Vachott Sándorné: Rajzok a múltból. Emlékiratok - Magyar irodalmi ritkaságok 33. (1935)
Petőfi Sándor és Etelke
PETŐFI SÁNDOR ÉS ETELKE: Csodálatos, változott színben tűnt föl előttem az élet s a világ, atyám halála után ... Mintha szép álomból ébresztett volna fel a legridegebb valóság, mintha a legszebb tavaszi virulat után, egyszerre fagyos téli kép fogott volna körül... Míg fennállt a szülői ház, az embereknek, különösen a rokonoknak, csak mosolyát ismertem, — angyaljának képzeltem az egész világot... Most vettem csak észre, hogy a mosoly gyakran éles, harapós fogakat takar, midőn anyám s nővéreim irányában oly sokaktól tapasztalok hidegséget, — midőn atyám felett, az egykor hízelgők, jogosult bírákul tekinték magukat, — főkép azok, kikkel oly sokszor jót tett, kiket számtalanszor gyámolíta ... Semmi nem hatott azonban rosszabbul reám, mint Tóvölgyi Lóránt magaviselete. Ez a férfiú, ki oly sok jóban részesült szüleim házánál, — kinek keze a most is birtokomban lévő, atyámhoz intézett leveleket írta külföldi utazása alatt, — hogy épen Tóvölgyi Lóránt volt képes atyám ellen nyiltan és rágalmazólag föllépni, — ezt megbocsátani, elfelejteni soha, soha, a mai napig sem bírtam ... Fiatal szívem összeborzadtam a sötét napok alatt, az emberi hálátlanság felett, — csak ekkor kezdem érteni, mi volt az a leírhatatlan valami, az az iszony, mely elfogott