Vasi Szemle 2009 (63. évfolyam, 1-6. szám)
2009 / 5. szám - VASI NÉPMŰVÉSZETI TÁR - Balogh Jánosné Horváth Terézia - Beszprémy Józsefné: Szabadrajzú fehérvarrásos úrihímzések vidékünkről. Vasi Népművészeti Tár, XI.
Vasi Szemle 2009. LXIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM fedhetett ki. Ma már teljes biztonsággal meg sem állapítható egy-egy hímzés származási helye, ha levéltári adattal nem dokumentálható.”2 . így a most bemutatott tárgyakról is csak föltehetjük, hogy Vas megyeiek, hiszen csupán annyit tudunk, hogy szombathelyi „úri családitól kerültek mai őrzőhelyükre, azért feltételezhető, hogy megyebeli hagyatékokból származnak. Más, korábban publikált, korhoz és helyhez kapcsolt úri hímzésekkel összevetve mindkettő születési ideje a XVII. század végére tehető, keletkezésük helye pedig megyénk vagy környéke lehet. Mivel az úrihímzésnek nincsenek regionális válfajai, külön Vas megyei stílusról sem beszélhetünk. Még a következő századok népi hímzéseiben is nehéz sajátos vasi jelleget találni. Azért is, mert a megyehatárok nem esnek egybe a kulturális körzetek határával. A XVII. századi vászon alapú női hímzések nagyobb részén egynél több színű fonalat alkalmaztak, ritkábbak a fehéren vagy pamutfonallal, vagy (elsárguló) fehér selyemfonallal varrottak, vagyis a fehérvarrásos munkák. Ezek szegényebbek ugyan szín tekintetében, viszont az öltésfajtákban, főként az áttöréses részletekben jóval gazdagabbak, ezért más jellegűek, mint a színesek. Tán joggal fűzhető olykor hozzájuk, még ha dokumentáció nem is igazolja, hogy haláleset alkalmára valók, hiszen sápadt hatásúak, kerülik a színörömet. A most bemutatott lepedőszelek is tartozhattak halottas lepedőhöz. A bemutatott két szabadrajzú hímzés alapelemei nem különösek: mintalapokon és mintakönyvekben terjesztett, olasz és német reneszánsz előképekre visszavezethető növényi motívumok. Olyan minták, amelyek szövéshez és keresztöltéshez készültek. Ebből is adódik, hogy kötetlen, görbe vonalvezetésű megoldásban gyakran torzulnak. Mind a két darabon dominál a gránátalma motívum (3. és 7. kép), vagyis egy délszaki, például Olaszországban is honos növény dekoratív termése keresztmetszetben ábrázolva, amely később a hazai népművészet legkedveltebb reneszánsz eleme lett. Mindkét itt közölt hímzésen virágok közé komponálták, szokás szerint virágként fölfogva, virágindára vagy virágtőre - egyenes szárra - ültetve, fölülnézetű rózsákkal („rozettákkal”) és oldalnézetű tulipánokkal párhuzamosan szerepeltetve. Jellegzetes kísérőik az akantusz levelek, hol túlságosan vaskosan, hol teljesen elvékonyítva. Mindegyik elemet szinte a fölismerhetetlenségig stilizálták, akárcsak később a hazai népművészet alkotásain. A tárgyalt lepedőszelek a motívumok vízszintes összeszerkesztésében a magyar textíliákon később is oly jellegzetes sávokba rendezés két fő típusát példázzák, egyikük a folyamatos virágindást (1., 3. kép) és másikuk a tagolt virágtöves kazettást (5., 7. kép). A sávok függőleges rendje szempontjából is két fő típust képviselik. A kompozíciótípus alapja a funkció a háztartásban. Az úri ágyakhoz gyakorlatilag kétféle hímzett vászonnemű tartozott: a lepedők (leplek, egymás mellé varrt kelmedarabokból) és különböző méretű párnák, vánkosok huzata (zsákszerűen megvarrt textíliák). A kivarrt díszítmény a lepedő alsó szélénél, illetve a párna átforduló keskeny végén jelent meg egyetlen 20-40 cm-es sávban. A lepedőkön az alkalmazás és a hely adottsága miatt a szerkezet egyirányúsága az igazán odaillő, klasszikus, amikor egynézetűek a motívumok, „egyirányú az építkezés menete” két sávban, szélesebb mint asáv alatt egy keskenyebb (ilyen a virágtöves hímzésünk: 5. kép). Ehhez nagyon illők a sorakozó virágtövek. 2 V. EMBER Mária: Úrihímzés. A Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye. Akadémiai Kiadó, Bp. 1981.7-8. old. 3 BALOGH Jolán több műve szerint. Pl. A népművészet és a történeti stílusok. In: Néprajzi Értesítő, 1967. 73-165. old.