Koszorú, 1864. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1864-02-14 / 7. szám
Megjelenik hetenkint vasárnap. Szerkesztő szállása, hová a dolgozatok, előfizetési pénzek, reclamatiók is küldhetők : Üllői út és 3 pipa-utcza sarkán, II. sz. HETILAP Előfizetés: egészene 12 írt, félévre 6 frt. Előfizetést elfogad s a lap szétküldését is kezeli Emich Gusztáv kiadóhivatala ■ Barátok tere 7. sz. MÁSODIK ÉVFOLYAM. FEBRUÁR 14. 1864. ELSŐ FÉLÉV. 7. SZÁM. A SZÉPIRODALOM SLTALÁNOS MIVELTSÉG KÖRÉBŐL. A SZELLEMI FÁSULTSÁG. (Vége.) Minthogy idáig jöttünk talán megemlíthetném még azt is, mit egy pár évvel ezelőtt panaszkép hallottam a hazai mivelődés egyik lelkes bajnokától. Mily más érzelem dobogott — n. m. — kebelünkben, midőn éltünk gyöngykorát éltük, mint a mostani elványok nemzedékében; minő áhitatos kegyelettel viseltettünk a nemzeti törekvések irányzói s buzditói, főkép az irodalom érdemesei iránt. — Igenis emlékszem reá, hogy még egy pár évtizeddel ezelőtt is, néhány székely tanuló gyalog ment tanszünet alatt a székelységből Pestre, a végett, hogy Széchenyit és Vörösmartyt láthassa, s több ilyféle eszményies lelkesültségről tanúskodó példára emlékszem a múltból anélkül, hogy a temporis acti laudatorok elfogultjai közé tartoznám, mert hisz vegyest volt a jó roszszal mindig, csak az arányban van a különbség. De hát mi oka a tekintély s kegyelet fogyatkozásnak? Hogy legyen tisztelő a tiszteletlenségben nevelt, kegyeletes a kegyeletlenségre korán jogosított stb. ? — Hallottam, hogy Csokonay Vitéz Mihályt is reá bírta Dugonics A. műveinek olvasása arra, hogy gyalog menjen Pestre színről színre láthatni a honfi lelkesedést terjesztő ősz literatort *); de azt nem igen hallottam, hogy a pesti írók az előbbi évtizedben olykép mutogatták volna be magukat és oly lealázó színben tüntették volna vidéki városok lakói elé az irodalmi világot, mint ahogy az imént divatba jött vala. Tehát sapienti pauca. Az igazi önbecsülés szüli meg a becsültetést. Aztán foglalják el a kritikaszerek által bitorolt szerepet valódi kritikusok, s majd ha szét lesz robbantva a nyegleség, ismét megjön az igaz becsűnek elismertetése, ha nem a Klopstok-kori tömjénezgetéssel vagy érzelgő magasztalással fog is nyilatkozni. Hisz a valódiság az, minek visszaigtatása óhajtandó. — Ál kegyeletért, színlelt hűségért kár volna visszasóhajtozni akár Kazinczy korába- akár a régebbi múltba. Meg van az ma is elég bő mértékben egész a fölöslegig. De hogy végét érje a fásultságról kezdett beszéd, még tán megfigyelhetnénk holmit a kedélyes öreg oktató szavaiból.— Szerinte a blasirtságnak, mely az emberi társaság korlátoltabb viszonyaiba is behatol, lényeges ismérve — melynek hozzájárulása teszi azt az önvétek okozta elteltséget sajátlag azzá, mit valódi blasirtságnak nevezünk — , bizonyos öntetszés, s olyanoknak megvetése, kik még nincsenek eltelve. A jóllakás — mondá már h^* ban a görög költő — negédes elbizal^^ dást szül. Ilyetén gőg az, melyet éreztet a felfuvalkodott pénzes ember a szegénynyel, a pöffeszkedő előkelő az alsóbb rangúval, azon érzetben, hogy ő messze túl van azon. *) Evvel szemben felötlő ellentétül állnak azon ifjú írócskák, kiknek irataiból saját vallomásuk szerint is életuntság nyilatkozik, mint ezt egy ifjúsági évkönyvben olvashatni nyomtatva.