Lobogó, 1966. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-10 / 32. szám
tett az életében. De erről már beszéljen a filmbeli Princ megszemélyesítője, Ernyey Béla. A Princet, becsületes nevén Rémay László autószerelőt bár „angyalbőrbe” bújtatták, azért nem vált belőle azonnal angyal. Volt egy-két csínytevése: a gépkocsi telephelyen, ahová beosztották, szórópisztolylyal vörösre festette a libákat és zebrát varázsolt a kecskéből. De a honvédségnél tudták, hol lehet „megfogni” Princet, a munkaszereteténél, mert ezt az egyet nem lehet elvitatni tőle, kitűnő szakember, ért a motorok nyelvén. Az író,örsi Ferenc megtörtént epizódokat dolgozott fel filmjében. Ellátogatott különböző alakulatokhoz, ahol a tisztek, harcosok sok érdekes, humoros, drámai történetet mondtak el. Ezekből született a filmlTL Kiről mintázta Princet az író? Erre már Sziklai László alezredes, a film katonai tanácsadója válaszol. — Volt nekem évekkel ezelőtt egy gépkocsivezetőm. Vagány, angyalföldi gyerek, Rémay Lászlónak hívták. Sokat meséltem róla (csínytevéseiről,a megkomolyodásáról) az írónak, a rendezőnek. S végül az ő alakjára épült a film De a történet végigkíséri annak a fajnak az életét is, amelyik Princcel egyidőben vonult be. Az ő emberi, morális fejlődésük krónikáját is szeretnénk megrajzolni. Orinc későbbi szerelmét, * Ancsát Pöstyéni Ildikó alakítja. Nem hivatásos színész, hanem... — Textiltervező vagyok a Pamutnyomóipari Vállalatnál, s két év óta a Mafilm színészképző stúdióján tanulok. Kisebb szerepekben már láthattuk a Patyolat akció, a Szerelmes biciklisták és Az első esztendő című filmekben. Ez az első jelentős szerepe. Rajong a filmművészetért, munka után hetenként háromszor 5— 9-ig beszédtechnikát, mozgásművészetet tanul a színészképző stúdióban. — Nagyon örülök, hogy Fejér Tamás rendező választása éppen rám esett. Nagy kedvvel forgatjuk ezt a 13 részes filmet, amely műfajilag igen színesnek ígérkezik: dráma, burleszk, krimi váltakozik benne. A bemutató októberre várható. Reméljük, hogy a kuruc kapitánymellé egy mai „közlegényt” is szívükbe fogadnak majd a nézők: Princet, a katonát. A taxisofőr nyújtotta segítség itt véget is ért. Strogoff Mihály — Mészáros István — Hekus Dönci ugyanis még a kezelés előtt elbocsátotta a kocsit. És itt teljesen nyoma veszett a bűnözőnek. Éppen a további teendők megbeszélésére jöttünk össze, amikor híre jött: Helius Döncit kézre kerítették. Mégpedig Tatabánya közelében fogta el őt K. főhadnagy elvtáns csoportja. Ezután ismét a fővárosba hoztuk. Amikor utoljára beszéltem vele, még mindig nagy legény volt. — Sajnos onnan fentről az ablakból nem tudtam megállapítani, hogy az a kiszögellés nem derékszögben illeszkedik a falhoz. Pedig tudnom kellett volna, hogy ha derékszögű, akkor az esővizet a falhoz vezeti... Arra számítottam, vízszintes lesz, és úgy ugrottam. Higgye el, itt követtem el életem legnagyobb tévedését, ekkorát csak egyszer téved az ember, és utána fizetnie kell. — Mit legénykedik — mondtam neki csendesen —, azt hiszi nem tudom, milyen embertelenül retteg, mennyire fél a felelősségrevonástól, így könnyebb magának? — Az a lány... — kérdezte lehajtott fővel — az a lány él még? — Mondtam, meghalt. — Kár érte... De minek sikoltozott? — Nem kíván üzenni valakinek? — Mondtam már, nincs cinkosom. — Nem cinkosra gondoltam... De talán valakinek, mégis üzenne valamit? — Esetleg az anyámnak... De tudja mit — nevetett keservesen —, majd én személyesen átadom a mondanivalómat. — Hát találkozik még vele, mit gondol? — Biztos vagyok benne — mondta ő, és kezével a felakasztás jellegzetes mozdulatjelét mutatta. — Majd a temetőben. Hisztérikusan, keservesen nevetett. Amikor elvezették, elszállították, könnyei az arcán végig csorogtak. — Nem sírok — rikácsolta —, egy Hekus Dönevnek nincsenek könnyei. Sortűz a Tanács körúton «. Délelőtt fél tíz volt, amikor hirtelen, minden előzmény nélkül bebizsergett a vállamba az a jól ismert régi fájdalom. Kisvártatva szokása szerint könyökig elzsibbadt a karom, szinte fognom is nehéz valamit — Időváltozás lesz — közöltem az elvtársakkal, akik most sem mulasztották el az évtizedes tréfát. — Hol tartja a békáját, alezredes elvtárs? összenevettünk, mondom régi tréfa ez, az időjelző béka — erre kiváncsiak mindannyian. Ma viszont elő is vettem a gyógyszeres fiolát, és lecsavartam a kupakját. Egy zöldült, deformálódott lövedék bújt ki az üvegcső száján. — Itt van élelme — mutattam körbe. És miközben munkatársaim kézről kézre adták a géppisztolylövedéket, felrémlett előttem a múlt... ... Furcsa, kettős világ volt az a régi, az a felszabadulást követő világ. A vállalkozó szellemű emberek nyerészkedésre adták a fejüket, egyszerre mindenki habzsolni akarta az életet, és nem törődött semmivel, senkivel. Egy nagy karéj friss kenyér, féloldal szalonna, esetleg néhány friss, papírhéjú tojás, néhány szem gyümölcs — olthatatlan vágy égett utána mindenkiben. A lakosság nagyobbik része — természetesen — munkában töltötte életét, maradék erőit is az újjáépítésnek, újjáteremtésnek szentelte. Ezek sokáig csak vágyakoztak a felsorolt csemegék után. A türelmetlenebbek azonban abbahagyták a termelőmunkát és „kereskedni” kezdtek. Sokan levették és áruba bocsátották utolsó, a háborúból megmentett gönceiket. Mások a kiismerhetetlenül közlekedő vonatok tetején utaztak vidékre cserélni. Amikor pedig visszaérkeztek útjukról, megálltak az akkor még kiégett, ablaktalan üzletek bejáratánál és eladásra kínálták a portékájukat. Tulajdonképp — normális viszonyok között — ezt sem lett volna szabad tenniük, de hol voltak akkor normális állapotok. „Aranyat veszek”, „Eladó tojás”, „Bőr” hirdették önmagukat ezek a bor-, és infláció-csinálta kereskedők. Sokan voltak azonban olyan emberek, akik nem ily lassú útját választották a „meggazdagodásnak”. A pesti ember találóan jellemzi ezt a réteget olyannak, aki „zárás után siet nyitni”. Ma betörőknek, besurranó tolvajoknak nevezzük őket, akkoriban nem volt ennyire kíméletes a lakosság nyelvezete. Az R Főcsoport sem tétlenkedett, és a zárás után nyitók nyomába eredt. Számos esetben, miután elfogtuk a betörőket, fosztogatókat, testőr feladatot kellett ellátnunk mellettük: a nép meg akarta lincselni őket Sok-sok bandát ártalmatlanná tettünk, de volt egy, amely minden alkalommal kisiklott a kezünk közül. — Ez akkoriban nem is volt nagyon nehéz dolog. A telkeken, réteken, a hegyekben ládaszám hevert a frontról ott maradt lőszer. A hordosok: megannyi fegyverraktár. A mellékutakon, ösvényeken szerte szét: gazdátlan gépkocsironcsok. (Mindezek begyűjtéséről mi magunk is intézkedtünk, de mi a roncsot roncsnak tekintettük, ők viszont öt-hat roncsból összeszereltek egy gépkocsit.) Mindezekből a szóban forgó banda nagyszerűen felfegyverkezett. Sokszor akadtunk a nyomukra, olykor egészen közel engedtek magukhoz és akkor eszeveszett géppisztolytüzet zúdítottak reánk. Egy idő után pontosan nyomon tudtuk követni működésüket. Jeep mintájú gépkocsijuk far-lemezéhez egy láncon függő kampót erősítettek. Nem teketóriáztak álkulcsokkal, csendes munkával. A kocsi „odafarolt” a kifosztandó üzlet kirakatához, a kampót a redőnybe akasztották, majd a kocsi motorja feltúrázott, a sofőr egyesbe kapcsolt, a lánc megfeszült, és a kampó letépte a rollat. Percek alatt megtörtént a betörés, ezután villámgyorsan felrakodtak és már porzott is az út a nyomukban. De a szemtanúk? — kérdezheti mai barátaim, munkatársaim valamelyike. — A szemtanúk nem kiáltottak? Nem futottak rendőrért? Nem telefonáltak a kapitányságra... ? Az emberek emlékezetében még nem hegedtek be a háború ütötte sebek, mindenki annak tudatában élt, hogy a fasizmus, a háború alatt milyen olcsó is volt itt az emberi élet, milyen kevéssé volt gond az emberek életbiztonságának megteremtése. A falakon még gőzölgött szinte a sok ezer megölt ember vére... Ezek a banditák viszont felszólítás nélkül mindenkire tüzeltek, akik „gyanúsan” viselkedtek volna. A házat , amelyet kiraboltak, valóságos blokád alatt tartották. Onnan ember ki nem jöhetett. A járókelők pedig az első lövés hallatán nyakukba szedték a lábukat: ezer végszövetért sem reszkírozta senki az életét. (Folytatjuk) A sorozóbizottság előtt... A Patyolat akció parancsnoka, Zenthe Ferenc ebben a filmben sem lett hűtlen a szerepköréhez Minden kezdet nehéz... Princnek meg kell tanulnia a géppisztoly tisztítását is... (Basilides Zoltán és Ernyey Béla) Mendelényi Vilmos, Pécsi Ildikó és Ernyey Béla — egy kocka a Princ, a katonából