Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)
1871-04-08 / 14. szám
FIGYELŐ. MAGADUNKUL! ---- EGY TURKOMÁN BÁRD. — Második közlemény. Első, már régebben megjelent önálló cikkünkben futólagos pillantást vetvén Machdunkuli életére, ismerkedjünk meg mostan műveivel. Machdunkuli lyrája abban különbözik más középázsiai költők műveitől, hogy az ascetikus, vallásos színezet mellett, nemzeti irányt is követ. Ismerni kell e nomád nép bizarr, sajátságos viszonyait, hogy beláthassuk, miszerint a bárd, ki nekik az istenről, a prófétákról, Aliról a hős királyról, a hazai szentekről, kik mindannyian nagy harcosok voltak, énekel, csak akkor tetszik, s költeményei csak akkor lehetnek nemzeti tulajdonokká, ha a vitézségről s a persák elleni heves gyűlölségről egyenlő hévvel beszél. Valamint a mai Isánok a fölfegyverkezve harcra készülő lovasságot előbb megáldják s csak azután figyelmeztetik őket az elővigyázati szabályokra és stratégiai előnyökre, úgy a turkomán bárd is ekép szól egyik költeményében : ,,Ha a muzulmán két hitetlen elöl megfutamodik — nagy követ kell vágni fejéhez. — A valódi hősnek kemény szívvel, mély belátással és észszel kell birni. — Tévés helyeken a hollóhoz hasonlólag körültekintőnek kell lennie — — — tigrishez hasonlólag jelenjen meg a küzdtéren — s miként a róka használjon cselt minden irányban. — Ha áll, legyen szilárd, mint a szírt... Ha az ifjúnak képzelem van a fejében, kitör az egy napon — A maga helyén a csel is bátorság —dehogy ki lehessen vinni, ember kell a gátra. —“ Ismeri a viszályt és örökös ellenségeskedést, mely az egyes törzseket egymástól elkülöníti, azért kivánatainak legfőbb ideálja gyanánt a nemzeti egységet tünteti elő. Aztán amaz óhajtásnak ad kifejezést, mely a középkori Ázsiának világrendűő hőseit lelkesítette, kik a turkomán sivatag merész lovasságával, győzelmi menetben árasztották el nyugati Ázsiát. Hasonló szellem lengi át ama költeményét is, melyben a turkomán nép jólétéért imádkozik : — „Hogy a nép szerencse-csillaga magasra emelkedjék, — imádkozva sok vért ontottam. — A sivatagon Chizer prófétától kisértetve, népünket soha ne ijeszszék és lepjék meg. — Vagyonunk sza- 161 téglát meghagyják, s könnyebben reparálhatják. Az én ideám az, hogy vagy egy simplex piedestal állittassék Csokonainak, vagy egy római ízlésű cippus. Themistoclesnek Athénéban egy simplex négyszög állíttatott. — A genus irritabile scriptorumtól sok akadályt várhatni.“ „Arra — igy ir egy hóval később*) Kazinczy — hogy Csokonaynak emlékezet-követ emeljünk, nem kell sok. Kevésbe fog kerülni, mert azt kell vennünk eszünkbe, hogy az a debreceni temetőben álland, ahol ha márvány vagy Landstein lesz a a monumentum, vagy fa, soha sem fog perennálni. A téglát megkímélik. A fát a debreczeni temetőkből ellopdossák, lehasogatják a kemény tél napjaiban a fa nélkül szűkölködök, híjába minden tilalom, minden vigyázás. A kő és márvány pedig Debreczenben olly becses dolgok, hogy azt hiába igyekeznénk ólommal és vas kapcsokkal oda csiptetni, talán még az első esztendőben letördelnék, leválnák róla. De ellenkező ítéletben vagyok a Platanus és populus italicak iránt is.**) Az aestheticai unitas hat fa helyett eggyet kíván. A Platanus hamar kivész a hidegben. Példák bizonyítják. Osztán ez a szép fa bizonyosan zsákmányává lenne a zsiványoknak, ha megmaradna is. Én azt tartom, hogy az eggy babyloniai fűz elég lenne a monumentumhoz, s az a gondolat, hogy ennek ágát religiosus tiszteletből is sokfelé fognák elhordani szaporítás végett, még inkább tüzel ennek tanácsosára. A populus italica Debrecenben vesztegetve áll mindenfelé, s elvesztette az újság kecsét (Die Reize der Neuheit). Osztán Csokonai szorosan fekvén mások közt, ezek a populus italicak és a platanus másoknak lennének tiszteletökre. Térek a Medenczére, melynek megcsináltatását ígérni méltóztatos. A halotti Medenczéknek szorosan antik rajzolatok szerint kell készülve lenni, különben megbántják a szemet- Ezeknek egész gyűjteményét adta ki Hamilton Nápolyban. Ezek közül kellene választani eggyet, és megfaragtatni minden változtatás nélkül, sőt azon szoros parancsolattal, hogy a modulusok minden részeiben szentül observáltassanak. Csokonai poéta volt, és felcserája volt. Mint poéta és felcser hja, a czímer kevélységére sem nem vágy, sem számot nem tarthat. Annak tehát a Medencéről egészen el kellene maradni. Ha boglár hagyatik ott, abba a czímer helyett egy lepét (Schmetterling) kellene metszetni, mely jelentené 1) Psychét, azaz a lelket, 2) a Csokonai költeményét a lélek halhatatlansága felöl,3)gyönyörü dalát a Lepéhez (Pillangóhoz'. Szeretném, tisztelt barátom, ha ezen criticáim előtted javallást érdemelnének. Én ezt íratnám a táblára CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY HAMVAI{ a homlok köve } / Született... Meghalt... az egyik oldalra ÁRKÁDIÁBAN ÉLTEM ÉN IS ! ) a másik oldalra. * Kázmért, 1805. oct. 7-én. **) Cserey hat ily fával óhajtotta volna az emléket körülvétetni. Horatz azt kívánja, hogy a mi tetszeni akar,, légyen simplex duntaxat et unum. Jaj azoknak a czifa sírköveknek, melyek hosszasan magyarázzák a meghalt érdemeit. Ki volt legyen Csokonai, mindig tudni fogja a maradék. Az a „et in Arcadia ego !“ — igen jól illene sírkövére,meg érdekelve fogna az olvasó eltávozni sírjától. Eziránt hosszasan levelezhetünk. Áprilisban hozzá foghatnánk a kőrakáshoz. Gyűjtök költséget én is.“ Molnár Antal.