Hetényi János: A Magyar Parthenon előcsarnokai (Pest, 1853)
Életharmonia
de méltányoljuk a’ nemzetek’ életsajátságait is , ezek’ jellemét, műveltségi fokozatát, szükségeit , és jól ismerve , ’s tudva , mit akarunk harmonismusunk által, valamint egyfelül a’ való élet’ érdekeit, az eszményiség és általány’csillámainak soha de soha fel nem áldozzuk , úgy az eszményiség’ fenségét amannak prózaiságába el nem temetjük. Fő feladat tehát itt nem az, hogy tiszta általányban álljon elé a' philosophia, hanem az, hogy a nemzeti alakban el ne veszszen, és a' nemzeti alakok közt is megtartsa a’ lehelő általány és önállás’ bélyegét. Igaz, hogy a' philosophia’ tételei általánosak, és az alakokat nélkülözni sőt megvetni látszanak; de mind a' mellett is, kérdem, lehető-e alak nélkül feltűnni, és a' hellen sőt német philosophia is nem alakban ’s pedig nemzetiben tűnt-e föl? amaz ugyan a műkedvelés, emez az eszményiség felé delejtü jellemében. Úgy van : életet az elmélettől elválasztani igen ferde dolog; ezeknek ép úgy át kell hatniok egymást, mint testnek és léleknek: mert, ha az elmélet az élettel karöltve nem jár, ha amaz emezzel meg nem alkuszik, ha a’ magasztos, sőt dölfös elmélet a való, bár sokszor prózai élethez lehajtani nem akar; emez pedig az eszményi és fensőbb világra fel nem tekintve, állati anyagiságban élni nem átall : illy esetben a fensőbb élet meghasonlik az alapélettel, és amaz olly ábrándos életképeket alkot, miket emez megczáfol, mint a’ gyakorlatban kivihetleneket, és nem létezhetöket. Ámde ezt az ábrándosok , felhöldiek és enthusiasták , kik az ideálokkal visszaélve, magokat édes, de túlzó reményben ringatják, és valósíthatlan terveken törik fej őket, egyelőre nem hiszik, és eszméiket merészen életbe is akarják léptetni, fanatizálva a néptömeget, melly mindig igenis anyagi czélokat akar elérni. Itt akadunk rá korunk lázas természetű nyavalyájára, mellyet a’ világjavítók, társalom átalakítók idéztek elé, meg nem gondolva, hogy ők olly társalmakat akarnak előállítni, miknek tagjaira több bíralik, mint a mennyit a köz, és önző ember teljesítni képes. Állodalmi alkatot terveztek tehát az emberek, mellyben minden polgárnak bölcsnek, és minden emberi szenvedélytől üresnek kellene lenne, hogy a terv kivihető legyen. Egyházakat gyártottak, mik különben meg nem állhatnak, ha csak mindenik tag egy valóságos szent magasságára nem emelkedik. A fanatizált néptömegnek, jakobinus-sapka, és pórháborúk zászlaja alatt szabadságot ígértek, meg nem fontolva Rousseaunak amaz arany szavait : „Büszke és szent szabadság! ismernének csak téged a pártoskodók, és forrongok, tudnák csak, hogy mibe kerül hozzád jutni, és téged bírni : minő öntagadás, szenvedélytelenség, kedves bűnökről lemondás által lehet téged megnyerni, és védpajzsod alá vonulni, bizonynyal sikoltva szaladnának el tőled!"- és a’ mit a’ derék Rabaut mondott : ,,A honkeblüség’ mámorában szokás a'szabadságról álmodni; ámde ekkor tudja-e mindenki, hogy ha e’ nemlének templomot akarunk építni, akkor le kell rontanunk