Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)

1871-09-16 / 35. szám

­ro FIGYELŐ­­ getésének. Belefáradt ebbe a magyar ember rö­vid idő alatt, sőt úgy látszik, megunta maga a sajtó is! Messze elütünk a nemzetiségére oly büszke és féltékeny franciától, s erénynek tartjuk most is, ha más nyelveken beszélhetünk. A szerb, a román, a tót atyafi, még a fa­lun is megtanul németül, pedig felerészben ma­gyarok lakják a falut, és németnek híre nyoma sincs a környéken, kivéve egy pár hivatalnokot. Nagykikinda szerb parasztja káposztás szekere mellett németül felel a posztóruhás embernek, s ha kérdezed hogyan tanult meg németül, azt mondja, hogy „muszáj volt“; lakodalmas nép az utcán németül köszönti az idegent, pedig még zsidó is alig van köztük, s a környéket szép számmal lakják magyarok A dohány­tözsök s az állam­hivatalok cím­tábláin ott láthatni Magyarország címerét ékes nemzeti színre kipingálva, de a fölirat, a körirat szerb és német, pedig alig van néhány német lakos, mig a magyarok száma pár százra megy legalább is. N.-Becskereken a magyar és szerb egyenlő számban lakik; a városon és határán első bir­tokos a magyar kincstár, de azért a kisebb német­ség fölényt gyakorol a magyar és szerb faj felett. A magyar kincstári hivatalnokok német intő cédulákat küldenek az adó vagy házbér befizetése végett; nem botránkozik meg senki sem, sőt még a hivatalnok neheztel, ha valaki megütődve azt mondja, hogy e nyomtatványok még a Bach-időből maradtak meg s most ál­­lamgazdászati szempontból fogyasztják el, hogy ne költekezzenek. A n.­becskereki színház az államé, mellék­­épületei szintén, de azért német színészet ta­nyázik benne minden télen, mert a német színházba elmegy a szerb is a ma­gyar is, ha pedig magyar színtársulat vetődik oda, a szerb nem látogatja s a magyar is csak egy-két ízben, mert ő is akkor szeret színházba járni, ha más is,­­ ha mindenki megy. És a magyar kormány, mint a kincstár közege, képviselője, házát a legszánalmasabb német színtársulatoknak adja ki, a nemzetiség, hazai színügy világos hátrányára, az ízlés és művelődés nagy kárára. De hát miért nem tesz róla a becskereki közönség? — kérdhetné valaki. Mert a három­féle elem farkas szemet néz egymással, mert a német szó és elem ma ép úgy mint Bach alatt fölényt gyakorol, sőt látszólag még felülről is pártfogásban részesül. Van abban némi igazság, hogy a becske­reki magyarság tegyen magáért valamit, de az ottani viszonyok kényes természete mellett, már­­ csak azért is, mert a színi épület a magyar ál­­■ lám tulajdona, magának a kormánynak kellene­­ határozott lépéseket tenni, még­pedig nem pusz­tán a magyarosodás, hanem az erkölcs és mí­­velődés érdekében is, melyet az olyan színészet, a minő német nyelvvel oda mehet és menni szokott — végkép elront és megmételyez. Mily nagy fontosságú ügy a magyar szí­nészet téli idényenként állandósítása e vidéken, nem szükség fejtegetnem. A magyarosodás szem­pontjából oly mentő deszkaszál lenne ez Becs­kerek magyarságának, melybe kapaszkodva, a magyar szellemet fensőbbségre merné és bírná emelni, mert felülről jővén a kezdeményezés, bizalmat, bátorságot öntene a kétkedőkbe, s a most tehetetleneket is cselekvésre buzdítaná. Sőt az erős akarattal állandósított ügynek a szerb atyafiakat is megnyerhetnék, mert hiszen ők úgy sem tarthatnak fenn Becskereken szerb színészetet, s ha már ez nem lehetséges, miért : ne pártolnák inkább a magyart, mint a rájuk­­ nézve is idegen németet? A legegyszerűbb eljárás, mit kormányunk a magyar kincstári színház-épülettel tehet, az, hogy mellék­épületeinek jövedelmét egyelőre 16 évig adja oda a magyar színészet segélye­zésére, bízza a felügyeletet Torontál megye fö­­i­ispánjára vagy alispánjára, ki bizottságot szer-­­­vezvén, a szabadkai szinegylettel lépjen szövet­­­­ségre, s a Szabadkán már megtelepített jó szin- s társulat fölváltva, idényenkint két helyen ren-­­ dezzen előadásokat, így mind a két város jó­­ előadásokat élvezhetne, s az eléggé biztosított jó társulat is sikerrel működhetnek a magya­­­­rosodás terjesztésében. A torontálmegyei n.-becskereki színügy érdekében sem a megyére, sem a városra nem lehet apellálni, itt a magyar kormány a földes­­úr, ettől várhat s igényelhet a magyarság min­dent, mástól senkitől sem. A színház mellék­épületeiből befolyó jövedelmet egy színházi bizottság csak növelheti, s ez elegendő subventio volna a becskereki színészet állandósítására, mely 16 év után segély nélkül is fenn bírná magát tartani. A MAGYAR REGE-VILÁG. VII. Ha a nyájas olvasó figyelmezett reá, észre­vehette, hogy az egész regében egyetlen magyar vonás sincsen.

Next