Antik Tanulmanyok 48. (2004)
1-2. szám - TANULMÁNYOK - Király Erzsébet: A „Rossz Anyag" problémája Midnyánszky László Naplójában
130 KIRÁLY ERZSÉBET olyan fogalmakat, mint lélekvándorlás, újjászületés, minden élőlény rokonsága, rituális megtisztulás, kontemplatív élet, ösztönök, vágyak, gyönyör, szenvedély és ezek patológiája. Erős különféle alakjai, beleértve a bölcsesség szeretetében kibontakozó, idealizált fiúszerelmet. Most, hogy örvendetesen megszaporodtak a források, körvonalazódni látszik bennük egy több-kevesebb tudatossággal esztétikaivá szublimált alapelv, amelyben a „rossz anyag” radikális doktrínájára ismerhetünk: ez formálja Mednyánszky nézeteit művészetről, társadalomról, személyes morálról egyaránt, azaz lényegében világképét. Justh Zsigmond „öreg barátja” ennek jegyében fest és gondolkodik. Naplóinak egyik legmakacsabb rejtélyéhez közeledve ennek tulajdonítanánk kulcsszerepet. Az ifjúkori feljegyzésekben különösen sűrűn, de később is feltűnik a Δ betű — ne feledjük, most minden betű görög — valaminek jelzéseként. A kutatás 1960 óta a testiséggel hozza ezt összefüggésbe, mert ilyen értelem sejthető mögötte. Alternatíváját az újabb szövegkiolvasások a Ψ betűben jelölik meg, amely a szövegekben mintegy szellemi princípium jelentéssel bír.10 Ez a betűkbe kódolt szemléleti bipolaritás vár mármost megfejtésre. Hogy megnyíljék, figyeljünk föl Mednyánszky kifejezetten hárító attitűdjére az olyan kifejezésekben, mint a „puszta” anyag vagy az anyag „zsarnoki uralma”, illetve az olyan állításokban, hogy az élet kárhozatos reprodukciója során ez a puszta anyag mindig „visszakerül a nagy keverékes fazékba”. Szövegszerűen is az anyag a hordozója a kezdetleges ösztönöknek és vágyaknak, az érzéki gyönyöröknek, de a fájdalomnak, a kínnak, a haragnak, a félelemnek és a szenvedésnek is. Ahol a szerves világ jelenségei fölmerülnek, ott Mednyánszky gyakran a bomlás, oszlás, rothadás fizikailag is eltávolító, blaszfémikus szóhasználatával él, s ezzel mindig a múlékonyság drámáját, magát a halált parafrazeálja. A szerves világ eszerint lényegileg hibás, mintegy ontológiailag rontott mechanizmus. Ha mindezt értelemszerű összefüggésében kezeljük, arra jutunk, hogy az anyag dolgozik a biológiai fátum képében is, hogy a belőle származó test sem más, mint börtön, hogy az anyag okolható a nagyobb szervezetek, például az állam romlásáért csakúgy, mint a kisebbekéért, az egyénekéért. A rossz anyag szüli az erkölcsi válságot, a bűnt, az mutatkozik meg akár abban a banális értelemben is, mint anyagi gondok, lehúzó terhek, s hogy végső soron az anyag és az anyagiság az eredője minden földi nyomorúságnak. Mednyánszky monográfusa, Kállai Ernő 1943-ban már felfigyelt a festő látásmódjának különösségére, mégpedig személyes sorsával összefüggésben. „Érdeklődése nem volt mentes bizonyos filozofikus vonzódástól. Hiszen magáról is, mint az oszlásnak indult arisztokrácia egyik, mint mondá, »erjedésben levő« termékéről gondolkodott.”11 Mi már tudjuk tehát, mi a neve e filozofikus vonzódásnak. Azt is értjük, hogy Mednyánszkynak miért támadtak eszkhatologikus víziói „a rossz” elvé 10 ”Az önmegsemmisítés vízszintes irányában” — lásd Kantoly István: i. m. 79, 82, 113. 11 Kállai Ernő: Mednyánszky László. Budapest 1943. 30.