Kritika 2. (1973)
1973 / 3. szám - Írások Petőfiről - Kulin Ferenc: Fekete Sándor: Így élt... - Sárközy Gyula: Petőfi ukránul - V. Gy.: Egy dokumentáció készítése
Fekete Sándor: így élt...Nem félünk attól, hogy elhamarkodott ítéletet mondunk, ha Fekete Sándor Petőfiregényét az ünnepi kiadványok egyik legértékesebb darabjának nevezzük. Amikor a költőről megjelent szakirodalom — ha csak az utóbbi két év termését tekintjük is — ezer oldalakra rúg, természetesen nem kérhetjük számon egy — az ifjúságnak készült — alig kétszáz oldalas életrajztól, hogy bármi újat is mondjon a Petőfit ismerő olvasó számára. Mégis, Fekete Sándor munkájáról szólva nemcsak azért kell felsőfokot használnunk, mert a szerző szenvedélye és stílusa önmagában is irodalmi értékűvé avatja, hanem mert benne van az utóbbi évek, évtizedek Petőfi-kutatásának valamennyi lényeges eredménye. A könyv érdemi elemzésére nincs itt most helyünk, ezért csak egyetlen konkrét mozzanatát, módszerét emeljük ki. A tudós szakmai fegyelmének és az írói látásmód érzékenységének ideális aránya jellemzi ezt a módszert. Jó példa az előbbire az a határozottság, amellyel például Petőfi özvegyének a költő halála után viselt dolgait kiutasítja a Petőfi-életrajz és általában az irodalomtörténet köréből. Máshol viszont többet mond az eseményekről, mint amit azok önmagukban sugallhatnak. Március 15-ről például csak az író láthatta meg, hogy az „nemcsak a hatalom feletti győzelem diadalmámorát, hanem a tett következményeitől való félelem legyőzésének felszabadító örömét is” jelentette Petőfi és társai számára. De szóljunk a könyv legfontosabb érdeméről is. Az így élt a szabadságharc költője olyan tízezrekhez viszi emberközelbe Petőfi alakját, akik számára az iskolai tankönyvek anyagán túl idáig nem volt könnyen elérhető — magas színvonalú, de közérthető — könyv a költő életéről. Illyés Gyula Petőfije kellene hogy legyen az ellenpélda, s a Fekete Sándor munkája nem is olyan igénnyel készült, hogy „kiállja” ezzel a remekművel való öszszehasonlítást. De ha az Illyés művéből készült könyvet, illetve könyveket vetjük össze a Fekete munkáját tartalmazó könyvvel, egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy a nagyobb „könyvsikert” az utóbbi fogja aratni — és méltán. Nem azért, mert ennek terjedelme csak harmada az Illyésének — s ezért a mindig siető olvasó könnyebben szánja rá magát olvasására —, hanem mert a Móra Kiadó, illetve a kötet munkatársai Fekete okos és meggyőző írásából egy szuggesztív könyvet csináltak. S mert úgyis ritkán esik kritikánkban ilyesmiről szó, talán nem felesleges, ha ennek a szuggesztivitásnak a nagyon egyszerű titkáról is szólunk. A technikai szerkesztés műhelytitkaira gondolunk. Az, hogy egy könyv milyen kiállításban, a szöveg milyen tördelésben, mekkora betűkkel és bekezdésekkel kínálja szellemi anyagát, semmivel sem mellékesebb, mint színpadi műnél a díszletek vagy a filmnél a fény- és hangeffektusok szerepe. Legalábbis elvileg nem. Csak könyvkiadásunk gyakorlatában vált mellékessé — nem mindig érthető megfontolások folytán. Arra a közismert ellentmondásra gondolunk, hogy ma Magyarországon a legkívánatosabb könyvek a legkisebb példányszámban s a legmagasabb áron látnak kirakatot, tehát semmiképp sem az átlagjövedelmű dolgozó művelődését szolgálják. Az olyan könyvek viszont — amilyen például ülés Petőfije is —, amelyek a nemzeti alapműveltség ábécéjéhez tartoznak, ha elérhető áron jelennek meg a Diák- vagy az Olcsó-könyvtárban — részben az „ömlesztett” szöveg szem- és lélekfárasztó hatása, részben pedig a lapokat bizonyos sorrendben tartani hivatott fonal gyengesége miatt —, nem tudnak kedvet csinálni az olvasáshoz. Illetlenség lenne ilyen közönséges panaszokkal épp egy jól sikerült ünnepi kiadvány kapcsán előhozakodni? Lehet. De mit tegyen a kritikus, ha éppen Petőfiről olvasva bátorodik fel szót emelni az „olvasó népért”. Ha Petőfiről jut eszébe: „Ha majd a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán ...” (Móra) KULIN FERENC Petőfi ukránulMost, amikor Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját ünnepeljük, a kijevi Dnyipro Könyvkiadó ehhez az évfordulóhoz igazán méltó, szép kiállítású, gazdag tartalmú és ami a legfontosabb: a költő életéről és alkotásairól hű képet adó kötetet tett le az ukrán olvasó asztalára: Kira Sahova Petőfi Sándor élete és művei című könyvét. Örömmel üdvözöljük a kiváló kijevi kutató kötetét! Az írónő — akiről a 215 oldalas kötet elolvasása után joggal állapíthatjuk meg, hogy alaposan ismeri Petőfi életét és munkásságát, sőt maga is fordított ukránra a verseiből — végigkíséri a költő élet- és alkotóútját születésétől a haláláig. Részletesen elemzi Petőfi gazdag művészi alkotómunkásságát, dalait, lírai verseit, elbeszélő költeményeit, politikai költészetét. Ehhez számos Petőfi-versből idéz strófákat (Bánk bán, A XIX. század költői, Élet vagy halál!, A király esküje, Távolból, Szeptember végén, Színészdal, Honfidal, Zöld Marci stb.), mégpedig olyan neves ukrán költők remek tolmácsolásában, mint Pervomajszkij, Jacenko, Korotics, Skrobinec. Mindezt Sahova széles történelmi és irodalmi háttérrel mutatja be. Már az előszóban tudatja az ukrán olvasóval, hogy Petőfi „szervesen magába olvasztotta a legnagyszerűbbet abból, amit a magyar nép a szellemi kultúra terén elért, s nemcsak egyszerűen magába olvasztotta, hanem új és eredeti eszmékkel is gazdagította, amelyek magukon viselik zsenialitásának bélyegét”. S mindjárt hozzáteszi, hogy Petőfi volt az első magyar költő, aki világhírnévre tett szert. Ami elsősorban megragadja a magyar olvasót, az, hogy Sahova Petőfi alkotásait egy sorba állítja olyan világirodalmi nagyságok költészetével, mint Byron, Shelley, Heine, Lermontov, Mickiewicz, Sevcsenko. Gazdag tényanyagra támaszkodva, a két költő verseit idézve állítja egymás mellé Petőfit és az ukrán nép nagy költőjét, Tarasz Sevcsenkót. „Az ukrán olvasóhoz — írja Sahova — sok minden máson kívül azért is közel áll Petőfi, mert élete és költészete sokban közös a Sevcsenkóéval.” A legfontosabbnak tartja, hogy a két nagy költőt forradalmi demokratizmusuk, lángoló hazafiságuk, népiségük rokonítja egymással. Sahova könyvét olvasva, megállapíthatjuk, hogy tudósi hitelességgel írja le az eseményeket, hűen követi Petőfi életét, s ahol úgy érzi, hogy az ő szava kevés, ott a költő útijegyzeteiből, naplójából, leveleiből vagy barátai visszaemlékezéseiből idéz részleteket. Így például ezekre támaszkodva bizonyítja, hogy Petőfi egyáltalán nem kereste a halált, s egyáltalán nem meghalni indult Erdélybe Bem seregéhez, hanem harcolni a szabadságért, hiszen nagyfokú optimizmusáról tanúskodnak Júliához írt levelei, barátainak visszaemlékezései. Petőfi értékelésénél pedig olyan neves kritikusokhoz, Petőfi-tanulmányírókhoz fordul, mint Illyés Gyula, Fekete Sándor vagy Dienes András, ha a költő halálának körülményeiről ír. Figyelemre méltó Kira Sahovának az a megállapítása, hogy „Petőfi, bár nem ismerte Marx tanításait, de ösztönösen felemelkedett a történelmi fejlődés és az osztályharc lényegének helyes materialista megértéséhez”. Sahova nagy rokonszenvet ír Szendrey Júliáról, kiemelve, hogy méltó élettársa volt a költőnek, haladó, reális gondolkodású nő, megértő hitves, aki megosztotta férjével a szegénységet, elkísérte hadiútjain, s ami a legfőbb: nagyon szerette Petőfit. Befejezésül pedig hadd tegyük még hozzá, hogy most, amikor az ukrán olvasók kezében már ott van Pervomajszkij ukrán Petőfiverskötete, Sahova 15 képpel illusztrált Petőfi-életrajza a maga ötezer példányával is segít még jobban megismertetni és megszerettetni a nagy magyar költőt és forradalmárt a testvéri szomszéd néppel. SÁRKÖZY gyula Egy dokumentáció kiegészítése -az illegális kommunista párt legális folyó- A irata, a Gondolat 1937. évi első száma (III. évf. 1. 1937. január—február) első oldalait az 1936 decemberében megjelent Illyés Gyula: Petőfi (Nyugat-kiadás) kötetnek szentelte. E tényt Szalai Anna a Kritika 1972. decemberi számában megjelent Jegyzetek Illyés Petőfi-könyvének fogadtatásáról című írásában figyelmen kívül hagyta. A cikk sorra veszi a különböző politikai frontokat képviselő lapok kritikusainak értékelő szempontjait, dokumentációja azonban a hazai kommunista állásfoglalás ismertetése nélkül — csonka. (Jóllehet a Kritikának ugyanez a száma közöl részleteket Bálint Györgynek a Gondolatban 1936-ban közreadott Illyés-cikkéből) Jegyzeteit tehát ki kell egészíteni a következő elvi szempontokkal, amelyekkel Kelemen János A visszahódított Petőfi címmel a Gondolatban Illyés művét köszönti: 1. Illyés Gyula hiánytalanul megoldotta azt a feladatot, hogy az igazi Petőfit — a magyarság kisemmizett tömegeinek költőjét — elfogultságok, közhitté vált jelszavak s a rosszindulatú tudatlanság hálóját keresztülszakítva megmutassa. Ezzel a magyar irodalomtörténet leghősibb erőfeszítését végezte el. 2. A kor forradalom felé mutató tendenciája Petőfiben jut kifejezésre, aki központja minden haladó törekvésnek... Azt a jelszót, amely szerint „a művész tartózkodjék a politikától”, Petőfi kommentálói terjesztették el. Illyés könyvének egyik legfőbb érdeme, hogy végleg leszámol ezzel a babonával. Petőfi legmesszebb látó magyar politikusa volt korának, s ezt a tényt mi sem igazolja jobban, mint szabadságharc alatti magatartása ... 3. Az írói bátorság és igazságérzés szép példája ez a Petőfi-könyv. És soha alkalmasabb pillanatban nem jelenhetett meg, mint most (1936-ban), amikor mindjobban távolodunk a heroizmustól, s nemcsak irodalmi, hanem társadalmi életünk is kicsinyes megalkuvások és érdekcsoportok szövevényes játéka lett. Illyés könyvét a mai (harmincas évek) valósága hozta létre, műve a mi szomorú viszonyaink kritikája, megállapításai irányt mutatnak negatív korunknak... 4. A Petőfi-könyv egyetlen lehetséges konklúzióját maga Illyés fogalmazza meg: Gondolatai, nagy okai a haragra, álmai a szabadságról s a nép jövőjéről változatlanul időszerűek ... Orgazdának érezheti magát, aki csak verseinek „szépségét” élvezi és elzárkózik a bennük rejlő parancstól. Ez a néhány sor vallomás és kötelességvállalás — de egyben a magyar író missziójának legszebb és legőszintébb megfogalmazása is. V.GY Petőfi rajza Bemről 24