A Királyi Magyar Természettudományi Társulat Közlönye 5. (1865)
Kátai Gábor, társulati első titkár: A k. m. természettudományi társulat történetei 1850/1-1866-ig
2. Dr. Batizfalvi S. gyógytest-gyakorlatot tárgyazó előadásai cyclusát fejező be. 1856. Jun. 6. Szakgyűlés a magyar nemzeti múzeumban. Szőnyi Pál elnöklete alatt jelen voltak 66-an. 1. Kovács János tartott felolvasást Egyptomban, Nubiában, Syriában stb. múlt télen tett útjáról, egyszersmind bemutatván az onnét hozott természetrajzi tárgyakat. — Elnök úr megköszönte a társulat nevében ez érdekesen kidolgozott értekezést, s kérte előadót, hogy szíveskednék azt a társulat évkönyve számára átadni, hogy az még ez évben kinyomathassék. — Mit Kovács úr tenni szívesen megígért. 2. Ngos Kubinyi Ágoston museumi igazgató úr emelt szót, mondván , hogy Kovács János úr mindezen itt szemlére kitett tárgyakat a múzeumnak engedi át, csupán a rájuk készpénzben tett kiadások megtérítését igényelvén. Ő kedves kötelességének ismeri a m. n. muzeum nevében megköszönni tagtársunknak e hazafias tettét, megemlítvén, hogy a készpénz kiadás nem tesz ugyan többet 380 forintnál, mi tekintve hogy a tárgyak száma néhány százra megy és hogy a vitelbér maga is sokat tesz ki, minden esetre oly csekély, hogy Kovács János úr nemes buzgalma a tudomány iránt és áldozatkészsége a legnagyobb elismerést s köszönetet vív ki mindnyájunk keblében; — azonban a museumi pénztár ezen évre más kiadások által lévén igénybe véve, még e csekélységet sem bírja fedezni, tekintve pedig, hogy a tárgyak nagyobbrészt olyanok, melyeknek folytonos ápolás szükséges, itt kell hogy halogatás nélkül intézkedjünk; — ennélfogva indítványozza, hogy magán adakozás utján tegyük múzeumunk sajátjává.— Erre felkelt a mindenkori vezér ott, hol ilyes adakozásra alkalom nyílik Kubinyi Ferenci ur, s megkezdve az aláírást 100 írttal, utána Kubinyi Ágoston Oúga, Tisza Ooizsga, Szőnyi elnök és Kovács Seb. alelnök urak s több mások jelentékeny összeget írtak alá, végre következett a tudománybuzgó hallgatóság annyira kiadó jegyezése, hogy e gyűlésen a kívánt összeg legnagyobb részt fedezve jön. A tárgyak következők: 67 emlős , madár és hüllőbőr; 16 koponya; 1 majom csontváz; 26 kígyó; 17 gyík; 57 hal; 4 meriones robustus; 1 mus setesus ; 7 puhány; 18 rák; 20 skorpió; 2 teknőcz; 13 denevér; apró rovarok 4 üvegben s bogarak borszeszben; 2 teknősbéka héja; 18 faj egyptomi-, 13 faj syriai csiga és kagyló, 3 üvegben élőentétettek; 4 most elő echinus; 2 strucztojás; 8 krokodiltojás; 2 ardea ruficapilla tojás, 41 faj gazdasági s növény