Ludas Matyi, 1953 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1953-01-01 / 1. szám
Megnyílt a III. kiállítás: festőink, szobrászaink munkássága ismét az érdeklődés homlokterébe került. Ludas Matyi sem marad tétlen, s feladatához híven hegyesre faragván ceruzáját, az itt látható tárlaton állítja ki művészeti életünk néhány visszás tünetét s művészeink magatartásának itt-ott előforduló hibáit. (Kassa és Kaján rajzai) — Mennyi eredeti témám van és egyik sem sematikus. Melyiket válasszam? — Mi a fenének kell vidékre menni tanulmányokat köszíteni? Szereztem egy tehenet. — Végre egy jó minőségű vászon. Igaz, hogy virágos, de úgyis tavaszi mezőt akarok ráfesteni. — Nem társulna velem egy nagy kép festésére, Leonardo mester? Igaz, hogy felezni kell a honoráriumot, de legalább idejében elkészülünk. Az egész család munkában van, mert délután lejár a beküldési határidő. — Csak már jönne a — Köszönöm szépen, lerka néni! Igért nekem majdnem jó... . festő a kolléga képe előtt A festő a saját képe előtt . • Zsürielnök: Emelje fel a kezét, aki ezt a képet elfogadásra javasolja! egy jó keretet! Egy festő vágyálma, aki soha sincs megelégedve képének elhelyezésével. A naturalista festmény. Ez a művész az eddigieknél is hatalmasabb méretű képpel akar feltűnést kelteni. Egy festmény, amelyen még felfedezhetők formalista csökevények. — Apuka, miért olyan komorak ezek a bácsik és nénik? — Mert ez a karikatúrakiállítás, és itt lehet a legkevesebbet nevetni. Szobor: Na látja, elutasítottak bennünket. Nem a címen kellett volna törnie a fejét, hanem engem kellett volna jobban megmintáznia ...