Ludas Matyi, 1967 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1967-02-09 / 6. szám

1.4 Téli madáretető - Adjál már, lányom, még egy kis pogácsát a Petikének! . . . LE A BÜROKRÁCIÁVAL! UNIFOJRMIZALJUNK VAKMERŐÉN! Az utóbbi idő­ben a jóhi­szemű magyar dolgozót egyre gyakrabban szédilgeti a ke­reskedelem és a szolgáltató ipar. Hosszú évek alatt ugyanis megszoktuk, hogy — például — a gyümölcs üzletbe lépve elég volt azt mondanunk: Egy kiló! és ka­ptunk egy kiló almát, a divatü­zletben, ha azt mondtuk: Zo­kni, kaptuk a­ zoknit stb. Ma azonban a gyümölcsös­nél megmon­dh­­atjuk, milyen almát kér­üt­k (mert van kétféle is ,— mármint ár sze­rint, sőt na­rancs is, meg cit­rom é­­s ... De mit soroljam!). A di­­vatü­zletben a férfizoknik többf­­éle mintában sorakoz­nak, az eszpresszókban a ham­­­bin kívül utasüdítő, sőt nar­ancsízű is kapható. He­lye­nként és olykor, az étter­me­­kben pedig vagy egy tucat éti­a szerepel az étlapon. Csaknem két évtizedes nagy h­agyományainktól való ilyen á­ltalános elidegenedés köze-­í tette — hogy Arany János sza­vaival éljek — egy, csak egy legény van, aki nem ekképp, sőt ellenkezőleg, ő pediglen a Fővárosi Für­dőigazgatóság, ő nem került uszályába ennek az elvtelen szemléletnek, hanem - mint fentebb mondom — sőt... Budapest fürdőváros. A für­dők vizének hőfoka általában 24 fok fölött van. Egy kivétel volt: a Lukács uszoda. Évtize­des törzsvendégek, a hideg víz alkalmi kedvelői, ennek za­matára emlékező hazalátogató magyarok ezért is keresték föl az uszodát. A Fürdőigazgatóság azon­ban a szép hagyományú nagy magyar uniformizálás jegyé­ben a Lukács uszoda vizét is az általános hőfokra emelte. Sajnos bennük is volt némi opportunizmus az általános hangulat miatt, s ezért hiva­talosan csupán az egyik me­dencét. Ámde a 26-28 fokos vízben az uszoda hölgyvendé­gei, akik érthetetlen módon szintén úszni járnak az uszo­dába, s még érthetetlenebb módon szívüket kímélik a meleg vízben való úszás ár­talmától, méltatlankodnak. Erre az előzékeny­ uszodai ve­zetés a hidegebb vizet is föl­melegíti, kb. 24 fokig. (Ennyi volt régebben a női medence vizének a hőfoka.) Sajnos, járnak a Lukácsba szép számmal csökevényes, polgári beállítottságú vendé­gek. akik■ nem átallják a Fürdőigazgatóságot telefonon és levélben zaklatni, s dema­góg módon a mai életünkben másutt tapasztalható változa­tosságra hivatkozni. Ennek hatására a vakmerő unifor­­mizálók olykor meginognak, és elcsavarják a meleg vizet. De csak olykor és átmene­tileg és mind ritkábban. Reméljük azonban, hogy nemsokára leküzdi ezt a pi­cinyke opportunizmusát is a Fürdőigazgatóság, s az unifor­mizálás teljes lesz. És az új­módi nagy káoszban a buda­pesti fürdők lesznek a kivé­telek, amelyek nem szédítik a szegény magyar dolgozót. Mehet, amelyikbe akar, a kedves vendég, mindenütt ugyanazt kapja. Sólyom László Még nem értem el ugyan a nyugdíjkorhatárt, de már­is elkezdtem figyelni, hogy mit nyújt majd nekem a társadalom öreg napjaimra. Főleg az érdekel, hogy mi­lyen zenei élményekben ré­szesítenek, mert zene nélkül a nyugdíjas félkarú óriás. Az a tapasztalatom, hogy a rádió olyan zenei műsorok­kal igyekszik szórakoztatni a nyugdíjasokat, mintha egy bizonyos koron túl rohamo­san emelkedne a vér szirup­tartalma, s az ember édes­fülűvé válna. Édes-bús, ér­zelgős dalokkal emlékezte­tik a nyugdíjasokat arra, hogy elmúlt a szép ifjúság, árva a ház, nincs kacagás, régi szép Budapest, hol vagy már, kocsikorzó, hídpénz, omnibusz, régi szép idők, amikor az ember még olyan fiatal volt, mint Psylander, Asta Nielsen, Pola Negri és más gyerkőcök. Mivel, úgy látszik, a nyugdíjasok úgy hasonlítanak egymásra, mint egyik régi sláger a má­sikra, ennélfogva egy bizo­nyos koron túl a legköny­­nyebb kielégíteni az embe­rek zenei ízlését. Számos ze­nemű van, amely alkalmas arra, hogy kávé és kuglóf mellett megkönnyeztesse az éltes hallgatót. Bennem azonban még tombol a fék­telen ifjúság, s nem tudok lemondani sem Vivaldiról, sem Beethovenről, sem Bar­tókról. Éppen ezért megkér­deztem nyugdíjas ismerő­seimtől, hogy mi az ő véle­­ményük­ a zeneművészet nyugdíjas kategóriáiról. Az egyik nyugdíjas kije­lentette, hogy számára a könnyű zene tonnás súlyú, s a nyugdíjasoknak szánt szórakoztató zene annyira kihozza a sodrából, hogy ha nem zárná el készülékét, nem állna jót magáért, és nem tudná megígérni, hogy a világűrt csak békés célok­ra használja fel. Egy másik elmondta, hogy a labdarúgást ugyan már régen abbahagyta, és nem pályázik Albert Flóri ba­bérjaira, de eddig még nem tapasztalta, hogy zenei íz­lése elpetyhüdt volna. Két­ségtelen, hogy Honeggert egy kissé elavultnak tartja, de szerinte a „Csacsiszere­nád” nem megoldás, noha már hat éve nyugdíjas. Egy másik nyugdíjas is­merősöm, aki nemrég esti tanfolyamon tanult meg írni és olvasni, elmondotta, hogy nagyon szereti a zenét, kü­lönösen a „Maga csúnya!” című dalt, sajnos, sohasem játsszák a rádióban, csak mindenféle opera-szimfóni­át, a Kék Duna-keringőt, és más kamarazenét. Miért ve­szik őt egy kalap alá min­denféle felvágós zenebo­londdal? Csak azért, mert ő is nyugdíjas? Minden nyug­díjas egy külön világ. Voltak, akik a „Két piciny fehér balettcipő” helyett szívesebben hallgatnák a „Ró, Ró, Rozi, vasárnap ki­rándulunk” című dalt, eset­leg Hindemith „Cardillac”­­ját. Mások annak a vélemé­nyüknek adtak kifejezést, hogy a bigin mellett húz­hatnának egy kis talpalá­­valót francia négyes, ma­zurka és palotás zenével is. Több nyugdíjas a beat-zene mellett tört lándzsát, s volt, akinek a Beatles-irány volt a kedvence, mások a Roll­­ing­ Stones-ra esküdtek. Kétségtelenül eléggé vál­tozatos a nyugíjasok zenei ízlése, s az igényelt zene­szerzők között ilyenek sze­repeltek: Bach,­­ Zerkovitz, Schönberg, Lehár, Puccini, Gershwin, Szörényi, Lully, Kodály, Payer, Verdi, Fé­nyes, Schumann, Bágya, Beethoven, Breitner és má­sok. Érdekes szempontra vilá­gított rá egy különösen egyéni ízlésű nyugdíjas. El­mondta, hogy ő maga bot­fülű, utálja a zenét, s azért, mert nyugdíjas, ne kénysze­rítsék rá, hogy mindenféle kornyikálást hallgasson. Adjanak a nyugdíjasoknak inkább sportközvetítést, fő­leg focit. Még másféle nyug­­díjas-műsorszámokat is ajánlott, mint például: „Hírek nyugdíjasoknak”, „Édes anyanyelvünk nyug­díjasoknak”, „Esti krónika nyugdíjasoknak”, „Néhány perc külpolitika nyugdíja­soknak”, „Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról nyugdíjasoknak”, s ehhez hasonlók. Megmondom őszintén, nem tudok dönteni, s ez ta­lán tapasztalatlanságomnak tudható be. Éppen ezért az egész kérdést ezennel a Nyugdíjintézet Zenei Fő­osztálya elé terjesztem. Feleki László

Next