól még csak egy takarításban sem különböznének ; sőt talán csak álom is az, hogy szabadon mivelódó nyelvnek minden legkisebb pontokban egyező grammatikája lehessen; legalább a’ Franczia nyelv , mellynek egykor ezen az úton akarák valósítani fő tökéletesülését, mind ez ideig sem fejtőzhetett ki egészen akkori Diktátorainak nyűgeikből. De ezeket ez úttal abban hagyván, térjünk vissza az általam nevezett botránkozókra. Ezek megbotránkoznak nem csak az új, és az idegen mivelt nyelvekből kölcsönzött szavakban (Neo- és Xenologia) , hanem a’ régi Magyar gyök- vagy egyébféle szavak’ felelevenítésében, és minden köznyelven felülemelkedett kitételekben ’s előadásban is. Panaszuk’ veleje oda megy, hogy ezeknél fogva a’ nyelv romlik, és érthetőségétől ’s tisztaságától , egy szóval nemzeti valóságától megfosztatik. Az illy panaszok méltóbbak figyelemre, mint némellyek gondolják , mert, hogy igazságosak lehessünk , mindennek nehézségeit ki kell hallgatnunk , mindazáltal, mivel e’ panaszok, valamint régólta és sok oldalról hangzanak , úgy régen és sokképen is megczáfoltattak; elég legyen csak röviden említnem, miilyen hibákba ejtheti ezen esetben buzgódás és egyoldalúság az embereket. Mihelyt valamelly dolgot, melly még egészen kimerítve és meghatározva nincs, csupán csak egy szempontból ítélünk: lehetetlen önmagunkkal néminemű ellenmondásba nem jönünk. Innen fejthetjük meg azokban , kik általán fogva mindenben , a’ mi új , megbotránkoznak : 1) A’ szóban forgó tárgynak feledését (ignoratio elenchi), melly szerint ők is tökéletesúlést sürgetnek, azonban annak csaknem minden módjait és eszközeit megtámadják , midőn fő sinórmértékűl a’ régi mellett való átalkodott maradást teszik, a’ mi pedig a’ tökéletesűlésnek nem eszköze , hanem épen legnagyobb gátja. 2) Ezen egyoldalúságból származik az is, hogy az illy botránkozók mindent, mi előttük új, egyre-másra, minden megkülönböztetés nélkül ítélnek: jót roszat, at újat, helyest helytelent egyiránt; sőt a’ nagy gáncsolkodás miatt sok új szavak’ értelmét ki sem tanulván, azoknak való értelmüket is elcsigázzák (p. o. a nálok példány-példa, elv-feltétel, őszinte önkényt, é s a’ t.); a’ helyes és közkeletben lévő szavakat is, mint: keserv, zörej, rém, robaj, kétes, hon, küzd, sám, kovács, lakmározni , koboz, fegy, ámulni, dacz ’s a’ t. az egészen újonnan készült, vagy az óság’ feledségéből előrántott szavakkal, — a’ helyes és régen bevett újításokat a’ helytelenekkel egy katego-