Kritika 46. (2016)
2016 / 1-2. szám
A láthatatlan Folytatom, ahol tavaly abbahagytam. Itt hagytam abba.„Megnőhet a nyilván ma is létező kereslet arra, ami a politikai kínálatból teljességgel hiányzik. Olyan markánsan européer, EU-konform politikai erőre, amelyet nem terhel az ambivalens pártok, kényszerszövetségei, elvtelen irányváltásai, kriminalizált önfenntartása és tehetetlensége által megbélyegzett múlt. Szívesen jósolnánk, hogy a keresletnek ki kell váltania 2015-ben ezt a kínálatot, de ilyen determináció nincs, vagy legfeljebb csak hosszú távon. Ha látnánk valamilyen lárvát, amiből kikelhet egy ilyen bogár, akkor bejósolnánk ezt a kikelést, de nem látunk. Ám lehet, hogy 2015- ben majd meglátjuk, és akkor 2016-ra bejósoljuk. Hogy 2015 végén is jósolhatunk még, ezzel jelezzük optimizmu sunkat. ” Az optimizmusunk nem igazolódott: 2015-ben sem láttuk meg azt a lárvát. Az optimizmusunk igazolódott, 2015 végén is jósolhatunk. Azt jósoljuk, hogy a politikai konstelláció akkor fog alapvetően és kedvezően megváltozni 2016-ban - vagy bármikor -, ha megrendül az a hamis képzet, amely a magyar ellenzéket uralja. Annyira uralja, hogy olykor magam is a rabságába esem. Ezen hamis képzet szerint vannak az EU és a demokrácia ellenségei, akikkel az EU és a demokrácia barátai állnak szemben, s ez utóbbiaknak az uralkodó világrenddel kapcsolatos eltérő nézeteik ellenére is össze kell fogniuk, felül kell emelkedniük ellentéteiken. Csakhogy az a „felül”, ahová emelkedni kéne, nem létezik. A demokratikus világ rendje maga az uralkodó világrend. Maga a rendszer, amit a rendszerkritikus tagad. Kizárólag az uralkodó világrendbe illeszthetők bele azok a normák, amelyeket a „demokratikus ellenzék” az antidemokratikus rezsimen számon kér: az államhatalmak elválasztása, állam és egyház szétválasztása, hatóságok és intézmények függetlensége, az uniós alapelvek és alapdokumentumok, az emberi és politikai jogok, az állampolgári egyenlőség tiszteletben tartása, pályázatok és közbeszerzések normatív, objektív elbírálása, a szubszidiaritás elve, a tisztességes választásokkal létrejött Országgyűlés meghatározó szerepe stb., stb. A liberális kapitalizmussal szemben álló „rendszerkritikus” „demokratikus ellenzék” kizárólag ellenzékben létezhet. Tartósan, hitelesen és valóságos kormányzati alternatívaként nem. Ha hatalomra kerül, alapvetően meg kell változtatnia a viszonyát vagy a rendszerhez, vagy a demokratikus normákhoz. Ezen sajnos nem lehet segíteni. A fent sorolt normák mindmind a részek hatalmát növelik a központi hatalom rovására. A polgárokét, polgári közösségekét, lakóhelyi, települési, regionális, szakmai stb. önkormányzatokét, intézményekét, szakszervezetekét, munkaadókét, munkavállalókét, egyházakét, pártokét, törvényhozó frakciókét, képviselőkét, független hatóságokét, hatalmi ágakét, az államok határain szabadon átáramló, érkező-távozó egyénekét, tőkéét, információét. Ennyi résznek ekkora mozgástere, önállósága, döntési, kezdeményezési lehetősége, tehát hatalma csak ott lehet, ahol a központi államhatalom ereje és súlya sokkal kisebb, mint amekkora az antiliberális államokban volt a múltban és van a jelenben. Az ilyen, demokratikusan korlátozott államhatalom nem lehet képes a piac, a „láthatatlan kéz” helyett koordinálni a gazdasági életet, a társadalom életét. A részek tömegének minden eleme tömérdek döntést hoz. A polgár például naponta sok-sok döntésével befolyásolja a piacot. Veszi ezt és azt, nem veszi emezt és amazt, igénybe vesz ilyen szolgáltatást, nem vesz igénybe olyat, néz, hallgat, olvas ezt-azt, nem néz, nem hallgat, nem olvasom ezt-amazt. Egymás számára túlnyomórészt ismeretlen részek tömegének tömegével hozott döntéseiből kialakuló arányok, tendenciák adják a domináns koordináló erőt, amit a központi államhatalom módosítani és jogilag szabályozni tud. Ez a maximum, amit tehet és a minimum, amit tennie kell. Amennyire a központi államhatalom ezen a szerepén túl akar lépni, annyira meg is kell sértenie a demokratikus normákat. Nincs is állam, mely ennyire vagy annyira, így vagy úgy ne sértené őket. De minőségileg más az a helyzet, amikor a központi államhatalom tart igényt az elsődleges koordinátor szerepére. Akkor a sértés már halálos csapás. Akkor a központi államhatalom a mindentudás pretenziójával, a mindenhová elérő kezével igyekszik lefogni a „láthatatlan kezet” - valamennyiünk kezét, mert igényt tart rá, hogy alapvetően ő határozza meg, hogy mi történjen a gazdaságban, kiknek, milyen szerep jusson benne, ki, mit tegyen, egyen, termeljen, vigyen ki, hozzon be, mit dolgozzon, mennyit keressen, ki, mit birtokoljon, mit ne, milyen megrendelés, mennyi reklám kinek jusson, ki mit vásároljon avagy adjon el. Ez a munkahely-meghatározó, fizetés-meghatározó, vállalkozó válogató, minden lében kanál államhatalom. Valamennyinek ilyennek kell lennie, amely a „láthatatlan kéz” elsődleges koordináló szerepét, vagyis a liberális kapitalizmust tagadja. Teljesen mindegy, milyen előzetes elképzelésekkel, illúziókkal, ígéretekkel lép be egy politikai erő a végrehajtó és törvényhozó hatalomba, a liberális kapitalizmussal együtt azt a demokráciát is meg kell tagadnia, amit ellenzékben annak nevezett és követelt. Mert csak akkor tudja a „láthatatlan kezet” kiváltani, ha a részeket megfosztja döntési szabadságuk, vagyis egyáltalán szabadságuk meghatározó részétől. Lehet abban hinni és azt hirdetni, hogy ez így általában és a többségnek jobb lesz, csak nem lehet ezt együtt képviselni a nyugatos és uniós demokratikus normákkal. Aki nem liberális, az illiberális. Aki rendszerkritikus, rendszerszkeptikus, annak EU-kritikusnak, EU-szkeptikusnak is kell lennie. Annak egyet kell értenie Orbán Viktorral abban, hogy a Nyugat az ő jelenlegi piac- és demokráciafelfogásával pusztulásra van ítélve, és egyet kell értenie a Jobbikkal abban, hogy az EU elleni szabadságharc nagyon is szükséges, helyénvaló, alapvető nemzeti és össztársadalmi érdek, csak sokkal nyíltabban, őszintébben, következetesebben és erőteljesebben kell folytatni, mint ahogy azt az Orbán. Azt jósoljuk, hogy a politikai konstelláció akkor fog alapvetően és kedvezően megváltozni 2016-ban - vagy bármikor - ha megrendül az a hamis képzet, amely a magyar ellenzéket uralja.•