Kritika 27. (1998)
1998 / 9. szám - Lengyel László: Pénz Herceg
E megmentő gyógyulás lehetősége ott rejlik Heine költészetében. Hiszen a hatalom nélküli gúnyolódó hatalmát meghaladja a maga hatalomnélkülisége. Ha minden kifejezésben ott a szenvedés nyoma, akkor Heinének sikerült a saját tökéletlenségét, nyelvének nyelvtelenségét ugyanis, e törés kifejezésére felhasználnia. Oly nagy volt a virtuozitása annak, aki mintegy klaviatúrán játszotta le a nyelvet, hogy még szavának elégtelenségét is annak médiumává emelte, akinek megadatott kimondania, hogy mitől szenved. A félresikerült átcsap a sikerületlenbe. Nem azok zenéjébe, akik dalait megzenésítették - csak Heine halála után negyven évvel sikerült Gustav Mahlernek a költő valódi lényét feltárnia, mikor a banális és félresiklott elemek törékenységét a legvalóságosabb, a vadul kirobbanó panasz kifejezésére alkalmazta. A katonák mahleri éneke, akik honvágyuk miatt hagyják cserben a zászlót, az Új szimfónia gyászindulójának kitörései, a népdalok harsány dúrmoll váltásai, a mahleri zenekar rángatózó gesztusvilága kapcsolta össze elsőként a zenét Heine verseivel. A régóta ismerős az idegen szájában valami mértéktelenné, valami eltúlzottá válik, és éppen ez az igazság. Az igazság rejtjele maga az esztétikai tépettség: megtagadja magától a lekerekített nyelv közvetlenségét. Abban a ciklusban, amelyet az emigráns Hazatérésnek nevezett, a következő sorok olvashatók: Be bús, de bús a szívem, de a május vígan ragyog, a hársfának vetem a hátam, mohos ez a vén bástyafok. Odalent a városárok kéken a csenddel vegyül, egy fiú csónakázik, horgászik, s közbe fütyül. Odaát mily nyájas látvány sok pöttömnyi színes alak, villák és kertek és lányok, ökrök, rétek tarkállanak. A cselédek terítik a vásznat, villog a sok lepel, a malom gyémántot porzik, idehallom, hogy kelepel. A szürke, a toronynál egy vén faköpeny áll, egy vörös kabátos legény ott silbakol, szalutál. A puskájával játszik, csöve csillog a napon, hol vállra veszi, hol súlyba - bár lőne engem agyon. (Hajnal Anna fordítása) Száz évnek kellett eltelnie, hogy a szándékosan fals népdalból nagy vers legyen, az áldozat víziója. Heine sztereotip témája, a reménytelen szerelem, nem más, mint a hazátlanság hasonlata, és az ennek kifejezésére alkalmas líra olyan törekvés, amely magát az elidegenedést akarja bevonni a legintimebb tapasztalatok körébe. Mára a Heine által megérzett sors szó szerint beteljesült, ám a hazátlanság mindenki osztályrésze lett, mindenki lénye és nyelve oly mértékben sérült, amennyire kitaszított volt egykor Heine. Szava az ő szavuk helyett áll: nincs más haza, csak az a világ, amelyből többé senkit sem rekeszthetnek ki, a valóságosan felszabadult emberek világa. A Heine-seb csak abban a társadalomban fog bezárulni, amely megvalósította a megbékélést. (1956) Fordította: BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKA „De a magatartása, édes Lujzám! Az a megjelenés! Az a méltóság! Semmi arcképen, amit valaha láttam, bárkié volt is, nem volt fele sem az ő méltóságának. Tudod, olyan tekintélyes, olyan megalkuvást nem ismerő, olyan vállas, olyan délceg! A pénzarisztokrácia yorki hercege, édesem, semmivel sem kevesebb annál! Ez volna az, ahogy én leírnám! - fejezte be Tox kisasszony. ” Dickens, Dombey és Fia Vékonyka, fal mellett járó ember volt. A gimnáziumban és az egyetemen nem jeleskedett. A Nemzeti Bankban halk és szerény. Tiszteli följebbvalóit, a hierarchiát. Mintha megfogadta volna, hogy nem tűnik ki semmiben. Mindenütt második, mindenütt harmadik. A kádári ifjú farkasok - legyenek azok a hivatalok bevett, erősfogú lángelméi vagy éppen a hivatalok mellett cserkésző reformaták - tudomást se vesznek róla. Még arra se érdemesítik, hogy széjjeltépjék. Aligha gondolta volna bárki, hogy ugyanolyan szimbolikus alakjává válik a rendszerváltozásnak, mint Antall József és Horn Gyula, Bokros Lajos és Surányi György, Orbán Viktor és Demszky Gábor. Volt akkora hatása és befolyása az elmúlt évtizedre, mint a többieknek. Nem lesz utcája, szobra s a kegyetlen emlékezet ki fogja ejteni - hja, a siker igazol, a bukás feledtet. Princz Gábor valakivé vált. Pénz Herceg. Akarod tudni mit csinált a Pénz belőlünk? Őt figyeld! Szeretnéd meglesni, mi tehető meg Pénzzel? Tekints rá! Milyen kicsinyek voltunk, s mekkorára nőhettünk. Milyen keveset tehettünk, ma mindenek uraivá leszünk. A váltó-Magyarország kalandjában Princz Gábor nevű hajóskapitány hajózott legmesszebb a Pénz Óceánján. Nem azért, mert neki adatott a legtöbb pénz. Vannak nála gazdagabbak. Nem azért, mert ő költötte legszebben a pénzt. Voltak, akik elegánsabban, kifinomultabban költekeztek. Azért lehetett a Pénz Hercege, mert a sarki fűszerestől az akadémikusig, a kisnyugdíjastól a színészsztárig ő és bankja kitette és fogadtatta el a Pénz társadalmi változtató erejét. A Postabank két komoly előnnyel indult egy évtizede. Egyik, szinte behozhatatlan előnye, hogy rátelepülhetett az ország postafiók-hálózatára. Nem kellett hatalmas költséggel fiókhálózatot építenie, biztos és jól ismert hálózatot használhatott fel. Másik előnye, hogy nem örökölt rossz vállalati hiteleket. Tiszta lappal indulhatott a vállalatok hitelpiacán. Az ifjú Princz Gábor szorgalmas jófiúnak látszott, aki egy nemlétező bankból, a bankszerű működésre nem alkalmas fiókhálózatból egy zseb- OTP-et csinál. Szorgalomban nem volt hiány. Princz felismerte a lehetőségeket. Mindenekelőtt három dolgot cselekedett. Jó igazgatóságot és ügyvezetést „csinált magának”. Olyan igazgatóságot, amely csapatként játszik össze, önmagához lojális, mondván így hozható ki a legtöbb a bankból. Princz megbízott az igazgatósági tagokban, az igazgatósági tagok benne. Már ekkor megmutatkozott később virágba bő LENGYEL LÁSZLÓ Pénzt ruk képessége: mindenki minden személyes ügyben számíthat rá. Ha bent vagy, ha barát vagy, ha hozzánk tartozol, akkor nem lehet olyan kérésed, amit ne teljesítenénk. Feleséged állása, lányod továbbtanulása, barátnőd utazása, nyaralás és felelés szolgálatodra állunk. „Ne bolondozz, ez nem kérés, ezért vagyunk itt.” Az igazi kapcsolatban sosem fizetnek. Titkárnője a titkárnőd, sofőrje a sofőröd, nyaralója a nyaralód, bankja a bankod. Meghívnak, ellátnak, lefektetnek, betakarnak. Szeretnek. A második elintézendő feladat a Magyar Posta kiakolbólítása az irányításból. Fényesen sikerült. Az Állam nevű tulajdonos tán örömmel, tán szomorkodva állapítja meg, hogy már nem övé a bank. A Postabank az első olyan bank, amely nem állami, de nem is igazán privatizált. Kié? — kérdezzük magunktól. Ó, van itt éppen elég tulajdonos - válaszolja a Pénz Hercege, és szerényen mosolyog. Még külföldi is akad. Igaz olyannyira komolyan veszi tulajdonát, hogy állandóan jelentéseket iktat. Abból van elég. A fentiek megvalósításához arra van szükség, hogy a Gábor-bank megnyerje az államot. Hangsúlyozom, nem a pártokat, nem a kormányt, hanem az államot. Princz Gábor a „tiszta bankjával” az állam segítségére siet. Mi oka van, hogy beszáll a legeladósodottabb állami vállalatok finanszírozásába? Ki kényszeríti, hogy hitelezze azt a MÁV-ot, ahol a sínek és a mozdonyok után talán még a mozdonyvezetőkön is jelzálog van? Hitelezi a rendőrséget, átvesz állami ingatlanokat. „Egyszer majd fizettek, egyszer majd megadjátok” - mondja a mindenkori kormánynak. Azok hálásak. Ha 1989 után ki kell találni a demokratikus parlamenti politikust, a piaci vállalkozót a párttitkár és a második gazdaság kettős életű vállalkozójával szemben, éppúgy meg ---------kell formálni a bankár szerepét is. A Nemzeti Bank különböző osztályairól érkezett finanszírozók, akik állami vállalatoknak adnak automatikusan hiteleket, fokról-fokra vagy egy ugrással tekintélyes bankárokká válnak. Princz Gábor természetesen jól ismeri az együtt vadászunk, halászunk, madarászunk vállalati ügyfeleinkkel módszert, tökéletesen pörköltözik a pá- A tőkés, vagy ami azt helyettesíti Rubik Ernő: Kocka-variációk .