Acta Hungarica 18. (2007)
TÖRTÉNELEM - Braun László: Kivándorlás vidékünkről a XIX-XX. század fordulóján
a hegyvidéki lakosok. Olcsó munkájukból adódóan gyakran alkalmazták sztrájktörőknek az alföldi mezőgazdasági munkások gazdasági követeléseivel szemben. 1898 májusában Krasznay Péter főszolgabíró a Szabolcs megyei Ibronyban lezajlott eseményekről tett jelentést. Beszámolójában leírta, hogy Fried Ignácz helyi földbirtokos 7 Máramaros megyei kusnicai (Kovácsrét, Кушниця) lakost fogadott fel mezei munkára. Miután a munkások megérkeztek és a községben ennek elterjedt a híre, a helyi lakosok a földbirtokos házához vonultak, s arra kérték, hogy bocsássa el a felfogadott embereket, a munkákat ők is elvégzik. A birtokos bele is egyezett, azonban egy későbbi időpontot adott meg a szerződés megkötésére és elutazott. Ezután fiatal legények behatoltak Fried udvarába, kihúzgálták szállásukról a kusnyicai munkásokat, a szomszéd falu határáig kísérték azokat és azzal fenyegették meg őket, hogy ha visszatérnek, „nem látják többé Tótországot” [Dániel F.-Orosz I. 20.]. A hivatalos adatok szerint Máramaros megyében 1897-ben 11 590 ember keresett munkát, de csak mintegy 5 ezer számára tudtak biztosítani a mezőgazdaságban és a fűrésztelepeken. A négy megyéből - Ung, Ugocsa, Bereg és Máramaros - 1900-ban 76 290 ember dolgozott idény- vagy napszámos munkásként a síkvidéki területeken [Mandrik I. 1991.49.]. Az Északkeleti-Kárpátok területein élő emberek helyzetén a Földművelésügyi Minisztérium keretén belül az 1898-tól működő hegyvidéki miniszteri kirendeltség próbált meg javítani. A kirendeltség első vezetője Egán Ede volt, aki kiemelkedő tudású gazdasági szakembernek bizonyult. Egán rendszeres jelentéseiben világosan leírta a hegyvidéken kialakult helyzetet. Ő is elsősorban a rosszul végrehajtott úrbérrendezést nevezte meg a bajok fő forrásának, és egyben olyan oknak, amely a népet a kivándorlásra sarkallja [KTÁL, F. 772., pp. 7., od. zb. 35., f. 38.]. Rendkívül jó érzékkel és nagy szaktudással kezdett hozzá a munkához, amelynek célja a hegyvidéki lakosság életkörülményeinek a javítása volt. A munka nagyon nehéz volt, hiszen a helyi zsidó származású kereskedők, sőt olykor a közigazgatás vezetői is akadályozni próbálták a munkáját. Az uradalmi és kincstári területekből földeket béreltek, mintagazdaságokat hoztak létre, a hitelszövetkezeti hálózat létrehozásával megfelelő kölcsönöket biztosítottak a parasztgazdák számára. Az emberek nagy bizalommal viszonyultak Egán és a kirendeltség felé, panaszaikkal sokszor nem a helyi hatóságokhoz, hanem a miniszteri biztoshoz fordultak. Leveleik, kérelmeik hitelesen ábrázolják a parasztság nehéz sorsát a századfordulón. Kajdane (Кайданово) község lakosai a kereseti lehetőség hiányát, a napszámért fizetett alacsony bért, a magas adókat és a mérhetetlen szegénységet fogalmazták meg 1900 márciusában írott levelükben. Egy hold földet .