Lobogó, 1967. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-04 / 1. szám
Dr. Gerhard Schröder hadügyminiszter szerint az NSZK- nak az atomfegyverek egész rendszerében is részvételi jogot kell kapnia bekarikázott területek: tervezett felvonulási zónák az NDK és a szocialista országok elleni agresszió esetére; repülőgépek, repülőterek F 104—G típusú (Starfighter) gépek számára (atomfegyverhordozó rendszer); álló rakéták: rakétakilövő támaszpontok; rakéták gépkocsin: különböző típusú rakéta-csapatok állásai— a rakéták nukleáris fejekkel felszerelhetők; guggoló katonaalak: a Bundeswehr legfontosabb iskolái a rejtett háború számára. A térképen láthatók nemcsak az NSZK, hanem a nyugatnémet területen állomásozó NATO csapatok is, sőt a délnyugati részeken a NATO kötelékébe már nem tartozó francia erők is. KIESINGER KANCELLÁRNAK, a bonni „nagykoalíció” miniszterelnökének első nyilatkozatai alapján — mint előző írásaimban már utaltam rá, a nemzetközi politikában ellentétes vélemények alakultak ki. Kétségkívül változott a „hangszerelés” az Adenauer—Erhard- korszakhoz képest. Úgy tűnik, hogy az új kormány számos fontos kérdést az eddiginél józanabbal próbál megközelíteni. Le kell azonban szögeznem, hogy a stratégiai-katonai értelemben egyelőre továbbra is minden maradt a régiben. Ami az új rezsim katonapolitikáját érinti, a kormánynyilatkozat óvakodott mindenféle változás bejelentésétől A Kiesmger-kormány elődeihez híven továbbra sem ismeri el az Odera-Neisse határt, s nem volt hajlandó félreérthetetlen nyilatkozatot tenni a második világháború után létrejött európai határok megváltoztathatatlanságáról sem. „Mozdulatlan” maradt Bonn az atomfegyverek kérdésében. Továbbra sem hajlandó lemondani az atomfegyverzet valamilyen „atlanti” formában történő társbiztossági jogáról. Ilyen körülmények között — mindaddig, amíg a nyugatnémet politikában alapvető és ellenőrizhető változás nem történik — az agresszív nyugatnémet katonapolitikát meghatározó tényezőket is változatlanoknak kell tartanunk. E meghatározó tényezők megjelenési formája a pillanatnyi követelményeknek megfelelően változhat ugyan — lényegük azonban azonos marad. Érdekes megállapítást olvastam ezzel kapcsolatban Melnyikovnak, a Mezsdunarodnaja Zsizny katonai kommentátorának tollából. A legújabb események ismeretében szükségesnek tartotta ismételten leszögezni, hogy a Lebensraum-teória, az élettér elmélet továbbra is a bonni agresszív stratégia elméleti gyökere. (Jellemző, hogy Stadtmüller, a hitlerista „Délkelet-európai Intézet” volt igazgatója és Thalheim, a „Birodalmi Élettérkutató Bizottság” egyik vezetője ma is az össznémetügyi minisztériumban dolgoznak és annak a tanácsnak a tagjai, amelynek a „német újraegyesítés” módozatait kell kutatnia.) Mindebből arra a következtetésre kell jutnom, hogy a bonni katonapolitika mélyén meghúzódó alapelvek továbbra is változatlanok: alaptulajdonságuk az agresszivitás és a terjeszkedési törekvés. AZ NSZK STRATÉGIAI TERVEIT végső soron ez határozza meg. És ezeket a nyugati katonai szakértők változatlannak tekintik. Chaupeau francia vezérkari őrnagy például a katonai kérdésekkel foglalkozó Revue de Défense Nationale című folyóiratban az új „nagykoncepció” nézőpontjából elemzi az NSZK stratégiai koncepciójának alapját. Ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy a következő bonni stratégiai követelések nem változtak: 1. Az előretolt állások stratégiájának fenntartása. A Bundeswehr azt követeli, hogy a csapatok operatív felfejlesztése közvetlenül a határokon történjék. Nem fogadja el azt a stratégiai gondolatot, hogy a hadműveletek első fázisa a visszavonulás legyen, síkra száll a támadó hadműveletek mellett 2. A bonni stratégia szerint Európában nem lehetséges kizárólag hagyományos eszközökkel vívott konfliktus. 3. A nyugati szövetségi rendszer mindaddig hatástalan, amíg az NSZK nem vehet részt valamely szövetséges atomerőben. Kiesinger kancellár programbeszéde, amely mindeddig az egyetlen összefoglaló politikai dokumentuma az új nyugatnémet kormánynak, alátámasztja a Revue de Défense Nationale elemzését Gondosan elkerült ugyanis minden határozott nyilatkozatot a kialakult európai határok elismeréséről és az atomfegyverről való lemondásról — tehát érvényben tartotta mind az agresszív Lebensraum-teóriát, mind a nyugatnémet atomrészvétel követelését. Az új helyzetben éppen ezért indokoltnak tartom Nyugat-Németország jelenlegi atomhelyzetének megvizsgálását tisztán katonai-technikai, és katonapolitikai szempontból egyaránt Technikailag az alapvető az, hogy az NSZK hadserege az európai tőkés hatalmak közül a legjobban van felszerelve atomfegyverek szállítására alkalmas eszközökkel. Stratégiai rakétái és 2000 kilométernél nagyobb hatósugarú repülőgépei ugyan nincsenek, ezek azonban hiányoznak a francia és az angol katonai arzenálból is. A Bundeswehr azonban rendelkezik 30 kilométeres hatósugarú atomágyúkkal, 50 kilométeres hatósugarú taktikai föld-föld rakétákkal. A nyugatnémet légierő pillanatnyilag két, egyenként 50 — atomfegyver szállítására alkalmas — gépből álló egységgel rendelkezik, négy további egység felállítása pedig folyamatban van. A következő lépés az atombombák, illetve atomtöltetek kérdése, amelyekből McNamara amerikai hadügyminiszter nyilatkozata szerint is 500 van Nyugat- Európa területén. Azt hiszem nem tévedek nagyot, ha feltételezem, hogy legnagyobb részük — különösen Franciaország atlanti kivonulása után — az NSZK-ban! Hivatalosan is elismert tény, hogy a Bundeswehr rakétáit és repülőgépeit felszerelték már atomfegyverekkel — ezek felett azonban formálisan egyelőre amerikai kézben van az ellenőrzés. A gyakorlatban ez az ellenőrzés nem túlságosan meggyőző. A nyugatnémet katonai vezetők ezt is sokallják. Schröder, az új hadügyminiszter szerint Nyugat-Németországnak „nemcsak a stratégiai tervezésben és a célok meghatározásában, hanem az atomfegyverek egész rendszerében is részvételi jogot kell kapnia. Kielégítőnek mondható a megoldás a taktikai atomfegyverek kérdésében. De még nincs megállapodás a középhatósugarú rakéták ügyében.” ILYEN HÁTTÉR ELŐTT kell szemlélni a NATO legutóbbi párizsi ülésszakának azt a döntését, hogy atlanti „atomtervezési bizottságot” szerveznek, amelynek állandó tagja lesz Nyugat-Németország is. Az atomtervezési bizottság megalakítását és abban az NSZK részvételét katonapolitikailag csak úgy értékelhetem, mint újabb lépést Bonn „atom-egyenjogúsításának” útján. A Bonn stratégiájával kapcsolatos katonai ítélet módosításának megvannak a maga határozott feltételei: 1. az európai határok sérthetetlenségének nyílt elismerése, 2. az atomfegyver birtoklásának minden formájáról való feltétel nélküli lemondás. Amíg ez meg nem történik, a fokozott „politikai hajlékonyságától” függetlenül — az új német kormányt katonailag a régi vonal folytatójának kell tekinteni Magyari Pál ezredes, katonai kommentátora írja: 1.GJD JELMAGYARÁZAT 1: 0ra