Kritika 1. (1972)
1972 / 11. szám - Sorok Petőfiről - Fekete Sándor: Új Petőfi-tudomány született
SOROK PETŐFIRŐL Új Petőfi-tudomány született OLYAN SZERENCSÉSEN ALAKULTAK DOLGAIM, hogy a nagy évfordulóra több könyvben is kísérletet tehettem „az én Petőfim” megrajzolására. Ebből viszont az is következik, hogy most aligha tudnék válaszolni a kritika kérdésére. Készíthetnék kivonatot e könyvekből, de az ilyen sűrítmény óhatatlanul általánosságokba fulladna. Mégis, ha már módot kaptam arra, hogy e rovatban megszólalhassak, hadd mondjam el — nem a magam Petőfijéről, hanem korszakunk Petőfi-tudományáról — egy felfedezésemet. E felfedezés, mint nem egy ennél valamivel fontosabb találmány is, a véletlen szülötte. Petőfi-könyvtáramat rendezgettem, abból a célból, hogy üveg mögé rakjam az értékesebb műveket, s a nyitott polcokra csoportosítsam a többit. A munka végeztével meglepődve konstatáltam, hogy alig van régi könyv az üveges polcon — egy évszázad Petőfi-irodalmának jó része mint alig használt, ritkán kézbe vett anyag, a nyitott szakaszba került. S ekkor megértettem valamit, ami tulajdonképpen magától értetődő, bár nem szoktunk beszélni róla: azt ugyanis, hogy az elmúlt negyedszázad Petőfi-filológiája termelt annyi értéket, mint a megelőző csaknem egy századé... Ez persze bizonyára gyanúsan hangzik, az önteltség mindig riasztó. Már csak ezért is sietek kiegészíteni a fentieket: az összehasonlítás nemcsak a mi érdemünkből hízelgő a mára, hanem legalább annyira a régi Petőfifilológia többségének vészes elavulása, sőt eleve silány színvonala miatt. A kétkedő lapozza fel a hatvan esztendővel ezelőtti Petőfikönyvtár köteteit; alig talál közöttük olyan művet, mely a kétes adomák és anekdoták világából valamiféle — akár pozitivista — tudományosságig bírt volna felemelkedni. De túllépve a különben derék Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán sorozatán, egyáltalán mi a maradandó érték az 1848—1945 közötti korszakok Petőfi-irodalmából? Mindenekelőtt az, ami nem is akart tudomány lenni : az Orlayk, Sass Istvánok emlékezései (melyeket újabban Hatvany Lajos foglalt egybe, elmenyitogató kommentárok kíséretében). A hivatásos irodalomtudósok már sokkal kevesebb időállót alkottak. Nem az érdemes Ferenczi érdeme, hogy könyve még mindig az egyetlen tudományos igényű teljes életrajz — a ma már régen elavult, s nem is csak szemléletében. Hogy felfogása ma már érvénytelen, nem is volna annyira zavaró, mert hisz ki-ki a saját meggyőződésével korrigálhatja a túlhaladott szemléletet. A fő baj a puszta adatokkal van; ezekből túl sok omlott össze vagy legalábbis módosult az idők folyamán. Némileg fordított a helyzet a múlt tudományának másik jelentős Petőfi-könyvével. Horváth János nagy monográfiájának sok kitűnő részlete, elemzése ma is elgondolkodtató lehetne, de az egészet átható szellem, a költő forradalmiságát kiforgató szerepjátszási elmélet eleve lehangol minden olyan olvasót, aki a forradalmiságot nem tartja kamaszbetegségnek. Említsük még Gyulai és Erdélyi kisebb tanulmányát, Riedl töredékét, Endrődi Sándor értékes dokumentum-gyűjteményét, s kiemelhetnénk még egy-két más dolgozatot — mindenesetre túl keveset ahhoz, hogy mindezt egy évszázad méltó tudományos teljesítményének tekinthetnénk. Különösen kirívó a két háború közti korszak sivársága: Horváth és Riedl munkája még egy előző periódus tudományosságának terméke, a többiről nem is érdemes beszélni. A Horthy-korszak Petőfiirodalmának kimagasló terméke nem tudós műve, hanem szépíróé — Illyés Gyuláé. Mindent egybevetve, nem hiszem, hogy bárki is meg tudna nevezni még egy Petőfi nagyságrendű költőt a modern világirodalomban, akiről a halála utáni évszázad során ily kevés érvénnyel szólt az irodalomtudomány A dolgok logikájából következik, hogy a változás a politikából indult ki. Révai József volt az első hivatásos-hivatalos politikus Magyarországon, aki költőnk életművének forradalmi lényegét állította az értékelés központjába. Ez persze napi politikai egyoldalúságokra vagy torzításokra is vezetett, nála is, követőinél is. Ez sem csökkentheti azonban annak jelentőségét, hogy e munkák Petőfit végre nem csupán népdalköltőnek, nemzeti kobzosnak, tájleírónak és szerelmi lantosnak mutatták, hanem mindenekelőtt az európai és magyar forradalom nagy harcosának. Az érthetően lassabban mozduló tudomány azután nemsokára új adatokkal és új elemzésekkel járult hozzá az igazi Petőfi megismeréséhez; kivált akkor, amikor a filológiai munka lehetőségei is növekedtek. Az ötvenes évek vége felé jelent meg Dienes András nagyszerű könyve a szabadságharc Petőfijéről, majd egy lazábban szerkesztett, de minden korábbinál gazdagabb mű a fiatal Petőfiről. A szintén fájdalmasan korán eltávozott Mezősi Károly egyedül több új adatot tett közzé, mint Pintér Jenő és famulusai együttvéve. Közben monografikus pályakép született a költő ifjú éveiről, s több irányból is vizsgálják a szocialista eszmék reformkori jelenlétének problémáit és költőnkre gyakorolt hatását. Más megközelítésű eszmetörténeti vizsgálódások is folynak. Megjelent az első érdemleges elemzés a prózaíró Petőfiről is. A romantikakutatások fellendülése lehetővé tette a költő világirodalmi helyének pontosabb megjelölését, s a hatáskutatások kiterjesztését. A kritikai kiadások új kötetei a modern tudományosság követelményei szerint mutatták be Petőfi műveit, minden eddiginél teljesebben. Egy-egy pályaszakaszról is napvilágot láttak új adatokat feltáró biográfiai dolgozatok. Több értékes tanulmánykötet és évkönyv, helytörténeti és ikonográfiai munka jelezte, hogy milyen sokirányúan bontakozott ki az új Petőfi-kutatás. Erre a korszakra esett Hatvany gyűjteményének megjelenése és Illyés szép könyvének kiteljesedése is. S az új műveknek e polcokat lefoglaló serege alig másfél évtized alatt jelent meg! S amíg régebben jó esetben egy-egy tudós működött korszakonként, most több tudományos műhelyben egész tudományos gárdák dolgoznak a Petőfi-kor fehér foltjainak eltüntetésén. Nem szeretném túl szépre festeni a menyasszonyt. Adósak vagyunk még néhány alapvető munka tető alá hozásával. Talán arra sem árt figyelni, hogy kevés fiatal van közöttünk. Eredményeink sem mennek át eléggé a köztudatba, illetve még mindig megjelennek vagy elhangzanak olyan írások, amelyek szerzői elemi tudatlansággal nyilatkoznak Petőfi-ügyekben. És mégis, engedtessék meg egy érdekeltnek, egy hivatásos Petőfi-kutatónak, hogy ezen az évfordulón figyelmeztessen egy olyan eredményre, aminek azért nem árt tudatában lennünk: Magyarországon új Petőfi-tudomány született. FEKETE SÁNDOR KRITIKA Hincz Gyula: Bem és Petőfi. Olajfestmény, 1951 .