Ludas Matyi, 1983 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1983-12-15 / 50. szám
a gun as un tagúm KVITTEK TJF. m r «rra, it /ÍV V — Ez a pénz hamis! — A nadrág is. a._unket - mondjuk a mar unket - mondjuk a magunkét ondjuk a magunkét - mondjuk a mag unkét - mondjuk két ík :ét Tkét c a ít ik a -:un r?o ndjukunk :unj£e magunkét - mondjuk Telefon-adó Panaszolták, panaszolják sokan (évtizedek óta), hogy itt-ott hibásan számláz a telefonközpont: amíg ők külföldön járnak vagy a Balaton partján üdülnek, asztrállényük otthon marad a lakásban és hívást hívásra halmoz. Vagy pedig rejtélyes, ismeretlen garázdák törnek be hozzájuk ez idő alatt, de nem ám orzás céljából, pusztán a felelőtlen telefonálgatás perverz kéje végett. Az efféle panaszokra a válasz is mindig megérkezik szép ildomásan, hogy aszongya ellenőrizték a számlázó készülékeket, s azok tökéletes épségben találtattak. Ez az állítás épp oly kevéssé igazolható, persze, mint az, hogy egy lezárt lakásban álldigáló telefonkészülék magától működget unalmában; mindenesetre az előfizető az, aki fizet, mégpedig nemcsak elő, hanem utó, sőt rá is, mert bizonyítani egyik fél sem tud ugyan semmit, de - mint ismeretes - mindig az erősebb kutya inkasszál. E réges-régi per mostanában új fejezetéhez érkezett, azóta, hogy egy csomó fővárosi telefonállomás számát megváltoztatták, bizonyára halaszthatatlan hálózatfejlesztési okokból, mely okok közül momentán maga a hálózatfejlesztés az, ami nem látható, de még távlatilag se nagyon. A számok mindenesetre megváltoztak, hozzá sok esetben úgy, hogy erről az állomás „üzemeltetője'' csupán őt hívogatni próbáló ismerőseitől értesült. No de isten neki, minden átállás időleges felfordulással jár. Viszonylag nem mindegyik ekkorával. Mert, teszem azt, a taxivállalatot hívom, de csökönyösen a Nemzeti Szálló jelentkezik. Aztán meg barátomat hívnám, akit előző nap hívtam föl utoljára, s mit hallok? Pling-plang-pling, a hívott fél száma megváltozott. Mi a szösz? Tegnap este óta? Na ne. Hívom négyszer-ötször, és egyre csak pling-plang-plung. Harmadnap már nincs pling-plangplung, barátom jelentkezik, száma természetesen a régi. Egyébként énhelyettem is vagy a pling-plang-plung, vagy a Stresszimpex jelentkezik, sógorom számán hol a Műzoknigyártó Szövetkezet, hol a Csektei-lakás, anyám számán senki, csak a pápápá, pedig két hete nem beszélt mással, mert nem tud. A telefon hovatovább tömegőrület, idegosztályaink ismert repertoárdarabja. Hogy nem a levegőbe beszélek (a Posta tán azt is számlázná), azt épp a Posta egyik illetékese is megerősítette a minap. Egyik napilapunk számára adott nyilatkozatában elismeri, hogy manapság hívásainknak mindössze 70-80 százaléka (!) talál célba, mégpedig nem a szórakozottan tárcsázó fél, hanem a posta berendezések hibájából. (Amely berendezések közül, ugyebár, csakis a számláló-számlázó gépek a hibátlanok, mint tudjuk.) Aztán ugyanez az illetékes személy azt is kivallja, hogy a Posta bevételei közül ma is a telefon a legtetemesebb: 4,6 milliárdból 4,1 milliárd forint! Hoppá. Akkor hát kalkuláljunk csak, feleim: ha hívásainknak csupán háromnegyede talál célba, akkor a négymilliárd forint egynegyedéért, azaz egymilliárd forintért a Posta semmiféle ellen- vagy egyéb szolgáltatást nem nyújt a telefonáló állampolgároknak. A kívánt hálózati kapcsolatot nem teremti meg, ám a pénzt bevasalja. Nyíltan és bevallottan adóztat meg bennünket a saját hibáiért. Ezek után megkérdem: vajon nem piti szőrszálhasogatás-e néhány bagatell túlszámlázást vetni a szemére? Tímár György tét - mondjuk a magunkét - mondjuk ők a magunkét - mondjuk a magunkét két - mondjuk a magunkét - mondjuk ők a magunkét - mondjuk a magunkét két - mondjuk a magunkét - mondjuk mondjuk a magunkét - mondjuk a magunkét magunkét - mondjuk a magunkét - mondjuk ik a magunkét egyszerűsítik a lakcímbejelentést - mondjuk a magunkét mondjuk magunké mondjuk magunké mondjuk - mondjuk a magunkét - mondjuk a mag magunkét - mondjuk a magunkét - mond - Egyszerűen nem tudom, hol fogok aludni! idétik tét film unket Micimackó a tengeri csatában Hogy a fantáziám földszintes, szegényes, mindig is gyanítottam, de most rám is bizonyult. írtam volt egy krokit nemrégiben, arról, hogy a szorzótáblából versengek a televíziós elmebajnokságon, fölényesen nyerek, bejutoik a döntőbe, ahol is az ábécéskönyv lesz a szabadon választott témaköröm. Úgy hittem, ez akkora blődség, hogy nem lehet túllicitálni. Ám az élet nem ismer lehetetlent. Az Elmebajnokság döntőjére az egyik versenyző a Micimackóból készült fel. Ez vitathatatlanul alatta van az általam kitalált, s fölöttébb nevetségesnek vélt szintnek. Ahhoz, hogy valaki versengésképes legyen az egyszeregyből, vagy az ábécéből, legalább hetedfél évesnek kell lennie, túl az általános iskola első osztályán. Ám a Micimackóból egy jobb eszű ötödfél éves gyerek is meg tud jegyezni anynyit, hogy be merjen ülni vele a televízió vallatószékébe. Szívből drukkoltam a mackós versenyző ellen, nehogy ő jusson a csúcsra, kiszorítva a nemesebb ellenfeleket, akik emberi s elmét próbálóbb, fogósabb, nehezebb témát - például a második világháború tengeri csatáit — választottak. Szidtam a szerkesztőket, mint a bokrot, miért nem állapítottak meg egy határt, amin alul már nem illik, nem szabad ringbe szállni egy ország színe előtt zajló szellemi vetélkedőn? Milyen dühítő volna például, ha egy magasugró versenyen bokamagasságba (bocsánat: bokamélységbe) állítanák a lécet! A szellemi versengéseknél miért nincs egy előre megállapított követelményszint? (Nálam mindig szokott lenni - mondaná Micimackó -, csak most otthon felejtettem . . .) Igazságtalanok volnánk, ha ezt csak az Elmebajnokságon kérnénk számon. Ott végül is az igazság győzött. Ám az életnek hány, s hány olyan területe van, ahol egyformán elérhet rangot, címet, beosztást, az is, aki csak a Micimackót tudja, s az is, aki a tengeri csatákban bajnok. Van egy új játékom: eldönteni pozícióba emelt, vagy érdemrendekkel súlyosbított ismerőseimről, vajon mivel érdemelték ki, micimackóval-e, tengeri csatákkal-e? (Ajánlhatom: ki-ki játssza el ezt a saját környezetével, remek szórakozás!) Van egy régi hitem: hosszú távon mindig azoknak kell győzniük, akik - már csak önbecsülésből is — a nehezebb próbát választják így hiszem, így érzem. Bár lehet, hogy én is — mint szívem Micimackója — csak egy Csekélyértelmű Medvebocs vagyok. Radványi Barna