Doromby József – Reé László (szerk.): A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története (Budapest, 1939)
Második rész. Az 1914-1918. évi világháború - Támadóharcok - Nyáry Iván: Az 1916. évi nyári tiroli támádó hadművelet.
keletre lévő erős olasz támpontot rohamozták meg és vették hatalmas ellenséges tűz ellenére birtokukba. Meg kell itt még említeni a kiváló 68. gyalogdandárt, a nagybecskereki 29. és karánsebesi 43. gyalogezredet, — amely ugyancsak ezen a napon 1916 június 3-án a délután folyamán hősi harccal elfoglalta a Mte Busibollo-t. A harc sokszor még éjjel sem szünetelt, így pl. a temesvári 34. gyaloghadosztály hős gyalogsága (67. és 68. gyalogdandár) éjjel támadta meg Cesuna községet és vette azt véres küzdelem után birtokába. A csapatok teljesítménye e nehéz terepen csodálatraméltó volt. A támadás június 8-áig elérte a síkság előtti utolsó magaslatokat. A térnyerés a kiindulási ponttól számítva 30 km-t tett ki. A csapatok ezideig 46.783 foglyot ejtettek és 318 löveget zsákmányoltak. A magyar gyalogság hősies előretörése mármár a teljes siker reményével kecsegtetett. Cadorna már ellenrendszabályokat tett: a Schio és Bassanotól délkeletre eső területen egy 5 hadtestből álló, nagyrészt az Isonzó mellől elvont csapatokból képzett, új hadseregeket helyezett készenlétbe. Számolt azzal is, hogy nemsokára már a Mincio és a Po mögé kell visszavonulnia. És éppen ebben az időpontban, 1916 június 4-én, amikor már a magyar gyalogság szinte kezében tartotta a győzelmi pálmát, indult meg az oroszok hatalmas támadása Luck-nál, az ott legyengített arcvonal csapatai ellen. Hiábavaló volt most már a magyar gyalogság minden vitézsége, minden önfeláldozása, kitartása. Az északi hadszíntéren veszélyesre forduló helyzet következtében június 9-től kezdve meg kellett kezdeni egyes hadosztályok elszállítását az oroszoktól fenyegetett pontokra. A nagy helyzet persze csak a magasabb parancsnokságok előtt volt ismeretes. A 3. és 11. hadsereg magyar gyalogsága rendületlenül bízott a győzelemben és változatlan vitézséggel küzdött tovább, így pl. a cs. és kir. nagybecskereki 29. gyalogezred II. és III. zászlóalja Asiago és Arsiero mellett június 15-én rövid tüzérségi előkészítés után megrohamozta és elfoglalta a Casara-i házcsoportot. Az ellenséges tűzgépek gyilkos hatása alatt — sajnos — ezt a házcsoportot nem lehetett megtartani. Másnap reggel a zászlóaljak megismételték a támadást. A legénység már több nap óta pihenés nélkül igen heves harcokban vett részt, mégis fáradtságot nem ismerve rontott a nehéz sziklákon levő ellenséges állásokra. Rövid, de annál véresebb harc után diadalmaskodtak ugyan, az elért fákért azonban a szomszéd csapatok lemaradása miatt nem tudták kiaknázni. E harcban a 29-esek kb. 400 foglyot ejtettek. Ezen a napon különben még meg volt a remény, hogy egy utolsó erőfeszítéssel talán sikerül megtörni az olasz ellenállást és ezért a gyalogságot több helyen mégegyszer támadásra rendelték. A békéscsabai 101. gyalogezred a Monte Busibolo ellen támadott. Háromnapi véres harc után június 18-án végre győzelem koszorúzta a csapatok fegyvereit. A magaslatot birtokukba vették, több mint 500 főt (köztük 1 ezredest és 14 tisztet) foglyul ejtettek és 4 géppuskát zsákmányoltak. Elismerésképpen a hadtestparancsnokság elrendelte, hogy a zsákmányolt 4 olasz géppuskából a 101-esek egy ú. n. olasz géppuskaosztagot létesítsenek. A 34. hadosztály többi csapatai ugyanezen a napon három ellentámadást vertek vissza és elfoglalták a Mte Lemerne csúcsát. Ez alkalommal 850 olaszt ejtettek foglyul. Mindezek az eredmények azonban csak részleteredmények voltak. Az ellenség utolsó ellentállását megtörni nem sikerült. De nem is csoda, hisz az ellenséges védőzászlóaljak létszáma egyre növekedett, úgyhogy június 25-én már 341 olasz zászlóalj állott a megfogyatkozott támadókkal szemben. A hadseregcsoportparancsnok mindezek ellenére még június 16-án sem adta fel a reményt s ezért összefogott erőivel még egy utolsó áttörési kísérletre határozta el magát Asiago környékén. E nap délutánján azonban parancsot kapott, hogy a támadásokat be kell szüntetni és védelembe kell átmenni. Tiroli támadó hadműveletünk ezzel félbeszakadt. A csapatokat most már egy hátrább levő rövidebb állásvonalba kezdték fokozatosan visszavonni. A magyar gyalogság méltán megérdemelte Jenő főherceg vezérezredes alábbi elismerő szavait: „Rövid idő alatt számos igen erős, hónapok óta előkészített állást foglaltatok el a támogatásukra szolgáló hatalmas páncélerődökkel egyetemben és messze benyomultatok ellenséges területre. Több mint 47.000 fogoly — köztük majdnem 1000 tiszt — 318 löveg, 191 gépfegyver és gazdag hadizsákmány bizonyítja győzelmeiteket." „Éppen amikor újabb ütésre készültetek, amely az utolsó állásokat a hegységben szétrombolta és az utat a síkság felé szabaddálte volna, nehéz szívvel álljt kellett vezényelnem." „Az a temérdek csapat, melyet az ellenség mindenfelől veletek szemben felsorakoztatott, nem tudta volna diadalmas előretörésteket megállítani. Magasabb szempontok követelték ezt az áldozatot, hogy ennek révén nagy hazánk határait egy más ponton biztosabban megvédhessük." Közben az északi hadszíntéren a helyzet egyre komolyabb és egyre veszélyesebb formát öltött. Éppen azon a napon, amelyen Jenő főherceg seregcsoportja a végső támadásra, a felsőolaszországi síkság felé vezető utakat elzáró utolsó hegyláncolat áttörésére készült, indult meg az oroszok teher- 257 Magyar gyalogság 17