Acta Hungarica 6. (1995)
IRODALOMTUDOMÁNY - Görömbei András: A kárpátaljai magyar irodalom fő sajátosságai
Éppígy hiányoztak hosszú évtizedeken keresztül a legelemibb intézményi keretek is. A művészetnek létfeltétele az autonómia, a teljes szabadság. A kárpátaljai magyar irodalom kibontakozását egészen a rendszerváltoztatásig az elemi szabadság hiánya feltűnően gátolta. Ez az alig több mint másfélszázezernyi magyar kisebb közösség annál, hogy ne tudta volna mindenki, mit követtek el 1944 novemberében az itteni magyarsággal, hiszen a kétszázezernyi kisebbségből húszezren estek áldozatul. Szűkebb közösség annál is, hogy ne érzékelte volna mindenki az elemi emberi jogok hiányát... Minderről azonban évtizedeken keresztül szólni sem lehetett Kárpátalján. A szovjet diktatúra csak olyan irodalmat engedélyezett, amelyik meg sem kísérelte a valóságos tények művészi számbavételét. Balla László működése épp ezért fölöttébb ellentmondásos. Érdeme a kárpátaljai magyar irodalom elemi intézményi formáinak kialakítása, egyáltalán ennek az irodalomnak az elindítása, de súlyos vétsége, hogy a pártirányítás elvtelen végrehajtójaként működött, s így gátolta is azt, amit segítenie kellett volna. Neki körülbelül annyi könyve jelent meg, mint az összes többi kárpátaljai magyar írónak együttvéve, munkássága azonban elsőrendűen mennyiségi, nem pedig minőségi tényezője a kárpátaljai magyar irodalomnak. Ami érték született a kárpátaljai magyar irodalomban, az hosszú időn keresztül éppen az általa a hivatalosság rangján képviselt parancsok, utasítások ellenére jött létre. Könyveinek számát pedig úgy is kell néznünk, hogy hatalmi pozíciója folytán többnyire ő töltötte ki a kárpátaljai magyar irodalom számára engedélyezzen évi egy-két könyvnyi keretet. Az irodalom legbensőbb hivatása az, hogy a maga teremtett világával kifejezze az egyén és a közösség közérzetét, világlátását, világérzékelését. A jelentős műben az alkotó személyiség a maga teljes habitusával, érzéseivel, ismereteivel koncentráltan benne van. A művészi érték nagyon összetett. Sokféle érték-elem szintézise, de ezek között az őszinteség, a témával szembeni teljes nyitottság és szabadság erkölcsi kötelességként, a hitelesség kritériumaként szerepel. A kárpátaljai magyar irodalom rendszerváltoztatás előtti periódusában ebből a szempontból sajátos tudathasadásos kettősség figyelhető meg. Az az irodalom, amelyet a hatalom engedélyezett, a kötelező optimizmust hirdette. Az alaphangot Balla László adta meg Zengj hangosabban! című verseskötetével... Prózai művei is többnyire egy-egy szovjet kampányhoz köthetők tematikailag és hangvételben egyaránt. Jellemző, hogy amíg ez a dogmatikus szemlélet uralkodott, a kárpátaljai magyar irodalom reprezentatívnak szánt antológiáinak a megjelenését mindig a Szovjetunió valamely kerek évfordulója tette lehetővé, s az is kórkép értékű, hogy ezek az antológiák címükkel és hangvételükkel egyaránt a problémátlan optimizmust sugározták: A várakozás legszebb reggelén (1972), Szivárványszínben (1977), Lendület (1982), Sugaras utakon (1985). Éppennyire jellemző és leleplező ugyanakkor, hogy amint a történelem félresöpörte az elvtelen szolgalelkűség kötelező optimizmusát, a kárpátaljai magyar irodalmat legteljesebben bemutató antológiának Vergődő széll (1990) lett a címe, s ezt a címválasztást telitalálatnak minősítette a kritika, hiszen a kárpátaljai magyar irodalom történetének első négy és fél évtizedét valóban ez a minősítés illeti meg igazán. A hosszan élő dogmatikus szemléletnek a kötelező ünnepi hangvétel mellett a másik kártékony vonása a hagyományszemlélet beszűkítése volt. A kisebbségi irodalmaknak a nemzeti irodalmon belüli egyenlő esélyét éppen az biztosítja, hogy a nemzeti kultúra egészéből vehetnek ösztönzéseket a múltat és a jelent illetően egyaránt. Ehelyett a “szovjet magyarok” fogalmát Vergődő szél. A kárpátaljai magyar irodalom antológiája 1953-1988. Összeállította, a szövegeket gondozta, a jegyzeteket és az utószót írta M. Takács Lajos. Magvető, 1990. 607.