Kritika 38. (2009)
2009 / 4. szám - TIZENÖT ÉVES A SÁTÁNTANGÓ - Józsa Ágnes: "Mi csak kontrollált, hiteles anyagot közvetíthetünk". Beszélgetés Monok Istvánnal, az OSZK főigazgatójával
2009. április „Széchényi csendes virtusa betöré Az ólom-éjnek százszeres ajtait, És nemzetünk kertébe rakta A siket Elizium babérit. ” (Csokonai Vitéz Mihály) Az „elézium babérai”-nak száma jelenleg tízmillió egység, ezekből több mint hárommillió a könyv, háromszázharmincezer az időszaki kiadvány (újságok és periodikumok), és több, mint egymillió a kéziratok száma. A térképek száma körülbelül kétszázezer, a képek és metszetek száma háromszáztízezer, a hangzóanyagok száma pedig huszonnégyezer. Ezenkívül körülbelül hárommillió plakát és aprónyomtatvány található a könyvtárban. Az állományban helyet kapott még háromszázezer dokumentum mikrofilmmásolata is. A könyvtár főigazgatója tíz éve dr. Monok István tudós könyvtörténész, akinek életrajzában egy mondat nincs, amely ne könyvtárról és régi könyvekről szólna. Kutatási programokat, egyetemi és főiskolai tanszékeket is szervezett ebben a témakörben. Mióta az OSZK főigazgatója, kétszer egy félévet Párizsban, illetve utóbb többször a bolognai egyetemen (2009. február végén is) a kulturális örökség és könyvtörténet témában tartott előadásokat. Az 1802-ben Széchényi hungaricumgyűjteményével megalakult OSZK alapintézménye, az 1808-ban létrehívott Magyar Nemzeti Múzeum. Még 1802-ben törvény írta elő a kötelespéldányok beszolgáltatását, melyet 1851-ben a nyomdák számára is bevezettek. 1948-tól nem lehet innen kölcsönözni, csak a helyben olvasás engedélyezett. Mennyiben változott a könyvtár feladata és célja ezalatt a kétszáz év alatt? A nemzeti könyvtár alapfeladata nem változott. A Kárpát-medence nemzeti könyvtára akkor is, ha a XX. században önállóvá váló nemzetek megalapították a saját könyvtáraikat, és ezeket példaszerűen fenn is tartják. Sok tanulmány foglalkozik azzal, hogy Széchenyi Ferenc nem a magyaroknak állította fel könyvtárát, hanem a Magyar Királyságnak. Ez nagyon fontos szempont, s a nemzeti könyvtár mindig így is kezelte ezt a kérdést. Példás kapcsolataink vannak például a szlovák nemzeti könyvtárral. Hagyományos funkciónk - hogy a kulturális emlékeinket kutassuk és feltárjuk - nem változott. Mi vagyunk a központja a hungaricumkutatásnak. A hungaricum fogalma változott-e a megváltozott a történelmi és társadalmi (például tulajdon-) viszonyok miatt? A rendszerváltás többszörösen új alapokra helyezte a hungaricumkutatást. Egészen odáig, hogy a hungaricum fogalmát újból meg kellett határozni. A nemzeti könyvtár gyűjtőkörébe tartozik alapítása óta minden Magyarországon megjelent, bármilyen nyelven íródott mű; minden magyarul megjelent mű; minden nem magyar nyelven és nem Magyarországon, de magyar író vagy közreműködő által írt mű; végül minden magyar vonatkozású, nem magyarul és nem Magyarországon megjelent mű. No már most: az egyesült Európában a hungaricum fogalma megmaradhat, de az képtelenség, hogy minden magyar nyelven megjelent „valamit”, például egy kiállítási meghívót megőrizzünk. A hetvenes években, ha Hamburgban volt egy magyar est, annak dokumentumait természetesen meg kellett őrizni. Ma a világban az év minden napján van valahol magyar est. Nem vállalkozhatunk erre. Sokkal mobilabb a társadalom, sokkal erősebbek az intézményi kapcsolatok, ezek természetesen, kihatottak a mi munkánkra is. Az is új dolog, hogy a volt szocialista országokból nagyon sok hungaricum került elő. Nagyváradon és Szatmáron például teljes könyvtárak, s megkezdődött az a munka is, hogy koncentráljuk a régi állományokat. Ez a magyarságra vonatkozó dokumentumállományt jelentősen megnöveli. A rendszerváltozásnak köszönhető például, hogy a Kismartonból eltűnt könyvtár részeit Moszkvában, a helyszínen kutathatom. Más értelemben a tulajdonosváltás gondot is okoz. Míg az örökségvédelmi törvény értelmében az 1850-ig keletkezett kézirat generálisan védett örökségrész, addig 1850-től csak az, amit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal annak nyilvánít. Egy magántulajdonú vagy egyházi gyűjteményben nincs módunk kutatni, és arra sem kötelezhetjük őket, hogy készítsék el a katalógust. A tulajdonosok pedig sokszor nincsenek abban az anyagi és szakmai helyzetben, hogy ezt megnyugtatóan el tudnák végezni. Ezért elindítottunk egy programot a határon túli magyar kezelésben levő régi gyűjtemények leírására. Megjelent már a kötet a nagyváradi egyházmegyei könyvtár tizenötödik századi állományáról és az idén pedig a nagyenyedi minoritakönyvtár régi állományának leírása. Eleget teszünk a törvénybe iktatottaknak országhatáron belül is, így megjelent már katalógus a székesfehérvári püspökség könyvtárának XV-XVI. századi állományáról. A hungaricum nyilvántartása feldolgozást vagy katalogizálást jelent? Elsősorban a feltárás a célunk, de az is, hogy nyomon kövessük a különböző szintű könyvtári nyilvántartásokat. A magyar állami intézményrendszer a bibliográfiai tevékenységet hol támogatta, hol nem. Jelen pillanatban a nem időszakában vagyunk. Az is gond, hogy a különböző szakmák szakirodalmát különbözőképpen dolgozták fel, így különbözik a műszaki, az agrár, az orvosi vagy a humán területek anyaga, és vannak olyan területek, ahol egyáltalán nem készültek bibliográfiák. Erre indítottuk el egy éve azt a programot különböző könyvtárakkal, az MTA-val és az egyetemek műhelyeivel -, amellyel létrehozzuk a humán szaktudományi cikkek adatbázisát. Ez eléggé öszszetett kérdéskör, mert minden cikkanyag valamilyen szerzőhöz és sok esetben intézményhez is köthető. A célunk az, hogy ne legyen átfedés ezen a területen, s olyan eszközt akarunk a kutatók és az olvasóközönség számára biztosítani, amelyben egy helyen elérhetővé teszi a humán szféra eredményeit. Visszatérve a kérdésére, a feldolgozás nem egyszerűen katalogizálást jelent. Egy könyvet úgy is fel lehet tárni, hogy ki írta, mi a címe, hol jelent meg és hol találom meg, és úgy is, hogy mellécsatolom a tartalomjegyzéket esetleg a képanyagát. Ezzel még nem sértem meg a szerzői jogokat. Le lehet írni egy 1927-es operaelőadás próbáin készült fotót, de ha azt is odaírhatjuk, hogy ki van a képen, ezt már csak komoly kutatómunka eredményeként tehetjük. Ezt a feltáró tevékenységet a fenntartó nem ismeri el alapfeladatnak. Ez nemcsak nálunk, Európában máshol is gyakorlat. Az én elhatározásom szerint addig leszek ennek az intézménynek a vezetője - természetesen, ha a fenntartó is akarja - ha kutathatunk. Én nem akarok egy egyszerű információs 22 „Mi csak kontrollált közvetíthetünk” Beszélgetés Monok Istvánnal, az OSZK főigazgatójával