Ludas Matyi, 1961 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1961-02-23 / 8. szám
Amióta a feleségem esténként számtanra tanítja a fiunkat, mindhármunk élete pokol. Rendben van, a gyerekkel foglalkozni kell, a tanítónő is üzent, hogy a kölyök bukásra áll, de amit a feleségem művel, az idegeimre megy. Vacsora után Pisti minden este könnytől maszatos arccal kuporog a konyhaasztal sarka mögött, az anyja pedig ilyenfajta gyakorlófeladatokkal gyötri: „Vettem a Közértben félkiló spenótot, és egy zacskó mirelite tökfőzeléket. A spenót kilója hat forint, a tökfőzelék három forintba került. Igenis, enni fogsz mindkettőből, mert kell beléd a vitamin. Aztán vettem öt kiló szép, nagyszemű Ella-krumplit, azért ötöt, mert vasárnap itt lesznek a nagymamáék is. Kilója egyhatvan. Tavaly kapni lehetett húszkilós piros zsákokban, de most nem láttam. Aztán levittem három tejesüveget, azért visszakaptam darabonként háromötvenet. Volt még húsz deka sajt a négyharmincasból, de huszonkettő lett, mert az a szemtelen nem akarta levágni. Most számítsd ki szépen, mennyi pénzed maradt az ötvenesből?!” A gyerek verejtékezve, undorral számolja a spenótot meg a tökfőzeléket, a végeredmény persze nem jó, az anyja felpofozza, aztán együtt bír vele, mert nem a fiú a hibás, gyenge felfogóképességét az apjától örökölte. — Ide figyelj — szóltam végül —, ne neveld a gyereket az apja ellen! A te családod sem a két Bolyaira vezeti vissza eredetét. Egyébként ezennel átveszem a gyerek oktatását. Mindennap egy óra hosszat a szobában fogunk tanulni. Egyetlen kikötésem: ez alatt az idő alatt ne zavarj bennünket. Az eredményért kezeskedem! — Majd meglátjuk! — felelte ő, szkeptikusan, s mi a fiúval elvonultunk a szobába. Talán egy hete tartott az oktatás, amikor egy este ragyogó arccal fogad a feleségem. — Képzeld, ma szülői értekezleten voltam, és Mária néni az összes anyukák és apukák elé minket állított a példaképnek. Pisti lett a legjobb számtanos az osztályban. Azt is mondta a tanítónő, bárcsak minden szülő ilyen lelkiismeretesen foglalkozna a gyermekével, s ennyire szívén viselné a jövőjét. Mondd csak — folytatta halkabban, s úgy nézett rám, mint menyaszszonykorában —, honnan értesz te ennyire a pedagógiához és a számtanhoz? — Semmiség — feleltem könnyedén. — A kölyök, jóllehet apjára üt, értelmes, tanulékony és kitűnő az emlékezőtehetsége. Egyébként szívesen látlak mai foglalkozásunkon, de közbeszólnod nem szabad. Behívtam Pistit, közöltem vele, hogy elkezdjük a tanulást. Ijedten nézett az anyjára, de biztatóan ráhunyorítottam. — Hozd a tanulmányi segédeszközt — szóltam. — Itt van, mindig magamnál hordom — nyúlt a zsebébe, s félénken kitette az asztalra. Megkevertem, leosztottam. — Piros negyven-száz ultimé — nyilatkozott a fiú rövid gusztálás után. — Kontra negyvenszáz — válaszoltam, és letettem a lapot. — Mielőtt lejátszanánk a partit, számoljunk! Pisti felállt, kihúzta magát, szeméből csak úgy sugárzott az értelem, s mint a vízfolyás, úgy fújta: — Tíz fillér az alap, az ulti negyven. Ha megcsinálom a piros ultimót, az nyolcvan fillér, mert a piros dupla. A negyvenszáz pirosból, az is nyolcvan, de ha megcsinálom, Apu kétszeresen fizet, mert kontrázva van. Az tehát egyhatvan. Egyhatvan meg nyolcvan, az kettőnegyven. Ha viszont csak az ultit csinálom meg és a negyvenszázat elbukom, akkor én fizetek nyolcvan fillért, mert egyhatvanból lemegy az ulti. Ha azonban az ultit is elfogják, akkor az csak duplán fizet, mert kontrázva nem volt, tehát egyhatvan meg egyhatvan, az háromhúsz, ennyi jár apunak. Ránéztem a csodálkozástól megdermedt, megnémult, megbénult feleségemre. — No ugye — mondtam, — érteni kell a gyermeklélekhez! Kürti András Elég ritkán fordul elő Várnai György rajza - Ostoba boszorkány! Nem tud vigyázni! Modern lakásban Műsornapon - Nehogy meglássanak, mert meghívnak televíziót nézni. . . Hegedűs István rajza