Info-Társadalomtudomány 2. (1987)
Pataki Ferenc: A kutatások néhány tapasztalata
szerfogyasztás és a gyermekkori veszélyeztetettség — aggasztó növekedési tendenciája nemzetközileg is figyelmet ébresztett. A „kemény” tények és a felettük való nyilvános töprengés szétválása, az újszerű cselekvési alternatívák energikus felkutatásának hiánya aligha volt továbbra is fenntartható. A tények kihívása egyaránt szólt a társadalmi-politikai irányítás testületeinek és a tudományos szakszerűség intézményeinek s képviselőinek. A társadalmi beilleszkedési zavarok sikeres csökkentésének előfeltétele, hogy az államipolitikai döntések tudományos szakszerűségre támaszkodjanak, s elkerüljék a kampányszerű megoldásokat. A történelmi trend A történeti szempontú vizsgálódások azt bizonyítják, hogy a ma szemünk előtt lévő deviáns magatartásformák két nagy — egyenként mintegy harminc esztendős — hullámban váltak tömegessé társadalmunkban: a múlt század 70—80-as éveitől az első világháború kezdetéig, majd az 50-es évek második felétől a napjainkig tartó időszakban. Míg az első hullám hozzávetőlegesen a tőkés viszonyok szervetlen, gyors és felemás hazai kibontakozásának időszaka, amely a világ fejlett régióiban létrehozta a mai értelemben vett, tömegméretű deviáns (vagy társadalompatológiai) jelenségeket, addig a második hullám a magyar szocialista fejlődés súlyos ellentmondásokkal, krízisekkel és drámákkal megterhelt korszaka, melynek hatásait ma még nehezen tudjuk nyomon követni a társadalmi egyén személyes világában. E korszakok finom történeti elemzése, a létviszonyok és a kulturális közeg átalakulásainak alapos értékelése sok olyan támponttal szolgálna, amelyek mai cselekvési terveinkben is jól hasznosulhatnának. Ami kétségtelennek látszik: minden modern és főképpen minden hevesen modernizálódó, történeti elmaradásokat és peremre szorulást elhárítani kívánó társadalomnak meg kell lelnie azokat az intézményes és társadalmi eszközöket, amelyek révén elviselhető egyensúlyban tudja tartani a beilleszkedési zavarok „társadalmi tömegét”. A deviáció nélküli társadalom látomása — mai tudásunk szerint — alighanem illúzió. A szocialista társadalmat sem az „kompromittálja”, hogy léteznek, sőt alkalmanként növekednek benne a beilleszkedési zavarok, hanem az, ha nem vet számot Illyés Gyula intésével: „...növeli, ki elfödi a bajt”. Tudjuk, ma is vannak szocialista országok, amelyek bizonyos statisztikai adatokat nem adnak közre. Pedig a már említett naív optimisztikus illúziókkal ideje lenne leszámolni. A beilleszkedési zavarok kezelése, korlátozása átfogó társadalmi cselekvési programot, stratégiai elgondolásokat s megfelelően működő szakszerű intézményrendszert követel (az intézményrendszerre vonatkozóan lásd György István cikkét, 37—45. old. — szerk.).