Lobogó, 1966. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1966-12-21 / 51. szám

Az öltö­zőben Belép egy szőke, hosz­­szú hajú lány. Idő: dél­után fél három Kilép egy fekete, rö­vid hajú, nadrágos fiú. Idő: délután három óra. Mindkettő egy sze­mély, Papp Éva, azaz Copperfield Dávid. E metamorfózis alatt, szépítőszerek, púderfelhő közepette folyik beszél­getésünk — az öltözőben Az Ódry Színpadról ér­kezett sietve. — Új szerepet tanulok; Cherie-ét az Egy éjsza­ka Kansasban című da­rabban. Ezer a dolgom: szereptanulás, ruhapró­ba .. . Tűsarkúja helyett kis fiúcipőt húz — Nem ez az első fel­lépésem a Bartók Gyer­­mekszínpadon — terelő­dik a szó a Copperfield Dávidra. — Már játszot­tam a Hókirálynőben és a Mátyás király Debre­cenben című darabban is. Nagyon szeretek gye­rek­közönség előtt szere­pelni. Izgulnak, lelkesed­nek, mintha meccsen len­nének. Együtt játszanak velünk. Csaknem kész a maszk De mi lesz a hosszú sző­ke hajjal? A legnehezebb munka még hátra van: rövid, fiús frizurát vará­zsolni fölé. S öt perc múlva kezdődik az elő­adás. — Annyira lelkes ez a közönség — folytatja, — hogy néha hangosan be­kiabálnak előadás köz­ben. Például amikor sze­repem szerint intézetbe küldenek, nem búcsúzha­tok el édesanyámtól. Fél­ve, tétovázva elindulok a szobája felé. Belépjek-e vagy sem? Ilyenkor kó­rusban zeng a nézőtéri biztatás: „Menj be!” „Menj be!” Cilindert vesz a kezé­be, a színpadra indul. Hosszú szőke hajjal! Ha ezt boldogult Charles Dickens látná! „Művész­nő, a frizurája” — kiál­tanék már-már utána, amikor hirtelen lekapja a „haját” (bocsánat: para-társal­góban A zsémbes, ám jólelkű Tretwood kisasszonyt — azaz Gobbi Hildát — egy dupla fekete mellett, a társalgóban találom. — Gyerekeknek játsza­ni... nem újdonság a számomra. A pálya kez­detén, Majorné Papp Ma­riska (Major Tamás édes­anyja) ifjúsági előadá­sain a Városi Színház­ban, nem egy ilyen pro­dukcióban szerepeltem. A gyerekekből, akik akkor tágra nyitt szemmel fi­káját­, s kilép a reflek­torfénybe rövid, kis fe­kete hajjal. A sajátjá­val ... Voila, íme a varázslat. Most már valóban ő az ijedt szemű kis Dickens hős: Copperfield Dávid.­gyelték a Sasfiókot, vagy a mesejátékokat, azóta sokgyerekes szülők let­tek. — Egy percre sem szűnt meg kapcsolatom legfiatalabb nézőimmel. Nagyon szeretek játszani nekik. Szenvedélyesen átélik a látottakat. Szá­mukra csak kétféle em­ber létezik: a Jó és a Rossz. Megható mennyi­re lelkesednek a jóért, az igazért. S a rossznak mindenképpen el kell nyernie büntetését. Ezt megkövetelik. A harmadik csengetés. Megigazítja malomkő nagyságú kalapját, lok­­nijait — rövidesen szín­padra szólítja az ügyelő. Az előcsar­nokban kipirult gyermekarcok, Zsivaj — Hogy tetszett az elő­adás? Tizen válaszolnak egy­szerre — Csodálatos volt.­ — Nagyon szép. Úgy izgultunk. A XIV. kerületi Vá­mos Hona Általános Is­kolából jöttek — Nekem a könyv job­ban tetszett. Részletesebb volt — jelenti be ellenvé­leményét Szabó Ágota. Ezen vitatkoznak egy sort. — Éppen az volt a jó ebben az előadásban, hogy minden szereplőt látni lehetett igaziban — mondja őri Kati. — Meg az akkori kor divat­ját. Ez a jó a színház­ban ... Színház . .. Ismerős e világ a számukra, hiszen „szakemberek” ők, sok jó előadással hátuk mö­gött. Kinek mi a nagy élménye? — A János vitéz. Cso­dás volt .. . Szőnyi Márta — A Diótörő Blaskó Éva. — Nekem Az olimpi­kon. Az iskolában is ép­pen a görögökről tanul­tunk akkoriban Lassan kiürül az elő­csarnok. Odakint az ut­cán elsiet a gyerekek mellett egy szőke hajú lány. Egy másik színház fele. Fel se figyelnek rá Pedig maga Copper­field Dávid haladt el mellettük .. K. Gy. ELŐADÁS ELŐTT SZÜNET ELŐADÁS után KOMLÓS TIBOR felvételei

Next