Kritika 46. (2016)

2016 / 1-2. szám

A láthatatlan Folytatom, ahol tavaly abbahagytam. Itt hagytam abba.­­„Megnőhet a nyilván ma is létező kereslet arra, ami a poli­tikai kínálatból teljességgel hiányzik. Olyan markánsan eu­ropéer, EU-konform politikai erőre, amelyet nem terhel az ambivalens pártok, kényszerszövetségei, elvtelen irányváltá­sai, kriminalizált önfenntartása és tehetetlensége által meg­bélyegzett múlt. Szívesen jósolnánk, hogy a keresletnek ki kell váltania 2015-ben ezt a kínálatot, de ilyen determiná­ció nincs, vagy legfeljebb csak hosszú távon. Ha látnánk va­lamilyen lárvát, amiből kikelhet egy ilyen bogár, akkor bejó­solnánk ezt a kikelést, de nem látunk. Ám lehet, hogy 2015- ben majd meglátjuk, és akkor 2016-ra bejósoljuk. Hogy 2015 végén is jósolhatunk még, ezzel jelezzük optimizmu­­ sunkat. ” A­z optimizmusunk nem iga­zolódott: 2015-ben sem lát­tuk meg azt a lárvát. Az op­timizmusunk igazolódott, 2015 vé­gén is jósolhatunk. Azt jósoljuk, hogy a politikai konstelláció akkor fog alapvetően és kedvezően megváltozni 2016-ban - vagy bár­mikor -, ha megrendül az a hamis képzet, amely a magyar ellenzéket uralja. Annyira uralja, hogy olykor magam is a rabságába esem. Ezen hamis képzet szerint vannak az EU és a demokrácia ellenségei, akik­kel az EU és a demokrácia barátai állnak szemben, s ez utóbbiaknak az uralkodó világrenddel kapcso­latos eltérő nézeteik ellenére is össze kell fogniuk, felül kell emel­kedniük ellentéteiken. Csakhogy az a „felül”, ahová emelkedni kéne, nem létezik. A demokratikus világ rendje maga az uralkodó világrend. Maga a rend­szer, amit a rendszerkritikus tagad. Kizárólag az uralkodó világrendbe illeszthetők bele azok a normák, amelyeket a „demokratikus ellen­zék” az antidemokratikus rezsi­men számon kér: az államhatal­mak elválasztása, állam és egyház szétválasztása, hatóságok és intéz­mények függetlensége, az uniós alapelvek és alapdokumentumok, az emberi és politikai jogok, az ál­lampolgári egyenlőség tiszteletben tartása, pályázatok és közbeszer­zések normatív, objektív elbírálá­sa, a szubszidiaritás elve, a tisztes­séges választásokkal létrejött Or­szággyűlés meghatározó szerepe stb., stb. A liberális kapitalizmussal szemben álló „rendszerkritikus” „demokratikus ellenzék” kizárólag ellenzékben létezhet. Tartósan, hi­telesen és valóságos kormányzati alternatívaként nem. Ha hatalomra kerül, alapvetően meg kell változ­tatnia a viszonyát vagy a rendszer­hez, vag­y a demokratikus normák­hoz. Ezen sajnos nem lehet segíte­ni. A fent sorolt normák mind­mind a részek hatalmát növelik a központi hatalom rovására. A pol­gárokét, polgári közösségekét, la­kóhelyi, települési, regionális, szakmai stb. önkormányzatokét, intézményekét, szakszervezetekét, munkaadókét, munkavállalókét, egyházakét, pártokét, törvényhozó frakciókét, képviselőkét, független hatóságokét, hatalmi ágakét, az ál­lamok határain szabadon átáram­­ló, érkező-távozó egyénekét, tőké­ét, információét. Ennyi résznek ek­kora mozgástere, önállósága, dön­tési, kezdeményezési lehetősége, tehát hatalma csak ott lehet, ahol a központi államhatalom ereje és sú­lya sokkal kisebb, mint amekkora az antiliberális államokban volt a múltban és van a jelenben. Az ilyen, demokratikusan korlátozott államhatalom nem lehet képes a piac, a „láthatatlan kéz” helyett ko­ordinálni a gazdasági életet, a tár­sadalom életét. A részek tömegé­nek minden eleme tömérdek dön­tést hoz. A polgár például naponta sok-sok döntésével befolyásolja a piacot. Veszi ezt és azt, nem veszi emezt és amazt, igénybe vesz ilyen szolgáltatást, nem vesz igénybe olyat, néz, hallgat, olvas ezt-azt, nem néz, nem hallgat, nem olvas­om ezt-amazt. Egymás számára túl­nyomórészt ismeretlen részek tö­megének tömegével hozott dönté­seiből kialakuló arányok, tenden­ciák adják a domináns koordináló erőt, amit a központi államhatalom módosítani és jogilag szabályozni tud. Ez a maximum, amit tehet és a minimum, amit tennie kell. Amennyire a központi államhata­lom ezen a szerepén túl akar lépni, annyira meg is kell sértenie a de­mokratikus normákat. Nincs is ál­lam, mely ennyire vagy annyira, így vagy úgy ne sértené őket. De minőségileg más az a helyzet, ami­kor a központi államhatalom tart igényt az elsődleges koordinátor szerepére. Akkor a sértés már ha­lálos csapás. Akkor a központi ál­lamhatalom a mindentudás pre­­tenziójával, a mindenhová elérő kezével igyekszik lefogni a „látha­tatlan kezet” - valamennyiünk ke­zét­­, mert igényt tart rá, hogy alapvetően ő határozza meg, hogy mi történjen a gazdaságban, kik­nek, milyen szerep jusson benne, ki, mit tegyen, egyen, termeljen, vigyen ki, hozzon be, mit dolgoz­zon, mennyit keressen, ki, mit bir­tokoljon, mit ne, milyen megren­delés, mennyi reklám kinek jus­son, ki mit vásároljon avagy adjon el. Ez a munkahely-meghatározó, fizetés-meghatározó, vállalkozó vá­logató, minden lében kanál állam­­hatalom. Valamennyinek ilyennek kell lennie, amely a „láthatatlan kéz” elsődleges koordináló szere­pét, vagyis a liberális kapitalizmust tagadja. Teljesen mindegy, milyen előzetes elképzelésekkel, illúziók­kal, ígéretekkel lép be egy politi­kai erő a végrehajtó és törvényho­zó hatalomba, a liberális kapitaliz­mussal együtt azt a demokráciát is meg kell tagadnia, amit ellenzék­ben annak nevezett és követelt. Mert csak akkor tudja a „láthatatlan kezet” kiváltani, ha a részeket megfosztja döntési szabadságuk, vagyis egyáltalán szabadságuk meghatározó részétől. Lehet ab­ban hinni és azt hirdetni, hogy ez így általában és a többségnek jobb lesz, csak nem lehet ezt együtt képviselni a nyugatos és uniós de­mokratikus normákkal. Aki nem liberális, az illiberális. Aki rendszerkritikus, rendszer­szkeptikus, annak EU-kritikusnak, EU-szkeptikusnak is kell lennie. Annak egyet kell értenie Orbán Viktorral abban, hogy a Nyugat az ő jelenlegi piac- és demokrácia­felfogásával pusztulásra van ítélve, és egyet kell értenie a Jobbikkal abban, hogy az EU elleni szabad­ságharc nagyon is szükséges, he­lyénvaló, alapvető nemzeti és össztársadalmi érdek, csak sokkal nyíltabban, őszintébben, követke­zetesebben és erőteljesebben kell folytatni, mint ahogy azt az Orbán­. Azt jósoljuk, hogy a politikai konstelláció akkor fog alapvetően és kedvezően megváltozni 2016-ban - vagy bármikor - ha megrendül az a hamis képzet, amely a magyar ellenzéket uralja.•

Next