Folklór Archívum 15. (1983)
II. Természetfölötti lények
30 az istállóba. Mi főnketünk, és néztük, mi van. Olyan lécajtó vót az istállón, így támaszkodott a Pista, így ni, kívül meg a Kis István állt, most már emberi alakjában. Akkor mondja Kis István, hogy: „Gyere ki Pistám! Te ilyenkor a fiatalokkal szoktál járni meg tánconi.” Azt mondj a Vető Pista: „Most nem megyek Pista bátyám.” — „De gyere, mer lejár az időm!” Akkor a Vető Pista előhúzta a zsebóráját, azt azt mondi: „Bizony Pista bátyám, ma csak öt perce van.” — Nagyon kemény gyerek vót a Vető Pista, öt percre lett vóna egy óra. Akkor nagy forgószél támadott, hogy fölvitte a szalmát, nagy rakás vót az istálló előtt. Mondta a Vető Pista: „Nézzétek! Látitok, akkora feje van, mint egy szita? ” Én is láttam, meg minnyáján láttuk. — A Lukács Sándorral vót a Pista, azzal együtt jártak a lányokhoz Mecskére. De a Pista beteg lett ám, utána, hogy megpofozta a majom, három-négy napig beteg vót. (Vajszló, Müller János, 1897.) Hazajár, mert nagyon siratják 90. Itt mesélte nálam egy hete a Marton Julis, hogy az anyja tíz éve halt meg, az első esztendőben mindig hazajárt. Egyszer csak azt mondta neki az anyja: „Ne sirassál lányom, mert már térdig vízben vagyok, ameddig siratsz, addig mindig haza kell járnom, és vinnem kell ezt a két vödört tele könnyel, ne sirass, mert megszakadok!” — Két nagy vödör volt a kezében. Azután a Juli nem merte siratni, nem is járt többet haza. (Sellye, Csörsz Jánosné, 1885.) 91. Volt Rádfalván egy nagyon szép lány, 17 éves volt, amikor a hegyen bodonyi búcsúkor agyonlőtték. Egy öreg legény lőtte agyon, mert a lányt nem akarták hozzáadni. Ez a lány mindig hazajárt, mert a szülei nagyon siratták, egyszer megjelent az anyja álmában, és mondta, hogy ne sirassák, mert már akkora vízben áll, hogy megfullad. Nem merték aztán siratni, attól fogva nem járt haza. (Sellye, Nagy Sándorné, 1888.) 92. Vót egy asszonynak két lánya, egy évben haltak meg. Az asszony mindég siratta üket. Egy éjjel is, mikor tüzelt a kemincében, mert kenyeret sütött, akkor is nagyon sírt, akkor megjelent a két lánya, és mondták, hogy ne sirassa őket annyira, mert mindig vízben fekszenek. (Gyöngyfa, Bakó Jánosné, 1893.) 93. Azt is mondták, hogy nem szabad annyira siratni a halottat, mert hazajár. (Drávapalkonya, Dömös Jánosné, 1883.) Hazajár, mert valamilyen tárgya hiányzik 94. (Volt olyan halott, aki hazajárt halála után? ) — Hát szokták emlegetni, de hát osztán, mivelünk szóval nem történt meg, hanem egy nagybátyám vót Drávacsehiben, osztán, — ennek a nagynénémnek a vője vót, akit mondtam, hogy valami akart nyomni, vagy mit csinyát, és annak a veje megvevett egy falusi embertű, de egy kovácsidási embertű megvette, — mikor meghalt, a családja meg eladta a vastagkabátját. — Ez a drávacsehi Nagy Révész József meg megvette ezt, ezt a kabátot. Osztán azt mondja, hogy feküdt az ágyon, — azután körülbelül pár hétre — feküdt az ágyon, de aszongya, nem aludt. Éppen nem aludt. Mikor.