Laky Dezső: Csonka-Magyarország megszállásának gazdasági kárai (1923)
IV. A román megszállás közgazdasági kárai - 1. A károk általános megoszlása
feküdt s hogy a nemzeti vagyonnak milyen nagy része az, mely ott tömörülve, a megszállókat munkára csábította. Elméletileg a javaknak (a lélekszámhoz képest) aránylagosan egyforma eloszlását kellene feltételeznünk, hogy a vagyonosság különböző fokának zavaró hatását kiküszöbölhessük. Ez természetesen a valóságban nem így van. De ha abból indulunk ki, hogy a közigazgatás egységei között vannak vagyoni eltérések , mégis úgy találjuk, hogy ott, ahol jogosan vélhetjük a szerényebb vagyont, a károk egy főre eső átlaga mégis szembetűnően magas, fenntartás nélkül koncedálnunk kell majd azt is, hogy arrafelé a megszállás pörölye erősebb csapással sújtott le a közgazdasági életre, mint másutt. Számításaink szerint a román megszállás káraiból — hangsúlyozva, hogy ezúttal is csak a helyszínen összeírt károkkal foglalkozunk — egy főre esett a A magyar korona mélypontján talán nem is ijesztő számok ezek, de azonnal azokká változnak át, ha a kárfelvétel koronaértékelésére gondolunk. Ha a korona 0-20-as (zürichi) árfolyamát harmadfélév előtti jegyzéssel összehasonlítjuk s mai pénzünkben fejezzük ki a károk egy főre eső átlagát, mintegy 90.000 koronás eredményhez jutunk. Ma sem éppen megvetendő összeg ez: hozzávetőlegesen a középminőségű igáslónak ára,106 vagy ha a valuták árfolyamát a békeviszonylatra hajlítjuk hátra, akkor is körülbelül 170 aranykoronát nyerünk, olyan koronát, melyből 1914-ben 22—24-ért adtak egy q búzát. Az eredmény azonos: a 170 aranykoronáért vásárolható 71/2—8 q búzának ára szintén 90.000 korona körül mozog. Ámde ahogy az egy főre eső adótehernek a kiszámítása is csak ideális háttere az adóterhek megoszlásának, a megszállás kárainak mérlegelésénél sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a károkat nem az egyes emberek, hanem (mint az adózásnál az adóalanyok) a háztartások, a gazdaságok fejei viselték. Ha — egészen nyers számítási móddal — egy-egy háztartáshoz tartozó, vagy gazdaságban érdekelt egyének számát (szűkösen bár) négyre vesszük fel, a károk egy főre eső átlaga most már csaknem 6200 koronára alakul át, olyan nagy összegűre, mely sokkal komolyabban jelzi a nagy vagyoni hátrányt, mely lakosságunk számára a román megszállás ajándéka volt. Mit jelentett ennek Duna jobbpartján .... 1,533 h tj. városokban.......... 2,836 „ Duna balpartján........... 88 „ rt. városokban........... 1,287 „ Duna-Tisza közén .... 1,584 „ városokban általában . . . 2,327 „ Tisza jobbpartján .... 678 „ vidéken .................................. 1,073 „ Tisza balpartján........... 1,842 „ károk főösszegéből .... 1,539 „ Tisza-Maros szögén .... 4,198 „ 106 Ne tévesszen bennünket az, hogy a kárstatisztika áradatai egy-egy igásló átlagárát 8—10,000 koronára teszik. Csak azt mutatja ez, hogy az árak általában nem tudtak lépést tartani a belső forgalomban pénzünk leromlásával. A világdrágaságot véve az 1919. évi 8—10,000 koronás ár pontosan megfelel a békebeli paritásnak.