Vasi Szemle 1996 (50. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 4. szám - 1956 VAS MEGYÉBEN - Fülöp Ferenc: A szombathelyi ÉDÁSZ munkástanácsában

Vasi Szemle 1996. L. ÉVFOLYAM 4. SZÁM­ ­onlította a kárpátaljai börtönviszonyokat a hazaiakkal, elmondta a szombathelyi ÁVH háromszor újrakezdett vádemelési kísérletét Koncz Endre és a saját maga esetében. Tóth Bálint, aki orvos származékként pszichológusnak készült, a freudizmusról, az emberi lélek rejtelmeiről, az erkölcsről és a hitről beszélt és néha gyönyörű Mária­­verseiből szavalt. Laki Károly pedig az 1945 utáni magyar repülősképzés gyengeségeit, az oroszok által átadott gépek súlyos hibáit és az ebből származó súlyos balesetek megtorlásait ismertette meg velünk. Mi ketten pedig külön emlékeztünk vissza 1943-44-es taszári és székesfehérvári növendékéletünkre, a ’44. októberi hadrakelésünkre és a Szent László­­hadosztályban átélt eleve kilátástalan küzdelmekre, a 17-18 éves hősi halottakra. A bör­tönkönyvtár jóvoltából itt szerettem meg Radnóti és Puskin verseit és néhány kitűnő regényt. Ebben a börtönben minden nap volt tízperces séta, ahol a beszéd ugyan tilos volt, de legalább láttuk egymást, mert a II. emelet két csoportban sétált. Egy ilyen alkalom­mal láttam viszont Koncz Endrét, aki a lépcsőfordulóban összeroskadva súgta Horn Miklósnak: „Miklós, elvesztünk, meglátod, felakasztanak bennünket.” A szombati fürdés vagy az őszi cellameszelés 8-10 cella lakóit terelte egybe, hal­kan, de szabadon folyt a beszéd, egymás vádiratának megismerése. Még zugügyvéd is akadt dr. K. F. személyében, aki jóakaratú tudálékossággal elemezte esélyeinket és akit veszélyes grafomániáért ítéltek el. Vagy F. R. az 1945-ös szovjet jövedéki helytartó fia, aki befolyásos kapcsolatokkal üzérkedett. Október első napjaiban kézbesítették vádiratomat. Mielőtt aláírtam volna az átvé­telét, elolvastam és főként a hangnem, de az igaztalan vádak miatt is olyan elkeseredett düh fogott el, hogy a fiatal jogásznak ott a cellaajtóban kíméletlenül megmondtam a magamét. Még az ÁVH-s vizsgálati összesítő sem tartalmazott annyi ocsmányságot, mint ez a Csömör S. aláírású, a Megyei Főügyészség bélyegzőjével ellátott vádirat. És ezektől reméltem én tárgyilagos eljárást. Ügyész az egész eljárás alatt nem hallgatott ki, a vád­irat csupán a hamis tanúvallomásokat tartalmazta. A fiatal jogász kivörösödve elment és pár perc múlva jött a „Görbe”, egy majd­nem púpos börtönőr. „Meg van maga bolondulva? Miket mondott ennek a jegyzőnek, hiszen nem is ő írta a vádiratot. Na megálljon, megismeri majd a külön zárkát!” Aztán ez valamiért elmaradt, következett a tárgyalás. AZ ÍTÉLET Az ÉDÁSZ-osok tárgyalását először október 8-ra, majd október 22-re, végül október 29- re tűzték ki. A börtönhírek szerint az október 22-i kijelölés jobb esély volt, a 29-i egy kevéssé ismert, Szentgotthárdról bekerült bírót jelentett. Majd meglátjuk, elég bátor-e ahhoz, hogy tisztességes legyen, vagy bizonyítani és előlépni akar-e. Megbilincselve és borotválatlanul kísértek át bennünket a bíróságra, ahol a folyo­són a fegyveres őrök közé, bilincsben mint a gyilkosok, leülhettünk. I. r. vádlott Cziffrai Gyula, II. r. Fülöp Ferenc és III. r. Pottyondi Béla. Ebben a sorrendben folytak a tanúki­hallgatások, miután a bíró hadarva és egyes részeket kihagyva felolvasta a vádiratot. A Cziffrai Gyulát vádló tanúk (tulajdonképpen a feljelentők) összezavarodva beszéltek.

Next