Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1969-10-09 / 41. szám
* Ma reggel fellázadtam. A táskám ellen. Egyre súlyosabb lesz, már alig bírom cipelni. Emlékszem, tíz évvel ezelőtt még üres kézzel indultam el hazulról mindennap, öt évvel ezelőtt is még csak egy kis kézitáskát hordtam magammal. Mostanában pedig egyre nagyobb táskákat cipelek, degeszre tömve, lassan már egy hajókoffer sem lesz elegendő az állandóan magammal hurcolt holmiknak! Kiborítottam a táskám tartalmát az íróasztalra, azzal a szigorú elhatározással, hogy nagy selejtezőt rendezek, s csak a legeslegszükségesebbeket rakom vissza. Na, lássuk csak, itt van mindjárt három szemüveg, hát ez, sajnos, mindegyik kell: egy utcára, egy olvasáshoz, egy a nap ellen. (Tíz évvel ezelőtt még jobb volt a szemem.) Itt egy összecsukható ernyő, ez mindig kell, bármikor esni kezdhet az eső. Aztán egy könnyű kis kardigán, ez is kell, hirtelen hűvösebbre fordulhat az idő. (Érdekes, tíz évvel ezelőtt, mintha nem lett volna ilyen változékony az időjárás ...) Aztán egy könyv, néhány folyóirat, képes újságok. Ez is kell, hogy ha például beülök egy presszóba, legyen mit nézegetnem... (Furcsa: tíz évvel ezelőtt ez sem kellett. Mit nézegettem én akkor a presszókban? Csak nem a nőket?!) Egy csomag kétszersült: ez mindig kell, mert ugye, a gyomrom ... Néhány doboz gyógyszer, különböző nyugtatók és serkentők, mert hát, ugye, az idegeim .. . Noteszek, jegyzettömbök, tollak, ceruzák, mert hát, ugye, a memóriám... És még néhány apróság: bicska, olló, körömráspoly, zsebrádió, féltucat zsebkendő, másfél tucat kulcs, meg a jó ég tudja mi minden, csupa nélkülözhetetlen holmi; bánatosan rakodom vissza mindet a táskámba, s rezignáltan állapítom meg. Az ember által rendszeresen cipelt holmik súlya egyenes arányban növekszik éveinek számával. De hisz ez egy aranymondás! Ezt fel kell jegyezni! De nem valamilyen kis fecnire, mert az elkallódik! Veszek majd egy külön füzetet, persze jó vastagot, díszes kötésűt, amibe csupa ilyeneket fogok bejegyezni. És hogy mindig kéznél legyen, ezentúl állandóan magammal fogom hordani. A táskámban. * „Az Osaka és Tokió között közlekedő szuper-expresszvonat útvonalát az eddiginek kétszeresére növelik.” Ezt a hírecskét a Népszavában olvastam, s azóta is azon tűnődöm, hogy csinálják vajon: Tokiót viszik arrább vagy Osakát? Egyik sem lesz könnyű! Teenager-korú fiú ment előttem az utcán, fehér garbójára hátul ez volt felírva: „Állítsátok meg a világot, le akarok szállani!” Sajnos, hirtelen elnyelte előlem a körúti forgatag, nem tudtam odaszólni neki: — Jól gondold meg, fiú! Isten tudja, mikor indul a következő világ... R. B. MAGABIZTOS ELSŐ OSZTÁLYOS KÖZÖS ÉRDEK Mottó: Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek vannak. Egy újszülöttnek minden vicc új. Egy fiatal amerikai filmszínésznő megtekintett egy történelmi nevezetességű szobát, amelyben annak idején Napóleon aludt. — De hiszen itt két ágy van! — állapította meg a filmsztár. — Ja, persze, a másikban biztosan Szent Ilona aludt! — A felesége azért akar válni, mert maga egy év óta teljesen elhanyagolta őt. — Micsoda hazugság! Még hogy én elhanyagoltam volna őt. Esküszöm, bíró úr, egy év óta a közelébe sem mentem! Levélváltás. „Tisztelt Kovács úr! Látták, hogy a parkban szenvedélyesen csókolta a lányomat. Ha ön becsületes ember, tudja kötelességét és sürgősen megtisztel látogatásával.” „Tisztelt Balogh úr! Megkaptam kedves levelét. Szívesen eleget teszek kívánságának, ha megírja, hogy a három lánya közül melyikkel láttak szenvedélyesen csókolódzni a parkban ...” ♦ — Adj kölcsön egy ezrest. — Mi a garancia? — Egy becsületes ember szava. — Rendben van. Hozd ide azt a becsületes embert! — Jó reggelt. Megkínálhatlak egy pohárka pálinkával? — Köszönöm, nem kérek. Először is, megesküdtem, hogy többé nem iszom. Másodszor, az orvos is megtiltotta. Harmadszor, ma már ittam három kupicával. Negyedszer, mit kell kérdezni? Tölts nekem egy nagyobb pohárba. * Endrődi István rajza — Dolgozzanak jobban, szakikáim! Hogyan teljesítem a tervem, ha ilyen gyengén keresnek?... METEOROLÓGIAI MŰHOLD A KIS POLITECHNIKUS NSMieMSKI?