Kritika 33. (2004)

2004 / 9. szám - Szalai Erzsébet: Tulajdonviszonyok, társadalomszerkezet és munkásság

l­ kozások vezető menedzserei je­lentik. Bár a társadalmi szereplők többsége számára az érdekérvé­nyesítés domináns módja továbbra is - sőt, még inkább - az egyéni, atomizált, informális érdekérvé­nyesítés, a gazdasági elit belső megosztottsága gyenge módon mégis strukturálja a társadalmat. Pontosabban: döntően a gazdasá­gi elithez való viszony és annak belső megosztottsága mutatkozik struktúraképző tényezőként. Tételem az, hogy a társadalom­ban laza halmazt képező középré­tegek vannak jelen. Ez a halmaz sokszínű és eltérő érdekeltségű ré­tegekből áll, és jelen vannak azok is, akik ebből a körből is kirekesz­tődnek. Ők a társadalom alsó ré­szét képezik. Elsősorban megkülönböztethe­tőek egymástól azok a társadalmi rétegek, amelyek a gazdasági elit által uralt hatalmi elit közvetlen hatóköréhez tartoznak és azok, amelyek nem. Azok, akik a gazdasági elit által uralt hatalmi elithez kapcsolódnak - munkavállalóként az ő érdekelt­ségeikben vagy szervezeteikben foglalkoztatottak - alkotják a kö­zéprétegek egy részét. Ők két alrétegre oszlanak. Azokra, akik a külföldi tulajdonú szektorokban és azokra, akik a hazai gazdasági elit szférájában tevékenykednek. A középrétegek másik rétege - tehát akik nem kapcsolódnak a hatalmi elithez - belülről szintén tovább strukturált. Egyik alrétegét az önál­ló egzisztenciával rendelkező tár­sadalmi szereplők - például kö­zép- és kisvállalkozók, vagyonos inaktívak -, másik alrétegét azok a beosztott, de magasan képzett ál­lami alkalmazottak jelentik, akik nem tartoznak az első réteghez. Nem tartoznak a középrétegek­hez - a társadalom alsó részét ké­pezik - a nem a hatalmi elithez kapcsolódó és nem magasan kva­lifikált állami alkalmazottak, a szintén nem a hatalmi elithez kap­csolódó, nem magasan kvalifikált egyéb munkavállalók (például kis- és középvállalkozók szak- vagy segédmunkás alkalmazottai), és az önálló egzisztenciával nem rendel­kező inaktívak (pl. munkanélküli­ek). (Az elmondottakat táblázattal szemléltetem, amely az irodalom­­jegyzék után látható.) Eme modellben (melyben a há­rom fő réteg arányát háromszor egyharmadosnak becsülöm) sajá­tos mind az értelmiségi foglalkozá­súak, mind a munkásság helyzete: a vázolt struktúra keresztbe metszi a hagyományos társadalmi csopor­tokat. Itt és most csupán a munk A munkásság közéleti aktivitásra hajlandóságot mutató szűk köre is rövid időn belül felismeri, hogy tökéletesen ki van zárva a rendszerváltás irányának befolyásolásából. Mássággal foglalkozom. A munkás­ság megtalálható egyrészt a hatal­mi elithez kapcsolódó középréte­gek szférájában (vagyis a külföldi tulajdonú és a hazai tulajdonú elit­szektor munkavállalói között), másrészt az alul lévő társadalmi ré­tegek (a nem vagyonos inaktívak egy része, mint munkanélküli tar­taléksereg, valamint többek között a kis- és középvállalkozói szféra szak- és segédmunkásaként a nem hatalmi elithez kapcsolódó, nem magasan képzett egyéb munkavál­lalók­ körében is. A munkásság helyzete a vázol­takkal összefüggésben igen diffe­renciált. Egyrészt köztudott, hogy a külföldi tulajdonú szférában (ahol az összes foglalkoztatottak nagyjából harminc százaléka össz­pontosul) a munkabérek 25-30 százalékkal meghaladják a hazai szektor béreit. Előbbiek a munkás­ság körében a globalizáció relatív nyertesei. (A relatív jelző azt fejezi ki, hogy előnyük csupán hazai vi­szonylatban kimutatható - a cen­trumországok munkásságához ké­pest béreik rendkívül nyomottak és munkafeltételeik is lényegesen rosszabbak.) Ugyanakkor az alul lévő társadalmi rétegekhez tartozó munkásság és munkanélküli tarta­léksereg gyakorlatilag mélysze­génységben él. Másrészt éles kü­lönbség mutatkozik a végzett munka jellegét illetően is. Míg a külföldi - és részben a hazai nagy­­vállalkozói - szektorban a mun­kásság (talán az informatikai ipar­ágat kivéve) jórészt az automatizált technológia automatizált kiszolgá­lója, addig a kis- és középvállalko­zók tulajdonolta körben még to­vábbra is az államszocializmusból örökölt (annak sokszínű második gazdasága által szocializált) „ezer­mester” típusú (gúnyszóval „buheráló”) munkásság jelenléte a domináns. (Előbbiek a munkásság fiatalabb, utóbbiak az idősebb ré­tegét alkotják.) (Szalai, 2001.) Általánosságban elmondható, hogy a munkásság körében a léte­zett szocializmusban megindult­­hoz képest további nagyarányú differenciálódás megy végbe, mely egy átstrukturálódási folya­mat eredménye. Ennek lényege, hogy a hagyományos nehézipari iparágak felmorzsolódásával ezek munkássága az alul lévő társadal­mi rétegbe süllyedve szinte végér­vényesen deklasszálódik ,tartósan munkanélkülivé lesz, és (vagy) igen kevéssé megfizetett vagy al­kalmi munkából kénytelen élni (Ladányi, 2003)­, a versenyképes (különösen a nyugati piacon ver­senyképes) iparágakban, valamint a piacon felfelé ívelő szolgáltatási ágakban dolgozók pedig, ha nem is növelhetik jelentősen jövedel­meiket és társadalmi státusukat, de legalábbis képesek a megkapasz­kodásra. Eme második csoport csak kisebb részben a munkásság­nak ezen többnyire új szektorokba való átáramlásával, sokkal inkább új, fiatal munkásrétegek belépésé­vel alakul ki - jellemzőjük, hogy sok közöttük az olyan diplomás vagy magas szakképzettségű egyén, aki képesítésénél alacso­nyabb tudást igénylő munkakö­rökben kénytelen dolgozni (Gazsó-Laki, 2004). A rendszerváltás és a vele járó átrétegződés karakterisztikus vo­nása jelenik meg azoknak a (nem ismert számosságú) munkásoknak a pályaívében, akik a rendszervál­tás kezdetén az általános vállalko­zási eufória légkörében állami állá­saikat elhagyják, önálló kisvállal­kozásba kezdenek - majd részben az e szegmensekben fellépő túlkí­nálat, részben megfelelő piaci is­meretek és kapcsolati hálók híján tömegesen mennek csődbe, és egyik pillanatról a másikra a társa­dalmi hierarchia legalján (nem rit­kán hajléktalanként) találják ma­gukat. Ahonnan már nem nagyon van visszatérés (Szalai, 2003). A munkásság általános helyze­tét és érdekérvényesítő képességét talán a korábban jórészt egységes munkaerőpiac szegmentálódása jellemzi legplasztikusabban. Gazsó Ferenc és Laki László (2004) a következőképpen írnak erről: „Bár a megnyilvánulási formák meglepően sokfélék - gondoljunk például a »legális« és »fekete« (»szürke«), a »piaci« és »piac alatti« gazdaság ismert megkülönbözte­téseire, a piaci szegmens »duális szerkezetére«, a »kapuvárosok« és »nem kapuvárosok« a »depressziós« és »virágzó« térségek merőben elté­rő fejlődési dinamikájára, illetve ezek kombinációira -, közös ben­nük, hogy alapvetően eltérő igé­nyeket támasztanak a munkaerő­vel szemben. Ugyanakkor nagyon is különböző minőségű munkákat, alkalmaztatási és munkakörülmé­nyeket, béreket, jövedelmeket és karrierlehetőségeket kínálnak az ezen piacokra belépni tudók és/­­vagy kényszerülő munkaerőnek. Ékes Ildikó (2003) még tovább­­menve azt bizonyítja, hogy ugyan­az a munkaerő minden piacon másképp képes értékesíteni ma­gát. A szegmentáció jelenségei a munkaerőpiac kínálati oldalának gyengeségét mutatják: a munka­erőnek nincs módja a magasabb jövedelmeket és státust biztosító gazdasági szervezetek felé áramol­ni, és nemcsak tudáskészletének korlátai miatt. A jelenség legalább ilyen fontos tényezője, hogy a ke­resleti oldalon erősen rögzült álta­lános monopolhelyzet (ezen belül monopolhelyzetek sokasága) ala­kul ki. Vagyis elmondhatjuk, hogy a munkaerőpiac nem vagy csak részlegesen működik. Az erős differenciálódás ellené­re érdemes néhány, a munkásság jövedelmi helyzetét jellemző átla­gos adatot is ismertetnünk. 2002- ben a versenyszférában a bruttó havi kereset a felsőfokú képzett­séggel rendelkező szellemi foglal­kozású alkalmazottak körében 236766 forint, a középfokú kép­zettséggel rendelkező szellemi foglalkozású alkalmazottaknál 131 272 forint, az ügyviteli alkal­mazottak körében havi 98891 fo­rint, a szakmunkásoknál 89 070 fo­rint, a betanított munkások köré­ben 81 317 forint, a segédmunká­soknál 66063 forint. Mindazonál­tal a fenti adatok, ha a tulajdonfor­mák, a nemzetgazdasági ágak és az országrészek közötti különbsé­geket nem is, a különböző képesí­tésű és beosztású munkások kö­zötti erős differenciálódást egyér­telműen mutatják. Ez részben an­nak következtében alakul ki, hogy egy jelentős általános csökkenést követően az átlagkeresetek - dön­tően a 2002-es parlamenti választá­si periódushoz kapcsolódó „oszto­gatásos” években - növekedésnek indulnak, de a szellemi foglalkozá­súak keresetei lényegesen gyor­sabban nőnek, mint a fizikai mun­kát végzőké. (1994-hez képest előbbiek bruttó keresete 1997-re 99,4 százalékkal csökken, majd szintén 1994-hez viszonyítva 2002- re 125,1 százalékkal növekszik; utóbbiaké 1994 és 1997 között 91,2 százalékkal csökken, majd 1994-es bázison 2002-re 105,8 szá­zalékkal növekszik.) (Forrás: Fog­ 2004. szeptember

Next