Makkay (Machalek) Pál: Négyes honvédek fegyverben (Békéscsaba, 1934)

A m. kir. nagyváradi 4. honvéd gyalogezred 8. századának támadása és rohama 1915 május 7-én a Laborcfő fölötti Weretyszow határhegyre

Nem törődve az ellenség gyilkos tüzével, azon voltunk, hogy kiindulási rohamállásainkban beássuk magunkat, ami némileg sikerült is a mögöttünk lévő géppuskák fedezete mellett, úgyhogy körülbelül délután 2 órakor már mindnyájunknak volt egy kiásott lövészteknője és itt kitartva éjjel 11 óráig, mikor is egy balról jövő „előre" rajtakiáltás bennün­ket is magával ragadva, rohamoztuk meg ismételten az ellenséget, mely el­keseredve tüzelt az utolsó pillanatig. Rohamunkat azonban már feltartóz­tatni nem tudta, betörtünk az ellenség védőállásába és az abban lévő ellen­séget rövid kézitusa után részben kivertük, részben pedig elfogtuk. Az állá­sokból visszamenekülő ellenséget tűzzel üldözve, az elfoglalt állást megszál­lották. A kötelékeket rendezve, vártuk a további parancsot, mely az volt, hogy harcelőőrssel biztosítsuk magunkat és további parancsig az elfoglalt állásokat szálljuk meg. E rohamunkkal hazánk területéről az utolsó ellenséget vertük ki; saj­nos, nagy veszteségek árán, úgyhogy, mikor hajnalodott és visszanéztem a határhegy oldalára, melyen át századom támadott, szinte csukaszürke volt a hegyoldal az elesett honvédektől, kik elődeikhez híven, férfiasan meghaltak azért, hogy: „Éljen a Haza!". Másnap ezredem Przemysl irányában előnyomult. Az 1915. évi május hó 7-én, a Weretyszow határhegyen vívott harcban résztvett m. kir. nagyváradi 4. honvéd gy. e. 8. szd. II. szakaszának név­jegyzéke . Szakaszparancsnok: Gajáczky István hadapródőrmester. Arcvonal mögötti altiszt: Márton Lajos szkv. 1. rajparancsnok: Melis János szkv. 2. „ S. Nagy Ferenc tzds., hősi halált halt 1915 V. 7. 3. „ Zahorán András őrv., megsebesült 1915 V. 7. 4. „ Halmazsán János őrv., hősihalált halt 1915 V. 7. Blága Miklós h. hősihalált halt 1915 V. 7. Mlinár András honvéd Brachna István honvéd Nagy Antal h., hősihalált halt 1915 V. 7. Bodis Imre honv., megseb. 1915 V. 7. Nagy István h., hősihalált halt 1915 V. 7. Buda Pál h., hősihalált halt 1915 V. 7. Paksi József honv., megseb. 1915 V. 7. Bujdosó Ferenc honvéd Pallagi Lajos honvéd Buz Miklós honv., megseb. 1915 V. 7. Pápa Zsigmond honvéd Csúcs Vazul honvéd Páska György honvéd Győri János honvéd Rajki János honvéd Hees Balázs honvéd Szakálas István h., megseb. 1915 V. Hornok János honvéd Szilágyi Gyula honvéd Klein Mór honvéd Tárnok Márton h., hősi h. halt 1915 V. 7. Kliment János honv., megseb. 1915 V. 7. Tomk­a Koszta honvéd Lázén Sándor honvéd Tyerán Vazul honvéd Lika Sándor honvéd Ursz Pál honvéd Lindeisz Pál honvéd Vancsa Mózes honvéd Maján András honvéd Vraboczki Pál honvéd Marinkás Tógyer honvéd Zsurkusz Paszkál honvéd Medvegy Tamás honv., megseb. 1915 V. 7.

Next